Fair6 °C
2020. február 28. péntek Elemér
Menü

A gyerekekért megéri!

A gyerekekért megéri!
Kovácsné Hipelle Bernadett (Fotó: Pápai Barna)

Úgy érzem, a huszonöt éves munkámra ez a korona! Így éli meg Kovácsné Hipelle Bernadett mindazt, ami mostanában történik vele. Negyed százada nővér a fehérvári kórház csecsemőosztályán, és ő kezdeményezte, hogy a dán példához hasonlóan puha polipokat horgoljanak a koraszülött babáknak. Akkor még nem hitte volna, hogy több tucat lelkes önkéntes dolgozik majd vele együtt nap mint nap.

Szívhez szóló eseményre kaptak meghívást nemrégiben a sajtó munkatársai a Szent György Kórház gyermekosztályára. Konkrétan erről van szó:

Tehát egy csomó fonalat kaptak a kórház nővérei és számtalan segítőt ahhoz, hogy puha polipokat horgoljanak. Az átadást követően leültünk egy kicsit beszélgetni a fehérvári ötletgazdával, Kovácsné Hipelle Bernadettel. Végtelenül szerény, tiszta szívű embert ismerhettem meg a személyében, aki huszonöt év után is elérzékenyül, ha a kis ápoltjairól beszél, és láthatóan semmi más nem motiválja, mint az, hogy örömet, békés perceket szerezzen az apróságoknak. 

De miért ölelik szívesen az újszülött babák a horgolt polipokat? Mert a köldökzsinórra emlékezteti őket, és felidézi számukra az anyaméh nyújtotta biztonságot. Bernadett először csak néhány polipot horgolt kedvtelésből, de olyan sokan kedvet kaptak tőle, hogy ma Ráckevétől Soponyáig számtalan helyről érkeznek a kis polipok: jut belőle nem csak a koraszülötteknek, hanem a csecsemő és gyermekosztály kis betegeinek is.

A gyerekekért megéri!

A polipokat előre bekészítik minden inkubátorba a babáknak (Fotó: Pápai Barna)

De ki is ez a hölgy, ez a csupa szív családanya, aki azóta is kézben tartja a folyamatot, begyűjti a fonalat, postázza az önkénteseknek, tartja a kapcsolatot a közösségi hálón toborzott egyre nagyobb csapattal? "Ma már ott tartok, hogy ha csak egyetlen szabad órám is akad, akkor polipot horgolok. A családom az első számomra, a velük töltött idő mindennél többet ér. De szerencsére ők is maximálisan támogatnak ebben az elfoglaltságban, türelmesek, toleránsak - árulta el Bernadett. -  Esténként, amikor otthon elpihen a család, együtt nézzük a tévét, többnyire akkor szoktam elővenni a horgolótűt. Mindig is szerettem kézimunkázni, korábban gyöngyöt fűztem, hímeztem, a horgolásba akkor lendültem bele, amikor a polipokat elkezdtük készíteni. Gyakorlottabbak akár három-négy óra alatt is elkészítenek egy polipot, nekem nagyjából hat-hét óra munkámba telik még."

Hivatását egyértelműen a gyerekek szeretete miatt választotta. Még huszonöt év után is könny szökik a szemébe, amikor arról beszél, mekkora öröm a gyógyítók munkáját segíteni. "Lelkileg ez egy nagyon nehéz hivatás, és hát hatalmas a felelősség. De ha újra kezdhetném, akkor is biztos, hogy ezt a pályát választanám. Nincs annál jobb érzés, amikor látom a kicsiket egészségesen távozni, és végtelenül jól esik minden apró köszönet a szülőktől a munkánkért. Rengeteg fotót, levelet küldenek, és akad olyan kis ápoltam is, aki bizony azóta felnőtt, a barátnőjével sétál már az utcán. De még mindig emlékszik rám, ő is, nem csak a szülei, és előre köszön, ha szembetalálkozunk."

A gyerekekért megéri!

A kollégák is támogatják (Fotó: Pápai Barna)

 A kollégák is kezdettől fogva támogatják ezt a tevékenységet, ezért a tizenkét órás éjszakás műszak csendesebb órái is többnyire horgolással telnek. "Itt folyamatosan ébernek kell lenni, akár egy gyermek van az osztályon, akár tizenöt. De amikor ők nyugodtan pihennek, jut időm arra, hogy a polipokkal foglalkozzam. Nagy vállalás ez, nem is gondoltam volna előre. De az hajt folyamatosan, hogy látom: mekkora szüksége van rá a gyerekeknek. A koraszülöttes kolléganőktől sok-sok fényképet kaptam már arról, ahogy a babák ösztönösen odakucorodnak a polipokhoz, fogják a csöpp kis kezükkel és húzzák magukkal, ahogy forgolódnak az inkubátorban. A nagyok is viszik haza, hurcolják magukkal játszótérre, alvós figurának az óvodába. Régebben ilyen nem volt, maximum matricát tudtunk adni a gyerekeknek. De ahhoz ugye nem lehet hozzábújni."

Bernadettnek a társasági élete is felélénkült a polipoknak köszönhetően:  "Már találkozót is szerveztünk a Facebook csoportunk önkénteseivel, akik horgolnak nekünk. Rengeteg értékes embert ismertem meg. Nagy bizalom kell ahhoz, hogy vadidegeneknek elküldjem ezt a sok értékes fonalat. De nem csak polipokat kapunk már, hanem takarót, kis sapkát is küldenek. A csoporton belül van, aki varr is, takaróhuzatokat, a babák feje alá kis színes, gyerekmintás alátéteket készítenek.Ezúton is szeretnék mindazoknak köszönetet mondani, akik bármilyen formában segítenek bennünket! Van aki fonallal, megosztással, vagy a fonal és kész polip cseréjében. Legfontosabb a horgolók munkája, nélkülük semmire sem mennék. Két nevet mindenképpen szeretnék megemlíteni, akik nagyon sokat segítenek nekem: Sági Gabriella Soponyáról és Holczer Valéria Ráckevéről. Úgy tudjuk egyébként, hogy már a szolnoki kórházban is alakult egy csoport, aki horgol, és tőlünk jutott már Dunaújvárosba is polip. Sőt, a kecskeméti kórházban is volt egy kismamának a hozzátartozója, aki bennünket kért meg, hogy horgoljunk nekik egyet."

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

  • Gázvezeték rekonstrukció - forgalomkorlátozás az Adonyi u. - Seregélyesi út kereszteződésében
    Gázvezeték rekonstrukció - forgalomkorlátozás az Adonyi u. - Seregélyesi út kereszteződésében
  • Több mint 1.1 milliárd forintot kapott a város az új maroshegyi bölcsőde építésére
    Több mint 1.1 milliárd forintot kapott a város az új maroshegyi bölcsőde építésére
  • Programok mára
    Programok mára
  • Fejlesztő foglalkozások középiskolásosknak
    Fejlesztő foglalkozások középiskolásosknak

A hét sztorija

  • Jelentősen felgyorsul az átutalás hétfőtől
    Jelentősen felgyorsul az átutalás hétfőtől
  • Áruhiánytól nem kell tartani a boltokban
    Áruhiánytól nem kell tartani a boltokban
  • Orbán: nagy a valószínűsége, hogy a vírus megjelenik Magyarországon
    Orbán: nagy a valószínűsége, hogy a vírus megjelenik Magyarországon
  • A Barátság mozi ad otthont a Frankofón Fesztiválnak
    A Barátság mozi ad otthont a Frankofón Fesztiválnak
  • Csökkenti olaszországi járatainak számát a Wizz Air
    Csökkenti olaszországi járatainak számát a Wizz Air
  • Továbbra is mindent megtesz a magyarok biztonságáért és egészségük megőrzéséért a kormány0
    Továbbra is mindent megtesz a magyarok biztonságáért és egészségük megőrzéséért a kormány0
  • Nincs hiány egészségügyi maszkból
    Nincs hiány egészségügyi maszkból
  • Tovább bővült a foglalkoztatás
    Tovább bővült a foglalkoztatás

Eseménynaptár

  • Tóth Ildikó színművész lesz a Királykút Emlékház vendége
    Tóth Ildikó színművész lesz a Királykút Emlékház vendége
  • Az Egyesült Államokban intenzíven vizsgálják a koronavírus túlélési idejét
    Az Egyesült Államokban intenzíven vizsgálják a koronavírus túlélési idejét
  • Calicivírus-fertőzés miatt nincs tanítás egy nyíregyházi általános iskolában
    Calicivírus-fertőzés miatt nincs tanítás egy nyíregyházi általános iskolában
  • Ma estig kell befizetni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjakat
    Ma estig kell befizetni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjakat
  • Székesfehérvár is képviselteti magát az Utazás Kiállításon
    Székesfehérvár is képviselteti magát az Utazás Kiállításon
  • Elhunyt Fási László, a Fejér Megyei Hírlap fotóriportere
    Elhunyt Fási László, a Fejér Megyei Hírlap fotóriportere
  • Dunaújváros ad otthont az idei Fejér Megyei Diáknapoknak
    Dunaújváros ad otthont az idei Fejér Megyei Diáknapoknak
  • Riasztották a honvédség Gripenjeit egy utasszállító gép miatt
    Riasztották a honvédség Gripenjeit egy utasszállító gép miatt
  • Több mint három milliárd forintnyi fejlesztési pénz elosztásáról határoztak a fejér megyei képvisel
    Több mint három milliárd forintnyi fejlesztési pénz elosztásáról határoztak a fejér megyei képvisel
  • Csökkenést mutat az ingatlan- vásárlási kedv
    Csökkenést mutat az ingatlan- vásárlási kedv
  • Fejér megyére is kiadták a másodfokú riasztásokat a viharos szél miatt
    Fejér megyére is kiadták a másodfokú riasztásokat a viharos szél miatt
  • Változik a forgalmi rend a Szent György Kórház környékén
    Változik a forgalmi rend a Szent György Kórház környékén
  • Felgyorsul a banki átutalás hétfőtől
    Felgyorsul a banki átutalás hétfőtől