Clear sky14 °C
2020. március 29. vasárnap Auguszta
Menü

Augusztusban Fehérváron forgat az Oscar-díjas rendező, szereplőket keresnek a filmhez

Augusztusban Fehérváron forgat az Oscar-díjas rendező, szereplőket keresnek a filmhez
Hamarosan Fehérvárra érkezik a Sunset stábja (Fotó: Facebox Casting)

Augusztus 16-18. között Székesfehérváron forgat Nemes Jeles László. Az Oscar-díjas rendező Sunset című új filmjének fehérvári, éjszakai jeleneteihez szereplőket keresnek.

Már javában zajlik Nemes Jeles László új filmjének forgatása. A Sunset című film válogatásaira közel tízezer ember jelentkezett, a statiszták száma pedig eléri a 4400 főt. A Saul fiáért 2016-ban Golden Globe-ot és Oscar-díjat kapó 40 éves rendező filmje Budapest mellett több vidéki helyszínen is forog, ezek közül az egyik lesz augusztus 16-18. között Székesfehérvár is. 

A filmhez Fehérváron különleges, éjszakai jeleneteket rögzítenek majd, amihez további háttérszereplőket keresnek. A ProCasting honlapján közzétett felhívásból kiderül, hogy 18-50 év közötti, lehetőleg bajszos férfiakat és szintén 18-50 év közötti, természetes hajú nőket keresnek, akik arisztokratákat, középosztálybelieket és személyzetet alakítanának a három napos forgatás során. A díjazás 8000 forint naponta, és július 30-ig lehet jelentkezni ezen az oldalon keresztül.

A Sunset (Alkonyat) teljes forgatása augusztus 31-ig tart, a film a tervek szerint 2018 nyarán kerül mozikba. A történet 1913 nyarán játszódik, az árvaházban nevelkedett, fiatal Leiter Írisz (Jakab Juli) Budapestre érkezik azt remélve, hogy kalaposlányként dolgozhat néhai szülei egykori legendás szalonjában. Ám a kalapbolt új tulajdonosa, Brill Oszkár (Vlad Ivanov) elutasítja. Írisz egy idegentől értesül arról, hogy Leiter Kálmán néven él egy bátyja, akinek nem tudott a létezéséről. A családja után kutatva a lány sötét titkokra bukkan.

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • A kijárási korlátozások idején is várják a véradókat
    A kijárási korlátozások idején is várják a véradókat
  • Tizenegyre nőtt az áldozatok száma Csehországban
    Tizenegyre nőtt az áldozatok száma Csehországban
  • Újabb ingyenes tartalmakat tett elérhetővé a közmédia
    Újabb ingyenes tartalmakat tett elérhetővé a közmédia
  • Dömötör Csaba: a koronavírus-járvány neheze csak most jön
    Dömötör Csaba: a koronavírus-járvány neheze csak most jön
  • Megható a fehérvári Tóparti Gimnázium üzenete a diákoknak
    Megható a fehérvári Tóparti Gimnázium üzenete a diákoknak
  • Közös énekléssel mondanak köszönetet az erőn felül dolgozóknak
    Közös énekléssel mondanak köszönetet az erőn felül dolgozóknak
  • Megállapodás született a magyar-horvát határmenti ingázásról
    Megállapodás született a magyar-horvát határmenti ingázásról
  • Holnap dönthet a parlament a rendkívüli jogrend meghosszabbításáról
    Holnap dönthet a parlament a rendkívüli jogrend meghosszabbításáról

Eseménynaptár

  • Két koronavírus-fertőzött halt meg mára hazánkban
    Két koronavírus-fertőzött halt meg mára hazánkban
  • Hétfőtől kórházparancsnokok segítik a kórházak működését
    Hétfőtől kórházparancsnokok segítik a kórházak működését
  • Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a tömegközlekedési eszközökön
    Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a tömegközlekedési eszközökön
  • 408-ra emelkedett a fertőzöttek száma
    408-ra emelkedett a fertőzöttek száma
  • Video chaten és telefonon adnak tanácsot a fehérvári védőnők
    Video chaten és telefonon adnak tanácsot a fehérvári védőnők
  • Megkezdődött a nyári időszámítás
    Megkezdődött a nyári időszámítás
  • Két számítógépet ajánlott fel a Titkok Háza székesfehérvári családoknak
    Két számítógépet ajánlott fel a Titkok Háza székesfehérvári családoknak
  • Marad a tavaszias idő
    Marad a tavaszias idő
  • Fehérváron is ingyenessé teszik a közlekedést az egészségügyben dolgozók számára
    Fehérváron is ingyenessé teszik a közlekedést az egészségügyben dolgozók számára