Partly cloudy6 °C
2020. március 31. kedd Árpád
Menü

Okostelefon: társ a tanulásban?

Okostelefon: társ a tanulásban?
Az alkalmazás áruházak tele vannak olyan alkalmazásokkal, melyek könnyen tanuló társsá tehetik az okostelefont (Fotó: photomath.net)

Az már rég nem újdonság, hogy a számítógép nem csak munkaeszköz és az iskolákban már több mint egy évtizede használják a diákok is tanulmányaik során. Sőt az is egészen hétköznapi már, hogy nem csak az informatika lecke elkészítéséhez szükséges a notebook. De, hogy már az okostelefon is betör az oktatási szegmensbe az még nekem is meglepő...

A gond az, hogy az okostelefonok adta lehetőségeket a fiatalok, főleg a diákok által használt közösségi alkalmazások igen erősen degradálják. Sajnos. Egyrészt mert a Facebook és társai rettentően sok időt rabolnak el a hétköznapokból, másrészt mert a szocializálódás tekintetében is lesznek hátulütői. De ezt majd húsz év múlva a téma akkori, szakavatott tudorai és a szociológusok kielemzik. Lesz mit elemezgetniük. De most nem erre vesszük a kanyart. Sokkal inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amennyiben ésszel és főleg mértékkel használjuk az okostelefonok adta, szinte határtalan lehetőségeket, akkor még a tanulás szolgálatába is állíthatjuk őket. Bár őszintén szólva ehhez azért igen erős önfegyelem szükségeltetik, illtetve szülőként is nagyon sok szigorra lesz szükség, de szerintem megoldható.

Azonban arra azért továbbra sem buzdítok senkit sem, hogy most aztán lóhalálában vágtázzon a sarki mobil nepperhez, hogy okostelót adjon a gyerek kezébe. Viszont el kell ismernem, hogy vannak már azok az alkalmazások, melyeket, ha a szülő okosan és mértékkel enged használni, akkor akár segítheti is a tanulást. Sőt akár még nekünk felnőtteknek, szülőknek is tud olyan újdonságot mutatni, mellyel okosabbak lehetünk, mint egy ötödikes.

Egyenlet megoldás a telefon kamerájával

Nos, mutatok pár olyan alkalmazást okostelóra, melyek nyilván a világot nem váltják meg, de nagyon sokat tudnak segíteni, akár a kisdiákoknak, akár nekünk szülőknek. Abba most nem mennék bele, hogy a lehetőségekkel ki és hogyan él vissza, ha visszaél egyáltalán. Nyilván lesz az az iskolás, aki a lehetőséget pont csak arra használja, hogy a végeredményt kiírja. De ehhez nyilván nem szükséges a mobil, puskázni analóg módon is lehet, legfeljebb macerásabb. És különben is ez legyen annak a nyűgje, aki csal. A többieknek meg itt ez az alkalmazás, mely, ha lefényképezzük a telefon kamerájával a megoldandó egyenletet, akkor levezetéssel együtt megoldja helyettünk.

A telefon fényképezője nem csak fotó készítésére használható. Erre jó példa a PhotoMath.

Bevallom töredelmesen, nekem eszembe sem jutott, hogy létezhet ilyen alkalmazás, momentán éppen nincs szükségem az algebra ezen fejezetére, bár ha annak idején, amikor én tanultam, lett volna ilyen, tuti elsőre leszigorlatoztam volna a differenciál számításból is. Hm, de nem így történt. Mindegy, ellenben nem csak a diákok tanulhatnak a PhotoMath alkalmazás segítségével, de nekünk szülőként is segítség lehet a gyerek házijának a leellenőrzésében, ha éppen túlságosan régen jártunk volna már matek órán. Az alkalmazás azon túl, hogy megoldja helyettünk az egyenleteket, le is vezeti azokat, ezáltal talán könnyebben megérthetőek, átláthatóak az egyenlet megoldás folyamatai. Szóval nem csak az eredmény bemásolására használhatjuk. Az alkalmazás elérhető Androidra és iOS-re egyaránt.

Nyelvtanulás játszva

Azzal sem mondok már újdonságot, hogy a nyelveket tanulók már rég nem a vaskos szótárakat bugásszák egy-egy nyelvi fordítási feladat megoldásánál. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a nyomtatott szótáraknak kezd befellegzeni. Ha azt mondom Google Translate, vagy a Play Áruház fordításában Google Fordító, akkor mindenki tudja miről is beszélek. Komplett honlapokat lehet a segítségével lefordítani, sőt itt is képes a lefotózott szöveg fordítására az alkalmazás. Bár meg kell jegyezni, hogy a Google fordítási mechanizmusa azért még igen távol áll az oxfordi angoltól, de konyhanyelv szinten több mint tökéletes.

Ám, ha az oxfordi angolra hajtunk, arra is van lehetőség, mert a Dictionary.com egy olyan több platformos szótár alkalmazás, ahol némi reklám fejében számos nyelvről fordíthatunk oda-vissza és még szinonima szótárként is tud funkcionálni, mely igen hasznos tud lenni szókincsünk bővítése tekintetében. Az alkalmazásból létezik fizetős is, ergo reklámmentes verzió is.

Okostelefon: társ a tanulásban?

A Dictionary.com alkalmazással már-már oxfordi szinten tudunk szótárazni.

A legjobb viszont, ami nálam visz mindent, az a Duolingo. A Duolingo is egy komplett rendszer, használhatjuk otthon a számítógép előtt ülve weboldalon keresztül, vagy éppen Androidos, iOS-es eszközeinken. Segítségével nagyon könnyen elkezdhetjük a nyelvtanulást otthon, bárminemű külső segítség nélkül is. A tanulást igyekszik játékká és élménnyé tenni, és még a közösségi lehetőségeket is kihasználja. A Duolingoval számos nyelv tanulható meg és egyáltalán nem szükséges hozzá nyelvi alapképzettség, a program magyar kezelőfelülettel is elérhető, és ha hagyjuk magunkat, akkor igen vehemensen emlékeztet minket a gyakorlandó dolgokra. Én nem csak tanulásra szoktam használni, de a nyelvi gyakorlásra, a tudás szinten tartására is kiválóan alkalmas.

A Duolingo használata elsőre talán bonyolultnak tűnhet, de mindenkit megnyugtatok, egyáltalán nem az. Ezen a hosszabb videón, magyar kommentárral jól nyomon követhető a használata.

Természettudományok, fizika

Az Amount egy iOS-en elérhető, fizetős (1 $) alkalmazás, amely felgyorsíthatja a természettudományi tárgyak tanulását. Ez egy praktikus konverziós alkalmazás, mely több mint 500 különböző mértékegység átváltását teszi lehetővé: 30 kategóriába rendezve találjuk a hossz-, hőmérséklet-, tömeg-, és hasonló mértékegységeket. Aki keresgélt már kétségbeesetten egy négyjegyű függvény táblázatban, az pontosan tudja, milyen kényelmessé teheti az életet egy ilyen applikáció. De hasonló átváltós alkalmazások léteznek ingyenes verzióban is, csak érdemes figyelgetnünk az alkalmazás áruházakban az értékeléseket, mert igen nagy a szórás, sok a szinte teljesen hasznavehetetlen közülük.

Kirándulás közben lehetnek hasznosak a különböző természettudományi határozós alkalmazások. Nekem személy szerint kedvencem a gombahatározó HungiFungi nevű app, mely a hazánkban fellelhető szinte összes fajtáról tud fényképes információt adni. De hasonlóan ötletes és nagyon jól használható akár egy őszi, hétvégi kirándulás során is a Madárhatározó. Az alkalmazás a  Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület támogatásával jött létre és a hazánkban előforduló 157 leggyakoribb madárfaj beazonosításában segít nekünk rengeteg információ, szűrési feltétel lehetőségével. Sőt az alkalmazásban még egy játék is elérhető, mely segít játékos formában megismerkedni hazánk madárvilágával.

Okostelefon: társ a tanulásban?

A HungiFungi gombahatározó még arra is figyelmeztet, ha a gomba nem fogyasztható. Ha a választott gomba tekintetében bizonytalanok lennénk, mindenképpen mutassuk meg szakértőnek fogyasztás előtt!

Összességében, ha elvonatkoztatunk attól a manapság már lassan alapigazsággá váló tézistől, hogy az okostelefon a Facebook szinonimája, akkor láthatjuk, hogy azért nem csak árnyoldalai lehetnek a telefonhasználatnak. Ha egy kicsit több kitartással rendelkezünk az átlagosnál és belevetjük magunkat az alkalmazás áruházak óriási kínálatába, akkor még tanulhatunk is általuk.

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Ígéretesnek bizonyultak az őssejtkezelések a Covid-19-tüdőgyulladás kezelésében
    Ígéretesnek bizonyultak az őssejtkezelések a Covid-19-tüdőgyulladás kezelésében
  • Változik az ügyfélfogadás a polgármesteri hivatalban
    Változik az ügyfélfogadás a polgármesteri hivatalban
  • Védőfelszereléseket kapnak a székesfehérvári háziorvosok
    Védőfelszereléseket kapnak a székesfehérvári háziorvosok
  • Nyolcmillió dollár gyűlt össze a világsztárok hétvégi internetes koncertjén
    Nyolcmillió dollár gyűlt össze a világsztárok hétvégi internetes koncertjén
  • Nyolcvankét kórházba szállították ki a Kínából érkezett egyéni védőeszközöket
    Nyolcvankét kórházba szállították ki a Kínából érkezett egyéni védőeszközöket
  • Így alakul 2020-ban az óvodai és iskolai beiratkozás
    Így alakul 2020-ban az óvodai és iskolai beiratkozás
  • Jelentősen csökkent a légszennyezettség
    Jelentősen csökkent a légszennyezettség
  • Minél több cukorbeteg maradjon otthon és folytassa a kezelést
    Minél több cukorbeteg maradjon otthon és folytassa a kezelést

Eseménynaptár

  • Nem lesz fennakadás a szemétszállításban
    Nem lesz fennakadás a szemétszállításban
  • Elindult két repülőgép az Egyesült Államokban és Kanadában rekedt magyarokért
    Elindult két repülőgép az Egyesült Államokban és Kanadában rekedt magyarokért
  • Világszerte már csaknem 790 ezer ember fertőződött meg
    Világszerte már csaknem 790 ezer ember fertőződött meg
  • Már minden nyugat-balkáni országban kijárási tilalom van
    Már minden nyugat-balkáni országban kijárási tilalom van
  • Működik a védőnői szolgálat Székesfehérváron
    Működik a védőnői szolgálat Székesfehérváron
  • Videotelefonos kapcsolattartás a szociális intézményekben holnaptól
    Videotelefonos kapcsolattartás a szociális intézményekben holnaptól
  • Németországban lassuló ütemben terjed az új típusú koronavírus
    Németországban lassuló ütemben terjed az új típusú koronavírus
  • Az eddigi tapasztalatok szerint a 65 évesnél idősebbek többsége betartja a vásárlási időkorlátot
    Az eddigi tapasztalatok szerint a 65 évesnél idősebbek többsége betartja a vásárlási időkorlátot
  • Az autópiacot is rosszul érintette a járvány
    Az autópiacot is rosszul érintette a járvány
  • Változik a koronavírus.gov.hu adatközlése mától
    Változik a koronavírus.gov.hu adatközlése mától
  • Az egyházak is segítenek az idősgondozásban
    Az egyházak is segítenek az idősgondozásban
  • Lélegeztetőventilátort is gyárt a Ford autóvállalat
    Lélegeztetőventilátort is gyárt a Ford autóvállalat
  • Húsz repülőgép érkezik  több száz tonna védőeszközzel
    Húsz repülőgép érkezik több száz tonna védőeszközzel