6 évnél régebbi cikk

Láttál már ezer kilós tököt? – Most fogsz!
Láttál már ezer kilós tököt? – Most fogsz!

Nem könnyű hazacipelni a boltból a hatalmasra nőtt tököt, hogy aztán sütőbe toljuk, s míg édes levet fonnyasztva sistereg a sárga hús, arról ábrándozunk, milyen lesz majd kényelmesen elterülve a fotelben megízlelni a forró csemegét. Ha már a beszerzési folyamatnál elgyengül a kar, megremeg a láb, s kritikaként felrója az agy, hogy választhatott volna kisebb példányt is a gondos háziasszony (karjait kímélvén), bizony gondoljon bele mindenki, hogy több száz kg-os tökök is léteznek! – Például Keszler László birtokán.

Arról már tavaly írtam e blogban, hogy mennyire szeretem a sütőtököt. Nemrég arról is szót ejtettem, hogy elburjánzott kertünkben a tök, ám ezt nem bánjuk, mert így tökvirágból is akad bőven, ami különleges csemegének számít. Az említett cikkek megírása közben – sőt azon túl sem – találkoztam akkora tökökkel, amekkorák egy gárdonyi fiatalember birtokán pöffeszkednek a késő őszi napsütésben.  

Keszler László - és egy szépséges tök a kertjében

Keszler László több száz kg-os tököket dédelget, méghozzá olyan tökéletes szintre fejlesztve, hogy immár háromszoros Rácalmási, és kétszeres Őrségi Tökkirálynak mondhatja magát. Növényei méretben és ízben is rendkívüliek.

Keszler László ismét koronát kapott a rácalmási versenyen (Fotó: oriastok.hu)

Laci három évvel ezelőtt költözött haza Ausztráliából, ahol megismerkedett az óriás tökök világával, s szeretett bele ebbe a „hobbiba”.

„A töknek rengeteg fajtája és variációja van.” – nyilatkozta az FMC-nek – „Több, mint ezerötszáz féle tököt termelnek a világon: nagyon sok dísztököt, számtalan ehető fajtát, s vannak 1200 kg-os óriástökök is. Amikor hazajöttem, akkor itthon még nagyon gyerekcipőben járt és jár még mindig az óriás tökök termesztése, ezért úgy gondoltam, hogy ez egy hatalmas kihívás számomra, s eldöntöttem, hogy meghonosítom Magyarországon az óriás tökök nevelését.” – nyilatkozta az FMC-nek.  – „Elkezdtem járni az ország legnagyobb tökfesztiváljait, hirdettem e zöldségek különlegességét, s elég sok Tökkirályi címet szereztem. Ezt az elnevezést egyébként, hogy „Tökkirály” nagyon viccesnek találom. Olyan, mint a „pünkösdi király” vagy egy bohém titulus. Egy ember, akit egy buli kedvéért megválasztanak utcai bohócnak, de persze azért emögött komoly teljesítmény van.”

 Ezek ám a tökök! (Fotó: oriastok.hu)

No, s nem is akármilyen! A fiatalember fejére nemrég került ismét korona a Rácalmáson (immár tizenegyedik alkalommal) megrendezett Tökfesztiválon, majd Laci ellátogatott a világ legnagyobb tökfesztiváljára Ludwigsburgba, ahol idén még nem versenyzett ugyan (csak „terepfelderítésen” volt), de azért készült egy szép fotó is a győztes 800 kg-os tökre támaszkodva.

A győztes, 800 kg-os tök! (Fotó:  oriastok.hu)

Remélhetőleg már ő is ott lesz jövőre a fesztiválon, amelyet egy kastélyudvarban tartottak most is, 10 hektárnyi területen, két és fél hónapon keresztül!

Persze, az óriási tök nem „csak úgy” terem a kertben! Ne higgyük, hogy egyszer csak azt veszi észre a gazda, hogy egyik növénykéje óriásira hízott, és az örömteli konstatálás után már lehet is szaladni vele egy versenyre, és/vagy hasítani a burkot, hogy beférjen a fazékba, s készülhessen belőle a finom étek!

Óriástökök a világversenyen (Fotó: oriastok.hu)

„A siker titka a hozzáállás és a kitartás.” – mondja Laci – „A legfontosabb az, hogy megfelelő genetikájú magokkal dolgozzunk, és ne felejtsük el, hogy egy ekkora méretű élőlény folyamatosan éhes és szomjas. Ezért rengeteg szerves trágyára van szüksége és vízre. A tök fejlettségi szintjéhez mérten hetente lombtrágyázni kell a hatalmas leveleket.”

A gárdonyi gazda többfajta tököt is növeszt: dísztököket, halloween tököket és többfajta sütni való tököt is.

A tök minden fajtája nagyon népszerű a világon (Fotó: oriastok.hu)

Kedvenc tökös étele a diced pumpkin. Ez egy olyan narancssárga sütőtökből készült étel, amit hazánkban nem igazán ismer senki (és így az éttermek/konyhák kínálatában sem szerepel).

Elkészítése az alábbi:

Az egyszerű felkockázott sütőtököt kicsit süssük elő a sütőben, majd tegyük forró olajba, ahogy a sült krumplit szokás. Így a külseje ropogós lesz, de a belseje puha marad. Még forrón sózzuk, vagy tetszés szerinti fűszerkeverékkel szórjuk meg. Önmagában is el lehet ropogtatni, de köretnek is kiváló.

Azok a tökök, amelyek nem a konyhában végzik, azokat Laci eladja (sokan vásárolják dekorációként is), vagy elajándékozza a környékbeli óvodáknak.

A versenyre vitt óriás példány pedig mindig egy állatkerti lakó tányérjában végzi: tavaly a Budapesti Állatkert elefántjai laktak jól belőle, idén pedig a Nyíregyházi Állatkert gondozottjai örülnek majd a finom csemegének.

Gyönyörű, 100 kg feletti tökök (Fotó: oriastok.hu)

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek