6 évnél régebbi cikk

Segítség az állatmentőknek
Fehérvár Médiacentrum fotója
femaallatmentok.hu
Segítség az állatmentőknek

A közösségi oldalakon kértek segítséget a Fema Állatmentők, hogy az éves elszámolásként kapott, több mint 800.000 forintos áramszámlát be tudják fizetni. Magánszemélyektől is sok támogatás érkezett és Székesfehérvár Önkormányzata is rendkívüli támogatást nyújt a szervezetnek.

 „Azt hiszem, most kezdem elveszteni az összes reményt. Ezt a csekket az éves elszámolásra kaptuk. Mivel karanténunkban semmilyen fűtési lehetőség nincs, így sok alkalommal akár 4 infralámpa is égett, illetve villanyradiátor fűtötte be a kicsiknek a helységet.” – ezzel a felhívással kért segítséget közösségi oldalán a Fema, azaz a Fejér Megyei Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület, amikor a több mint 800.000 forintról szóló csekket megkapták. Az áramszámla befizetésére példaértékű összefogás jött létre, amelybe Székesfehérvár Önkormányzata is bekapcsolódik.

A felhívást olvasva az állatmentő szervezettel a város polgármestere maga vette fel a kapcsolatot, és egyeztetett velük az előállt helyzet megoldásáról. December 15-én tartja következő ülését a képviselőtestület, és a költségvetési rendelet módosításakor egyszeri, 600.000 forintos rendkívüli támogatásra tesz javaslatot dr. Cser-Palkovics András. Ezzel segíti a város a Fema működőképességének megtartását, hogy végezhessék az általuk felvállalt rendkívüli fontosságú, karitatív feladatokat.

 Magánszemélyektől is jelentős, kedden délutánig már mintegy kétszázezer forintnyi felajánlás érkezett, és még folyamatosan küldik a segítséget az önkéntesekkel működő civil szervezethez, amit a várossal közösen ezúton is köszönnek.


Adományokat, segítséget folyamatosan szívesen fogadnak a Fema küldetéséhez, az alábbi elérhetőségeken:
Fema Állatmentés:
+36 30 843 4346/+36 30 302 6669
CIB Bank: 10700093-67838194-51100005

Forrás: ÖKK

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek