Light rain29 °C
2019. augusztus 25. vasárnap Lajos
Menü

Az alkotás összehoz

Az alkotás összehoz
(Fotó: Horváth Reni)

Ez is lehetett volna a jelszava a harmadik adventi hétvégén hagyományosan megtartott kézműves programnak, melyet a Mesterségek Házában és a Kézművesek házában rendeztek.

Textil karácsonyfadíszek, mézeskalács, bőrből készült ajándéktárgyak, csuhé és drót ajándéktárgyak, és még sorolhatnám mi minden készült az évről évre hagyományosan megrendezett Advent a Rác utcában programsorozaton. A harmadik adventi hétvégén a Mesterségek Háza és a Kézművesek Háza is megtelt délelőtt-délután az alkotni vágyókkal. Akár tanított, akár tanulgatott valaki éppen egy adott tevékenységet, egyetértettek abban: a közös alkotás közelebb hozza egymáshoz a generációkat.

"Ha az ember gyerekként sajátít el egy tevékenységet, az felnőttként is élvezni fogja, mert eszébe juttatja majd a gyermekkor örömét." - fogalmazta meg Ádám Zoltánné, akivel a Mesterségek Házában beszélgettem. Füle Gizella nyugdíjas pedagógussal együtt éppen a keresztszemes hímzés fortélyaiba avatták be a kíváncsiakat. Az elkészült kis hímzett képecskékkel pedig kartonból kivágott karácsonyi képeslapokat díszítettek:

A hölgyek egyébként a Művészetek Házában működő hímző szakkör tagjai. Szívesen kötnek, horgolnak, csipkét vernek, és még nagyobb örömmel adják tovább a tudásukat. "Az ember örül, ha van, aki továbbviszi - mondta Füle Gizella. - Alkalom pedig mindig van az alkotásra: ha véget ér a karácsony, máris lehet készülni a húsvétra! Meg a kiállításokra."  Ádám Zoltánné hozzátette: különösebb cél nem is kell ahhoz, hogy az ember élvezettel végezze például a horgolást vagy a csipkeverést. Elég, ha megtetszik egy-egy új minta. De mint mondta, az elkészült darabok ajándéknak is tökéletesek. "Én legutóbb például a hároméves unokámnak készítettem babaruhát, mert azt kért!" - tette hozzá mosolyogva.

Zsovák Klára csuhéáztatás közben a kézművesség iránti elkötelezettségéről mesélt: "Szeretem a tojásviaszolást, a mézeskalács készítést, a szövést, a fonást is. De úgy érzem, nekem nem is az a fő feladatom, hogy elmélyüljek ezekben a tevékenységekben, hanem hogy terjesszem őket. Fontosnak tartom mindazt, amin a különböző kézműves egyesületek munkálkodnak: hogy környezettudatosabbak, természetközelibbek legyünk, és a szülők, pedagógusok is adjanak minél több lehetőséget a gyerekeknek a természetes anyagokkal való ismerkedésre. Régen, ez ugye a mindennapok része volt: a paraszti gazdaságokban nem létezett olyan, hogy szemét, mindent felhasználtak. Az ilyen és hasonló rendezvények is arra jók, hogy akár a gyerekek, akár a felnőttek megtapasztalják a maguk bőrén, mit is jelent egy-egy ilyen szakma, milyen ezt egy napon, vagy akár egy egész életen át csinálni."

Bár csak látogatóként csöppentünk oda, az alkotó hangulatba végül mi magunk is annyira belejöttünk, hogy Horváth Reni fotós kolléganőm ott is ragadt: megtanult bőr kulcstartót készíteni Hídvégi Miklóstól. Így ezúttal a fotózás feladata rám hárult:

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Új épületet kap a Corvinus Egyetem székesfehehérvári campusa
    Új épületet kap a Corvinus Egyetem székesfehehérvári campusa
  • Őrizetbe vettek 29 tüntetőt Hongkongban
    Őrizetbe vettek 29 tüntetőt Hongkongban
  • Fehérvár Hangja - már lehet jelentkezni a tehetségkutató versenyre
    Fehérvár Hangja - már lehet jelentkezni a tehetségkutató versenyre
  • Megkezdik a magyar repülőgépek gyártásá
    Megkezdik a magyar repülőgépek gyártásá
  • Biztonságos helyekre menekítik az embereket a tájfun elől Kínában
    Biztonságos helyekre menekítik az embereket a tájfun elől Kínában
  • Újabb helyeken lángol az erdő az Amazonas vidékén
    Újabb helyeken lángol az erdő az Amazonas vidékén
  • Mini Lecsó Fesztivált tartanak Feketehegy-Szárazréten
    Mini Lecsó Fesztivált tartanak Feketehegy-Szárazréten
  • Lezuhant egy férfi a Petőfi –hídról éjjel
    Lezuhant egy férfi a Petőfi –hídról éjjel

Eseménynaptár

  • Ma még tart a díszmadár-kiállítás Székesfehérváron
    Ma még tart a díszmadár-kiállítás Székesfehérváron
  • Újabb újságírót gyilkoltak meg szombaton Mexikóban
    Újabb újságírót gyilkoltak meg szombaton Mexikóban
  • Izer Norbert: már több mint 29 ezer automatát regisztráltak az adóhivatalnál
    Izer Norbert: már több mint 29 ezer automatát regisztráltak az adóhivatalnál
  • Főzőverseny, koncertek és vidám nyárutó az V. Kisfalud Novaj-Pusztai Vigasságon
    Főzőverseny, koncertek és vidám nyárutó az V. Kisfalud Novaj-Pusztai Vigasságon
  • Balesettel indult a nap az M7-esen a Balaton felé
    Balesettel indult a nap az M7-esen a Balaton felé
  • G7-csúcstalálkozó - Több ezren békésen, néhány százan erőszakosan tüntettek az értekezlet ellen
    G7-csúcstalálkozó - Több ezren békésen, néhány százan erőszakosan tüntettek az értekezlet ellen
  • Újabb razzia volt a fővárosi bulinegyedben
    Újabb razzia volt a fővárosi bulinegyedben
  • Többnyire erősen felhős lesz az ég de több-kevesebb napsütés várható
    Többnyire erősen felhős lesz az ég de több-kevesebb napsütés várható
  • Éjszaka is nagy volt a forgalom Hegyeshalom felé
    Éjszaka is nagy volt a forgalom Hegyeshalom felé