6 évnél régebbi cikk

Hivatalosan is kihalttá nyilvánítottak egy állatot
Fehérvár Médiacentrum fotójaHivatalosan is kihalttá nyilvánítottak egy állatot

Manapság naponta tűnnek el állatfajok a Földről. Sajnos, erre a sorsra jutott az Észak-Amerikában őshonos keleti puma is, ugyanis hivatalosan már nem szerepel a veszélyeztetett fajok listáján, mert kihalt.

A keleti puma (angolul: eastern cougar) gyönyörű nagyragadozó, Észak-Amerikában, a Mississippi folyó keleti oldalán volt őshonos. Sajnos 2018. január 22-től már ott sem, ugyanis ekkor jelentette be az USA Hal- és Vadvédelmi Hatósága a szomorú hírt, hogy a keleti puma már nem szerepel a veszélyeztetett fajok listáján.

Bár eredetileg a keleti pumák nem tartoztak a veszélyeztetett állatfajok közé, majd az 1900-as években azt hitték, hogy eltűntek a Föld színéről. Persze kiderült, hogy ez nem így van, ugyanis bizonyítottan utoljára 1938-ban vadásztak a nagymacskára. A keleti pumát 1973-ban vették fel a veszélyeztetett fajok listájára, bár akkor már három évtizede nem láttak belőle egyetlen szabadon élő példányt sem.

2011-ben vizsgálatot rendeltek el a keleti pumákkal kapcsolatban, akkor azonban már túl késő volt: 2015-ben megállapították, hogy máshol nem terjedt el ez a nagymacskafajta, ahol meg őshonos volt ott már egyáltalán nem él egy sem. Így végül hivatalosan is kihaltnak minősítették őket. Persze élnek még genetikai rokonaik, mint a hegyi oroszlánok, a floridai párducok vagy az észak-amerikai pumák. A biológusok szerint ugyan szomorú a keleti pumák eltűnése, ám az ő példájuk segíthet abban, hogy megelőzzék rokonaik kihalását.

(Forrás: nuus.hu)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek