6 évnél régebbi cikk

Egyre szebbek és modernebbek lesznek Székesfehérvár rendelői
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Egyre szebbek és modernebbek lesznek Székesfehérvár rendelői

A rendelők várakozási idejéről szóló cikkben írtunk már arról, hogy a székesfehérvári háziorvosi rendelők sorban újulnak meg, egyre szebb környezet várja a pácienseket. De vajon tudjuk-e hány rendelőről is van szó a városban? Bizony, nem is kevés azoknak az épületeknek a száma, amelyekben háziorvosok fogadják a betegeket.

Székesfehérvár egészségügyi ellátórendszerének megismerésében Varga Márta, a Humán Szolgáltató Intézet igazgatója volt segítségünkre, aki elmondta, a városban 38 felnőtt háziorvos várja a betegeket 38 körzetben. 20 gyerekorvosi, 29 területi védőnői, és 19 iskola védőnői, 19 iskolaorvosi körzet működik, és 5 középfokú iskolai védőnő nyújt segítséget a diákoknak. Az Országos Alapellátási Intézet szempontjai szerint a háziorvosi rendelőnek a város legtávolabbi pontjától is 15 percen belül megközelíthetőnek kell lennie, a körzeteket az önkormányzat jelöli ki. Székesfehérváron 14 alapellátó épületben működnek az orvosok. A fogorvosok nem mindannyian önkormányzati épületben rendelnek. A 20 körzetből a Szekfű Gyula utcában 2 rendelő, a Mészöly Géza utcában 2 rendelő működik önkormányzati tulajdonú épületben, a Távírda utcában pedig heten rendelnek.

Varga Márta segített összesíteni Székesfehérvár már megújult és még a felújítás előtt álló rendelőit. Az épületek a Kégl György Városi Egészségügyi Program segítségével szépülnek és modernizálódnak.

Mi is a Kégl György Program?

A 2017-es költségvetés elfogadásával útjára indította Székesfehérvár Önkormányzata a Kégl György Városi Egészségügyi Programot, melynek kiemelt terve az önkormányzati tulajdonú orvosi rendelők korszerűsítése. A program fontos része emellett a prevenció, illetve az egészségügyi alapellátás és a kórháztámogatás, azok ütemezése és pénzügyi forrásainak biztosítása. A program a közgyűlés által 2016 decemberében jóváhagyott és aláírt megállapodásnak köszönhetően indulhatott el. Székesfehérvár Önkormányzata az eddiginél több támogatást biztosít a háziorvosoknak és az ügyeleti ellátásnak is. A város egészségügyi programját Kégl Györgyről nevezték el, aki a csalai uradalom néhai tulajdonosaként jelentős összeggel, mintegy százezer forinttal támogatta a megyei közkórház alapítását Székesfehérváron. A program során együttműködnek a Humán Szolgáltató Intézet és a társhatóságok szakemberei, illetve a kórház szakorvosai és szakdolgozói. Székesfehérvár Önkormányzata Városi és uniós forrásból néhány éven keresztül több száz millió forintot tervez a programra fordítani. Továbbá ennek részeként a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórháznak közvetlen támogatást nyújtanak működésre és fejlesztésre, a szakorvosjelöltek, valamint rezidensek lakhatására, illetve a szájsebészeti ellátás további biztosítására. Az alapellátás biztosítása és a színvonal emelése érdekében az önkormányzat többletforrást biztosít a háziorvosoknak, házi gyermekorvosoknak és az ügyeleti ellátásnak.

A program a felnőtt és a gyermek alapellátáshoz tartozó rendelők felújítását tartalmazza szerte a városban. Az egymilliárd forint összértékű beruházások két forrásból valósulnak meg: rendelkezésre állnak európai uniós források a TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) keretében, illetve jelentős saját forrást is biztosít a város az egyes éves költségvetések terhére. Alapvetően energetikai felújításokat, fűtéskorszerűsítést, nyílászárócseréket, akadálymentesítést, homlokzat- és tetőfelújításokat hajtanak végre, tekintettel az adott épület állapotára. Ahol igény és lehetőség nyílik rá, illetve kifejezetten szükséges, ott bővítik is az egészségügyi szolgáltatások körét, például terveznek gyermekorvosi rendelést a Verseci utcai KÖFÉM rendelőintézetben és felnőtt háziorvosi rendelést az Alsóvárosban.

A felújítási programban érintett rendelők

• Ybl lakótelepi gyermekorvosi rendelő
• Batthyány u. 12. szám alatti felnőtt háziorvosi rendelő
• Szekfű Gyula u. 9. szám alatti rendelő központ
• Verseci utcai (KÖFÉM) rendelő
• Sarló utcai rendelő
• Berényi utcai gyermekrendelő
• Batthyány utcai gyermekrendelő
• Farkasvermi utcai felnőtt háziorvosi rendelő
• Jancsár utcai Ifjúság-egészségügyi szolgálat rendelője
• Széchenyi utcai gyermekorvosi és iskolafogászati rendelő
• Kelemen Béla utcai gyermek- és felnőtt háziorvosi rendelő
• Család- és Nővédelmi Központ

Minden rendelő megújul Székesfehérváron?

Varga Márta elmondta, vannak olyan rendelők, amelyek már korábban felújításra kerülhettek. Ilyen a Fiskális úti rendelő, amely még 2012-ben Európai Uniós forrásból alakulhatott át, nem a Kégl György program keretében. A Sarló utcai rendelő felújítása is még 2010-ben megtörtént. Az épület felújításánál a cél az egészséges rendelésre és a betegrendelésre érkezők külön választása volt. Az akadálymentesítés is elvárás volt és meg is valósulhatott. Azóta lift biztosítja a mozgássérültek feljutását a rendelőkbe.

A Mészöly utcai rendelő is felújításra került 2015-ben, a gyerekorvosi rendelés és a védőnői tanácsadás külön bejáratot kapott, így az egészséges és beteg rendelés itt is különválhatott. A liftet még szeretnék megvalósítani az akadálymentes közlekedés érdekében. Az Esze Tamás utcai rendelő felújítása 2015-ben önkormányzati támogatással valósult meg. Itt nem kellett a külön bejáratot megoldani, mert az már adott volt. Akadálymentes vizes blokkok kialakítása megtörtént. A Távírda utcai fogászati rendelők esetében a felmérések szerint az akadálymentesítés sajnos nem megoldható.

Varga Márta elmondta, csak akkor vehető igénybe az uniós támogatás 100%-ban, ha az épület egészében alapellátás van. Azok a rendelők, amelyek társasházak aljában vannak pl, nem kaphattak uniós támogatást. Uniós forrásból tudják felújítani idén a Kégl György program keretében a Szekfű Gyula utcai rendelőt, a Batthyány utcai felnőttorvosi rendelőt és a z Ybl lakótelepi gyermekorvosi rendelőt.

A Köfém rendelő felújítása már folyamatban van. A földszinten akadálymentes vizesblokk és egy szép, kulturált háziorvosi rendelő a hónap végére várhatóan már fogadni tudja a pácienseket. Ebben a rendelőben is szeretnének a közeljövőben gyerekrendelést elindítani. A Kégl György programban a Batthyány utcai és az Ybl lakótelepi gyermekorvosi rendelő felújítása következik, ezeknek a terve már készül, a közbeszerzés kiírása a tervek után várható. A munkálatok indulása nyárra tehető. A rendelők a Kégl György Egészségügyi Program keretében 2021-ig kerülnek felújításra, átépítésre. Az átalakításoknál belső építész segítségét veszik igénybe, hogy minél szebb, barátságosabb és összhangot sugárzó terek fogadják a rendelésre érkezőket. A berendezések, szekrények, ágyak is várhatóan megújulnak.


A Kégl György Városi Egészségügyi Program részeként újult meg a Farkasvermi úti felnőtt háziorvosi rendelő

A Farkasvermi úti rendelő tavaly november óta fogadja betegeit szép, új környezetben. A körzet 2400 beteget lát el, Dr. Máté Zsuzsanna azt mondja, hatalmas segítség a rendelő megújulása, amely elrendezésében eddig is nagyon jó volt, most viszont jóval korszerűbb lett. A rendelőbe érkezők dicsérik a szép környezetet, a kicserélt, színben passzoló kényelmes, karfás székeket.

„A felújítás során a szakemberek eltüntették a csöveket, amik látszottak, kikérték a véleményünket a falszín, a járólap és a csempe kiválasztásában, a munkánkat belsőépítész is segítette. Az ablakokat nem kellett cserélni, azok 8-10 évesek. Az ajtók nem voltak jó állapotban, nem lehetett jól zárni, megakadtak ezért azokat mindenképp cserélni kellett."-mondta el Dr. Máté Zsuzsanna.

"A felújítás során a rendelő bejárati ajtaját áthelyeztük, újra cseréltük,  az egymásba nyíló két szoba átalakult. A régi fektető és kartonozó lett a rendelő, így külön szobában van az asszisztens és az orvos. Így az asszisztens oda tudja adni a receptet, ha a páciens csak azért érkezett, vagy amíg egy beteget meg kell figyelni, a másik szoba pedig alkalmas arra, hogy az orvos beteget vizsgáljon." A felújítás három-négy hetet vett igénybe, addig a gyerekrendelőt kapták meg az itt dolgozók. Dr. Máté Zsuzsanna elmondta, hogy a mozgássérült WC már elkészült, a mozgássérült feljárót pedig még idén megvalósítják.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek