6 évnél régebbi cikk

Kémjátszma a budapesti forgatagban - Vörös veréb kritika
Fehérvár Médiacentrum fotójaKémjátszma a budapesti forgatagban - Vörös veréb kritika

Úgy néz ki, hogy ezen a hétvégén magyar napokat tartunk, ugyanis előbb a Budapesten forgatott Vörös veréb kerül terítékre, majd az Oscar-gála kapcsán kivesézzük a Testről és lélekről című, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelölt alkotásunkat is. A Vörös veréb, azon kívül, hogy fővárosunkban játszódik nem reformálja meg a kémfilmes műfajt, de amiben meg újítana azt eléggé visszafogottan adagolja. Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Vörös veréb! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Külcsín

A kémfilmek mindig is nagy sikernek örvendtek, és bár régen finomabban csepegtették a kémes sztorikat, manapság minden második alkotás a titkos ügynökök életére helyezi a hangsúlyt. Olyan, mintha a régi vágású James Bondokon felnőtt generáció a mozikon keresztül akarná megvalósítani gyerekkori álmát, hogy kém legyen. Hogy én erre eddig miért nem gondoltam?

Tehát kémek, kémek mindenhol... és ebbe a forgatagba érkezett a Vörös veréb (angolul a nagyon badass, Red Sparrow), amely Jason Matthews 2013-ban kiadott azonos című regényén alapszik. Valamit nagyon tudhattak a fejesek, ugyanis a filmjogokat már a megjelenés előtt megvette Hollywood, így igazán pofás kémmozi volt kialakulóban. 

Hogy az izgalmakat tetézzék leigazolták korunk egyik legfelkapottabb és legtehetségesebb színésznőjét, Jennifer Lawrence-t, hogy aztán azzal a Francis Lawrence-szel (nincs rokoni kapocs) hozzák össze, akivel már az Éhezők viadalában is melóztak együtt. Az más kérdés, hogy a négy poszátás film pont az a része lett a legjobb, amelyet nem Francis Lawrence rendezett, de ne menjünk bele ennyire a részletekbe. Jól működnek és kész.

Sztori

A történet szerint a hidegháború még közel sem ért véget: a C.I.A. és az orosz titkosszolgálat között durcásabb a helyzet, mint valaha. Ebben a feszült helyzetben kerülnek bevetésre az úgynevezett Vörös verebek, akik meggyőzőképességük és dögös külsejük miatt az oroszok egyik legádázabb titkos fegyvereként funkcionálnak. Ekkor jön a képbe az egykori balett táncos, Dominika Egorova (Jennifer Lawrence) is, akit derékba tört karrierje után betalál a kormánynak dolgozó nagybátyja (Matthias Schoenaerts), hogy jobb élet reményében dolgozzon a legfelső hatalomnak.

Persze, ahogy lenni szokott beüt a krach és Dominika útja egyenesen a Verébképzőbe vezet. Innentől aztán olyan szupertitkos szexragadozó ügynököt faragnak belőle, aki kegyelmet és sokat takaró ruhát nem ismerve megindul szeretett fővárosunkba, Budapestre. A küldetés első blikkre egyszerűnek tűnik: amerikai ügynök, Nate Nash (Joel Edgerton) bizalmába kell férkőznie, hogy aztán jól leleplezze az orosz kormány elleni ténykedéseit.

Karakterek

A legnagyobb dicséretet egyértelműen Budapest érdemli, ugyanis simán ellopta a show-t a színészek elől. Nem, ez nem poén. Budapest szebb, mint valaha és a jól felismerhető utcák és szavak mellett a magyar színészkontingens képviselőinek (Anger Zsolt, Pethő Kincső, Adorjáni Bálint, Árpa Attila és Szabó Simon) látványa is szívmelengető volt. Hajrá Magyarország!

Mivel a Vörös veréb elméletileg egy karakterközpontú filmnek készült, ezért evidens a kérdés: Érdekesek annyira a szereplők, hogy lekössék a figyelmünket száznegyven percig? Hát, sajnos nem. Jennifer Lawrence impozáns látvány nyújt a vásznon, de valahogy nagyon nehéz együtt lélegezni az általa játszott karakterrel. Szó se róla, Lawrence kisasszony hozza a tőle megszokott erős játékot, ám tényleg csak ennyi.

Semmi olyan extrát nem hoz, amivel kicsit közelebb hozná a nézőt a filmhez. Jennifer Lawrence bármennyire is szexi, a karakteréről nem jön le, hogy bárhol bárkit simán elcsábítana. Semmi játékosság, semmi spontaneitás vagy valami nőies megmozdulás, amit kábé bármelyik filmjében megszokhattunk tőle. Jó, szex az van dögivel, de mégis hiányzik az a bombázó-faktor, ami hitelessé tenné. Száz szónak is egy a vége: nem ez Miss Lawrence legjobb szerepe. 

A többiekről meg inkább ne is beszéljünk. Például Joel Edgerton karakterét egyáltalán nem értem. Hogyan kerülhetett a C.I.A. kötelékébe egy ilyen érzelmi időzített bomba? Edgerton játéka mérföldkövekkel jobb, mint pár évvel ezelőtti filmjeiben, de nem a Vörös veréb lesz, ami után emlékezni fogunk rá. Ja, meg amúgy itt van Jeremy Irons is, akit most vettem észre a hivatalos színészlistán. Ennyit erről.

Összegzés

Megmondom őszintén, hogy elöljáróban, még ha Budapesten forgatták is a jelenetek nagy részét, nem nagyon vártam a Vörös veréb debütálását. Jó, persze felírtam a megnézendő filmek listájára, de egyáltalán nem követtem a marketinghadjáratot és a megjelenést. Tudtam, hogy Jennifer Lawrence meg Pest és kábé ennyi. Aztán a Vörös veréb jött, látott és győzött? Nem hinném.

Végig ott lebegett bennem egy hiányérzet, hogy valami nagyon nincs rendben ezzel a filmmel. Miért érzem azt, hogy nem működik? Ja, meg is van: a Vörös veréb egyszerűen nem érdekes. Nincs mit szépíteni. A sztori, a karakterek és a körítés nem köti le annyira a néző figyelmét, hogy az a film végéig fennmaradjon. És ha egyszer lement az a fránya főcím, örömkönnyek közepette hagyjuk el a mozitermet. A Vörös veréb könyvre azt mondják, hogy klasszis, bár nem olvastam hiszek nekik, ugyanis ott sokkalta jobban ki lehet bontani azokat a filmben éppen csak megkarcolt belső vívódásokat, amelyeket Dominika produkál. Mert, hogy ez kéne adja a mozi gerincét, de nagyon nem jön át.

Ezen kívül a rendező sincs a helyzet magaslatán, ugyanis nem képes feszültséget teremteni, ami hát egy kémthrillernek a lételeme kéne legyen. Mondom, a Vörös veréb korrekt kémfilm, az akciójeleneteket látványosan kerülő, emberibb megközelítéssel, de mint film, könnyen felejthető. A szexjeleneteknél bőven mutogatják Jennifer Lawrence-t, hadd örüljön a nép, de itt most ez sem volt elég. Pedig, pedig... nem erről volt szó.

10/6 - Csak szex, más semmi

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek