6 évnél régebbi cikk

Megjött a Fehérvári Huszárok söre – egy igazi helyi kézműves ital
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bácskai Gergely
Megjött a Fehérvári Huszárok söre – egy igazi helyi kézműves ital

Március 15. és a huszárok tiszteletére igazi sörkülönlegességet, a Fehérvári Huszárokat álmodta és főzte meg az Erjesztők Klubja, de további kettő, fehérvári italt is hoztak tavaszra: a Varkocs és az Aranybulla sört. Utóbbi székesfehérvári mézzel készül.

Az Erjesztők Klubja három székesfehérvári barát megvalósult álma, ahogy a honlapjukon is írják: külső támogatás és erőforrás nélkül szerveződő mikro-sörfőzde az övék a Berényi út sarkán. „Korábban itt kocsma működött, nem volt túl jó állapotban az épület, amikor kibéreltük. Közel egyévnyi munkánk van benne, saját kezűleg csináltunk mindent, a glettelést például menet közben tanultuk, aztán két hétig csiszoltuk géppel” – meséli nevetve Kereki Dávid, az egyik barát.

De nem a felújítás volt az egyetlen, amit a remek kézügyességgel megáldott srácok és társaik saját maguk készítettek el. „Amit tudtunk saját kezűleg csináltunk, a malátaroppantó például boltban félmillió forint lett volna, mi összehoztuk valamivel több mint harmicezer forintból, de hasonlóképpen az erjesztőtartályt és a főzőházat is. A teljes berendezésre harmincötmillió forintos ajánlatot kaptunk, végül magunk kihoztuk körülbelül a tizedéből.”

A saját munka azonban természetesen nem mentesítette a csapatot a kötelező engedélyek beszerzésétől, hiszen hivatalosan, cégként működnek, termékeik megvásárolhatóak. „Azt kell mondjam, szerencsénk van, hogy itt Fehérváron vagyunk. Budapesti ismerősök már előre riogattak minket, hogy milyen nehéz lesz engedélyt szerezni, azonban kellemesen csalódtunk. Nemhogy kedvesek voltak, hanem egyenesen segítőkészek akár a Nébih, akár vámosok jöttek. Egyébként már jó öt éve főztünk mind a hárman otthon sört, és ezt a tudást adtuk össze, illetve egyikünk iskolába is elment, mert az engedélyekhez szükség volt rá.”

Az Erjesztők Klubjának söreivel több helyen találkozhatunk, állandó italaik mellett augusztusban a III. Béla kézműves sörüket, karácsonykor pedig a Krampuszt főzték. Nemzeti ünnepünkre pedig megszületett a Fehérvári Huszárok, a Varkocs és az Aranybulla. „Úgy éreztük, mostanra összeállt minden, és egyre finomabbak a söreink, úgyhogy eljött az idő, hogy nevében is fehérvári italunk legyen, ehhez természetesen kértük polgármester úr engedélyét is. Olyan söröket szeretnénk főzni, állandó és időszakit, amelyek valamilyen módon kötődnek Székesfehérvárhoz. A Fehérvári Huszárok egy rozs alapú ital, a Varkocs egy könnyű világos sör, míg az Aranybulla egy erős belga típusú, amihez fehérvári mézet adtunk.”

Azon pedig talán már meg sem lepődünk, hogy a felújítás, gépgyártás és sörfőzés mellett a címkék design-át is maguk készítik a tehetséges fehérvári fiatalok, akiknek a szerelem mellett egyelőre ez még csak egy költséges hobbi, de ahogy mesélik, azt is sikerként könyvelték el, hogy decemberben sikerült nem mínusszal zárni a hónapot.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek