6 évnél régebbi cikk

Segítség babára vágyóknak - Még jelentkezhetsz a programra!
Fehérvár Médiacentrum fotója
smababy.co.uk
Segítség babára vágyóknak - Még jelentkezhetsz a programra!

Ma Magyarországon minden hatodik párt érintenek a termékenységi problémák. A kudarcokkal szembenézni, segítséget kérni nem könnyű. Ebben igyekszik támogatást nyújtani a Babára vágyva programsorozat, melynek ingyenes fehérvári állomása március 23-án, pénteken 18 és 21 óra között lesz a SZÉNA Egyesület szervezésében. A résztvevők találkozhatnak Hámori Péter pszichológus, reprodukciós tanácsadóval és két sikeres lombikos szülőpárral.

Régóta hiába vágyni egy kisbabára  - sokféleképpen nehéz. Reménykedve lesni minden hónapban a terhességi tesztet, aztán csalódni, olyan érzés lehet, melyet sokszor önmaguknak is nehéz megmagyarázni. A kudarcokat és az újabb nekirugaszkodást minden pár, minden reménybeli leendő szülő másként dolgozza fel. Sokan inkább bele sem élik magukat, és igyekeznek keveset gondolni rá, sodródni a hétköznapokkal. Mások abból merítik az erőt és a hitet, hogy ha hasonló élményeken átesett párokkal, vagy olyanokkal beszélgethetnek, akik már elérték a régóta vágyott gyermekáldást.

A kételyekről és a félelmekről nehéz beszélni, sokszor még a párjuknak sem könnyű megnyílni. Közben gyakran a környezet is "nyomást gyakorol", jószándékú ismerősök, családtagok faggatják a párt, hol késik a baba, miért nem szánják már rá magukat a gyermekvállalásra. A több irányból is nehezülő lelki terhek könnyítésében szakemberek támogatására is szükség lehet.

Ebben igyekszik a Babára vágyva hiánypótló országos programsorozat segíteni a gyermekre még hiába várókat a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány kezdeményezésére. 2018. a Családok Éve, melyben még nagyobb hangsúlyt kapnak a családtervezéssel kapcsolatos programok. Székesfehérváron a SZÉNA Egyesület szervezi meg a programot, melyek keretében a termékenységről, a problémákról beszélhetnek kötetlenül, szakemberekkel.

Ma Magyarországon minden hatodik párt érint termékenységi – humán reprodukciós probléma. Sokan egészségügyi okok miatt kényszerülnek a lombikbébiközpontok beavatkozásait igénybe venni, mások mellett elszalad az idő és későn döbbennek rá, hogy a karrier nem elég a boldogságukhoz. Bármilyen okból is érzik azonban, hogy lelki támogatásra vagy gyakorlati tanácsokra van szükségük, a fehérvári párok március 23-án, pénteken 18 és 21 óra között ingyenes előadás és kötetlen beszélgetés keretében találkozhatnak Hámori Péter pszichológus, reprodukciós tanácsadóval és két sikeres lombikos házaspárral.

Az esemény helyszíne a Hotel Szent Gellért Plenáris terem (8000 Székesfehérvár, Mátyás király krt. 1.). A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, ezért érdemes minél hamarabb jelentkezni az eseményre. Regisztrálni a haromkiralyfi.hu/BABARAVAGYVA oldalon lehet.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek