6 évnél régebbi cikk

Őrizetben a lövöldöző
Fehérvár Médiacentrum fotója
highlandradio.com
Őrizetben a lövöldöző

Elkapták a rendőrök azt a 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy légpuskával lövöldözött lakása ablakából a hét elején. A lövések többeket megsebesítettek. A feltételezett elkövetőt a hatóság őrizetbe vette.

"Munkatársaim súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a dunaharaszti lakost, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letaróztatásának indítványozását." - mondta el a Fehérvár Televíziónak Sipos Mónika, a Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője pénteken.

A rendőrség egy Budai úti panel épület hetedik emeletén lévő lakásban tartott házkutatás során lőszereket és céltávcsövet talált, az ott élő gyanúsítottat pedig elfogták. A szomszédok szerint albérlők, három férfi lakik abban a lakásban, ahol a rendőrök házkutatást tartottak.

Az arcon lőtt fiatal lány nővére is beszámolt testvére állapotáról: azt mondja, sebhely és lila folt éktelenkedik a testvére szeme alatt.

Úgy tudjuk, a fegyver szakértői vizsgálata még folyamatban van, de elképzelhető, hogy ez egy erősebb típus, melynek használata engedélyhez kötött, nagyobb kaliberű és a csőtorkolati energiája is nagyobb lehet, mint a hazánkban forgalmazott puskáké. Információink szerint a gyanúsított korábban már fegyveres rablás miatt ült börtönben.

A Fehérvár Televízió legfrissebb összeállítása a témában:

 

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek