5 évnél régebbi cikk

Ez most a legmenőbb álláshirdetés – legyél hivatásos világutazó!
·Utazásmunka·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
telegraf.com.ua
Ez most a legmenőbb álláshirdetés – legyél hivatásos világutazó!
·Utazásmunka·Utolsó frissítés: undefined

Tiéd lehet a világ 2019-ben, ha sikerül bekerülnöd a World Life Experience-hez, a cég ugyanis tizenegy főállású utazót szeretne alkalmazni.

Utazd át 2019-et! Talán kevesen vannak, akit ezt a felhívás ne mozgatna meg, hiszen mi lehetne jobb program jövőre, mint körbejárni a világot ráadásul úgy, hogy mindezért még fizetés is jár. A lisszaboni székhelyű World Life Experience-t még 2017-ben alapították azzal a céllal, hogy a fenntartható és társadalmilag felelős utazást előmozdítsa szerte a világban.

Az idei projektjük egy csoport utazóval már fut, és három hónappal az indulása után nagyon sikeres: eddig öt ország hat városában jártak, és részt vettek például erdők újratelepítésében és permakultúrák létrehozásában. Utazásuk érdekes pillanatait pedig többek között hivatalos Facebook-oldalukon követheted.

A World Life Experience 2019-ben az öt kontinens húsz úti céljára szeretné eljuttatni vállalkozó szellemű csapatát, amelynek már akár te is a részese lehetsz. 

És itt a jön a legjobb rész: úgy utazhatsz, ismerhetsz meg különböző kultúrákat, népeket, hogy a World Life Experience nemcsak minden költséget áll, de a résztvevők 2500 eurós (nagyjából 775 ezer forint) havi fizetést is kapnak.

A különböző helyszíneken két hetet töltenek el a szerencsések, és mindenhol a helyi szervezetekkel együttműködve végeznek majd társadalmi munkát, illetve klasszikus turistaszerepet is visznek, amelynek fókuszában az adott hely kultúrája áll.

Persze különböző feltételeket is szabnak a jelentkezőknek. Ami az életkori megkötést illeti 21 és 39 év közötti fiatal az ideális jelölt, aki legyen empatikus, felelősségteljes, átgondolt, toleráns és rugalmas, emellett aktívan kezdeményezzen és jól kommunikáljon, persze angolul is. A kiválasztottak mindegyike különböző országból érkezik majd, és az utazás élményeit a közösségi médiában kell folyamatosan megosztaniuk. 

Ha téged is érdekel az állás, itt jelentkezhetsz rá! Ha pedig sikerül bekerülni a csapatba, légy szíves, szólj nekünk!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek