5 évnél régebbi cikk

Kiderült, hogy miért ilyen olcsó az IKEA hot dogja
Fehérvár Médiacentrum fotója
hungryisland.wordpress.com
Kiderült, hogy miért ilyen olcsó az IKEA hot dogja

Azért, mert tulajdonképpen marketingeszközként használja éttermeit a svéd bútorgyártó. Az IKEA szerint ha a vásárlók úgy érzik, olcsón ehettek, akkor az áruház többi termékéről is úgy gondolkodnak, hogy alacsony áron kínálják őket. A stratégia úgy tűnik, hogy működik.

Bár Székesfehérváron nincs és várhatóan a közeljövőben nem is lesz IKEA, a város lakói között mégis népszerűek a svéd cég termékei. Egy korábbi cikkünk szavazásából például kiderült, hogy a Fehérváron egyelőre nem elérhető világcégek üzletei közül leginkább az IKEÁ-t hiányolják olvasóink. Az áruházak a lakberendezési termékek forgalmazása mellett arról is híresek, hogy éttermeikben jókat lehet enni, ráadásul nagyon olcsón. Most végre az is kiderült, hogy miért éri ez meg a cégnek.

Magyarországon 150 forintba, tőlünk nyugatabbra ennek a duplájába kerül egy hot dog az IKEÁ-ban. Ez az összeg nagyjából megegyezik az étel beszerzési árával, de a svéd lakberendező cégnek mégis megéri ilyen mérsékelt áron etetni a vásárlóit. A G7.hu szúrta ki a német Stern magazin cikkét, amiben a cég egyik volt alkalmazottja beszélt a szokatlan, de mégis ötletes marketingstratégiáról.

Ezek szerint az IKEA valójában egy fillért sem keres az áruházak éttermeivel, legalábbis az ételeken semmilyen hasznuk sincs. A svédek úgy gondolkoznak, hogy ha a vásárlók úgy érzik, kevés pénzért étkezhettek, akkor az egész áruházról azt gondolják majd, hogy olcsó. Ráadásul minél kevesebb pénzt költenek el hot dogra, húsgolyóra vagy éppen lazacra, annál több marad lakberendezési tárgyak vásárlására.

A stratégia egyelőre úgy tűnik, hogy működik. A magyarországi üzleteket összefogó IKEA Lakberendezési Kft. tavaly 61,2 milliárd forinttal rekordbevételt ért el, adózott eredménye pedig meghaladta a 3,5 milliárd forintot.

Az IKEA hot dogja egyébként nemcsak olcsó, hanem gyorsan el is fogyasztható. A Youtube-ra több kihívás videót is feltöltöttek már, amiben viszonylag rövid idő alatt próbálnak a videósok minél többet megenni. Ez a lengyel srác például rögtön ötven darabot vásárol az akár három-négy harapással is elpusztítható hot dogból:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek