5 évnél régebbi cikk

Öt fagyi Fehérváron: Krém, Kapualj, Fragola, Damniczki és Király
·Gasztroöt·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Tóth Rita
Öt fagyi Fehérváron: Krém, Kapualj, Fragola, Damniczki és Király
·Gasztroöt·Utolsó frissítés: undefined

Fagyi nélkül a nyár olyan, mint a kóla buborék nélkül: éppen csak a lényeg hiányzik belőle. A nyári hónapokban egy tölcsérbe kapaszkodva sétálni olykor akár életmentő is lehet, csak az nem mindegy, mit rejt a roppanós tésztadarab. Székesfehérváron sok jó fagyizó van, ezek közül öt helyen próbáltunk ki öt gombócot: a Krémben, a Kapualjban, a Fragolában, a Damniczkiben és a Királyban.

Az Öt sorozatban korábban már leteszteltük a székesfehérvári ebédmenüket, kakaós csigákat, legutóbb pedig a hamburgereket is (a cikk végére pedig oda is pakoltuk mindet), így épp itt volt az ideje, hogy körbejárjuk a város fagyizóit is. Szokás szerint öt helyet szúrtunk ki, és mindenhol öt különböző gombócot vásároltunk. Igyekeztünk minden apró részletre figyelni, hogy a lehető legobjektívebb képet kapjuk és tudjuk adni nektek. A szabályaink egyszerűek voltak: 

  • mindenhol kértünk egy gombóc csokoládét;
  • mindenhol megkérdeztük, hogy mit ajánlanak a hely specialitásaként, és abból is kértünk egy adagot;
  • és próbáltuk úgy alakítani, hogy vegyesen legyenek a tejes és a gyümölcsös fagyik.

Miután a tesztelt öt fagyizóban összes huszonöt gombócot nyaltunk el nem egész két nap alatt, úgy döntöttünk, hogy a korábbi ilyen cikkekben megszokott szokásos leírásokon és pontozáson túl felállítunk egy fagyilistát is. Vagyis a nekünk legjobban ízlett 10 fagylalt listáját a cikk végén találjátok. 

Krém Cukrászda és Kávézó

A Krém Cukrászda és Kávézó az újhullámos fehérvári cukrászdák közül az egyik legfelkapottabb. A helyi franchise-t kialakító (a strand mellettiben jártunk, de a strandon és a színház előtt is van már üzletük) cég dupla fagyipulttal dolgozik és ennek megfelelően nagy választékkal. A pultban ketten vannak, így még ha fel is torlódna a sor, viszonylag gyors a kiszolgálás. A személyzet kedves, segítőkész, egyáltalán nem zavarja őket, hogy egy átlagos vásárlóhoz képest több kérdésünk volt. A gombóc ára itt 250 forint, aminek ellenértékét a vásárlás végén készpénzzel és bankkártyával egyaránt kiegyenlíthetjük. A fagylalt mérete rendben van, 4-5 dekás adagokat mérnek a roppanós, friss tölcsérbe. A fagyit azonnal nyalni kell, különben már a pénzzel szerencsétlenkedés idején csöpög, folyik. Honlapjuk szerint a kínálat állandó részei a light, paleó és laktózmentes fagyik is, amiket a többihez hasonlóan helyben főznek. Mi elhittük nekik.

A hely specialitásának némi töprengés után a házi krémest ajánlják. Ez a fagyi leginkább a "semmi különös"-kategóriába esett. Kétségkívül olyan íze van, mint a szóban forgó süteménynek és még darabkákat is tartalmaz, specialitásként azonban nagyobb varázslatra számítottunk: kellemes, könnyed és nem túl édes, ez a legtöbb, amit el lehet mondani róla. Ehhez képest a csokoládé lenyűgöző. Lényegesen kevésbé folyós, mint a többi gombóctársa, íze alapján valóban látott csokoládét földi pályafutása alatt és nem porból készült, nem jeges, fagyos, hanem krémes. Az igazi meglepetés a tanácstalan rábökés taktikájával kiválasztott sárgabarack light. Már az első nyalás után is a város egyik legjobb gyümölcsfagyijának tűnik a borzasztóan könnyed, gyümölcsdarabokkal teli, cukormentes mestermű. A citrom hófehér, finom, sárga citromhéjdarabokat is tartalmaz, ennek megfelelően a kellően savanyú íz végén beköszön egy kis kesernyés utóíz is, de ez csak azt jelzi, hogy igazi alapanyagokkal dolgoznak. A trópusi fantázianévre keresztelt vegyes fagyiban biztosan volt kiwi és banán, legalábbis ezek dominálnak, de feltehetően valamilyen citrusos gyümölcsöt is tartalmaz még.

Házi krémes, sárgabarack light, trópusi, citrom, csoki - Krém
Külső: 8 (Valamilyen rejtélyes okból a tölcsér szélére helyezik az amúgy gusztusos gombócokat.)
Állag: 6 (Szinte azonnal elkezd folyni.)
Íz: 10 (Nem lehet belekötni.)
Specialitás: 7 (A házi krémesnél szinte minden fagyi karakteresebb volt. Nem ezért leszel visszajáró.)
Ár/érték arány: 10 (Belvárosi átlagáron jóval átlag feletti színvonalú fagyik)
Összesen: 41

Kapualj Fagyizó

Nevéhez híven a Liszt Ferenc utca egyik eldugott kapualjában bújik meg Székesfehérvár egyik legnagyobb múltú fagyizója. A Kapualj Fagyizó már akkor sztracsatellát árult, amikor a meghatározó helyi fagylaltozók még bőven leragadtak a csoki-vanília-puncs aranyháromszögnél. Az idő vasfoga szerencsére nem fogott a helyen és próbálják tartani a lépést napjaink fagyitrendjével, azaz a nagy klasszikusok mellett a kínálatban megjelentek a meghökkentő kreálmányok is. Ezek mindegyikét egységesen 250 forintért kínálják, a felirat szerint minimum 4 dekás gombócok formájában. A kiszolgálás átlagon felül kedves és vásárlóbarát: a mögöttünk kígyózó embertömeg ellenére sem siettettek, hagytak időt a választék felmérésére és higgadtan válaszoltak a kérdésekre is. A kicsit ázott, de mégis finom tölcsérbe két gyengébb, két átlagos és egy kiemelkedően jó gombóc került. Haladjunk hátulról előre. 

Az biztos, hogy nem a gyümölcsfagyik a Kapualj erősségei, vagy a mi választásaink voltak balszerencsések. Az eper és a citrom jeges volt és érzésünk szerint nem, vagy csak alig tartalmazott valódi gyümölcsöt, de legalábbis ezeknek az íze inkább tűnt valamilyen aromával felturbózottnak. Ettől függetlenül egyik sem volt kifejezetten rossz, de az ínycsiklandó külső alapján többre számítottunk. A nutella itt egy mezei vaníliafagyi, amihez íze alapján valódi Nutellát adnak, nem pedig egy másodvonalbeli diszkont-mogyorókrémet, ahogy a csokoládé is a jobbak közé tartozik. Utóbbi fagyi karakteres, finom, de nem az a visszajárós típus, ellenben a specialitással. A tökmagos málna nemcsak a hely, hanem az egész város kínálatából kiemelkedik, és bár nem a málna a domináns, hanem a tökmag, ez mégis végtelenül jól áll ennek a kaotikus külsejű, piros-fehér-zöld színű gombócnak. A jó két éve, az ország tortája kapcsán felkapott málna-tökmag házasságra nagyon ráéreztek a Kapualjban, és a nem túl édes, szokatlan, de mégis elképesztően finom, gyorsan olvadó, többrétegű csoda a hely egyértelmű erőssége lett.

Tökmagos málna, eper, nutella, citrom, csokoládé - Kapualj
Külső: 9 (Ígéretes fagyihalmok a pultban.)
Állag: 7 (Van pár másodperced, mielőtt elkezd folyni.)
Íz: 6 (A gyümölcsfagyik nekünk kifejezetten nem jöttek be.)
Specialitás: 9 (A tökmagos málna a város egyik legjobbja.)
Ár/érték arány: 8 (A specialitás nagyon felhúzza a helyet.)
Összesen: 39

Fragola Fehérvár

Két éve van már Székesfehérváron is Fragola Fagyizó. A 11 saját, zömmel budapesti üzlet mellett 11 franchise alapon működő hellyel is rendelkező cég Palotai úti fagylaltozója az utóbbi modellben működik. A parányi Fragola Fehérvár alig pár négyzetméteren, a bejárat előtt 3-4 faasztallal üzemel. A felszínes sétáló simán elhaladhat az amúgy nagyon hangulatosan berendezett kis üzlethelyiség mellett anélkül, hogy tudná: itt adják a város egyik legfinomabb fagyiját - de erről majd később. A kiszolgálással itt sincs semmi gond: minden kérdésre kielégítő választ kapunk, bőven van idő feltérképezni a választékot. Az árképzés már ennél bonyolultabb, három kategóriába sorolják 300 és 350 forint között a szokás szerint 5 deka körüli gombócokat, amit friss, roppanós tölcsérbe kapunk.

Arra a kérdésre, hogy mi a hely specialitása, nemcsak az eladó, hanem a rajtunk kívül a fagyizóban tartózkodó egyik törzsvendég nagyjából egyszerre vágta rá, hogy a Pisztácia Szicíliából. Hát akkor lássuk! Ha valami, akkor ez a fagyi valóban függést okoz. Szavakkal nagyon nehéz leírni azt a puhán, selymesen olvadó, pisztáciadarabokkal bőven megspékelt nem túl édes, hideg masszát, ami az ember szájában másodpercek alatt eltűnik. Szerintünk egyértelműen és közfelkiáltásra a legfinomabb fehérvári fagyik között van, ha nem az összes előtt. Ehhez képest hatalmas csalódás a banános eper, ami bár érezhetően tényleg ebből a két gyümölcsből készül, valahogyan mégsem áll össze, az utóíze pedig kifejezetten kesernyés. A São Tomé csokoládé szintén bravúros darab: markáns íz, nem túl édes és jó állagú fagyi, csokimániásoknak kötelező. A vilmoskörte furcsán habos, ellenben egyáltalán nem spórolták ki belőle a gyümölcsdarabokat. Értjük, hogy ez a szokatlan állag még könnyedebbé teszi a fagyit, ugyanakkor a picit túltolt édes íz ezen a habkönnyűségen valamennyit ront. A citromfagyi szerintünk páratlan Székesfehérváron, ebből a típusból nem kóstoltunk jobbat a Fragoláénál a városban.

Pisztácia Szicíliából, vilmoskörte, banános eper, citrom, São Tomé csokoládé - Fragola
Külső: 7 (Nem a külsőre mennek elsősorban. Egyszerűnek és átlagosnak tűnik.)
Állag: 8 (A tejes fagyik nem, de a gyümölcsök fagyik nagyon gyorsan olvadtak.)
Íz: 8 (A banános eper nélkül maximális pontszám lenne.)
Specialitás: 10 (A Pisztácia Szicíliából nevű csodára nincsenek szavak.)
Ár/érték arány: 7 (Ár és íz az átlag felett, méretre a városi átlagnak megfelelő.)
Összesen: 40

Damniczki Cukrászda

Az Új Csóri úti Damniczki Cukrászda megközelítése fokozottan veszélyes: a belvárosi sétákhoz szokott emberek szemüvegén át nézve akár egy többnapos túrának is tűnhet a város szélén elhelyezkedő épület elérése, ráadásul a környéken előszeretettel és gyakran ellenőrzik az autósok sebességét is. A hely erőssége a fagyi, amit már több hazai és nemzetközi fórumon is elismertek. Az árképzés elsőre bőven a városi átlag felett van (290 vagy 400 forint egy-egy gombóc), de rövid fejszámolással kiszámolható, hogy a 7 dekás adagok viszont a megszokott mennyiség közel dupláját jelentik. A szuperdrága, 400 forintos kategóriába olyan fagyik esnek, mint például a pisztácia vagy a törökmogyoró, amiknek jóval drágább az alapanyaga. A személyzet kedves, mosolygós és felkészült, minden kérdésre kielégítő választ kapunk, ráadásul a teszt során ez volt az egyetlen hely, ahol nem kanállal mérték a gombócot, hanem lapáttal kenték.

Nem hagyhattuk ki a 2013-as év fagyiját, és specialitásnak is ezt ajánlották a helyi erők. A vörösboros málnában a bor egyáltalán nem tolakodó, leginkább csak a végén ad egy csavart az egész ízkombinációnak. Cserébe a málna nagyon finom, édes, de nem gejl és természetesen valódi málnából készül. Ehhez képest a csokoládé szintén jó, kevésbé tejcsoki, sokkal inkább igazi csokiíze van, de nem ezért leszünk a hely bolondjai. És aztán innen jöttek a meglepetések, szép sorban, mert a teljesen random kiválasztott fagyik egytől egyig iszonyúan betaláltak. Kókuszfagyit eleve alig lehet kapni a legtöbb fagylaltozóban, talán ezért is jött be annyira, de ettől eltekintve is borzasztóan jól sikerült darab. A narancs friss és üde, visszaadja mindazt, amiért ezt a gyümölcsöt szeretjük, és vicces módon nagyon jól kiegészítették egymást a kókusszal. A végén pedig pár szó a gesztenyéről: pont az a pillanat köszön vissza minden egyes nyalásból, mint amikor a gesztenyepürét összekavarod a tejszínhabbal és úgy lapátolod be az egészet.

Vörösboros málna, narancs, kókusz, gesztenye és csokoládé - Damniczki 
Külső: 9 (A pultban is jól néz ki, meg a tölcséren is.)
Állag: 10 (Nem olvad, tartja a formáját, igazi sétálós, beszélgetős fagyi.)
Íz: 9 (A csoki egy kicsit gyengébb volt a másik négy itteni fagyihoz képest.)
Specialitás: 9 (A vörösboros málna öt éve az év fagyija volt, és már mi is értjük, hogy miért.)
Ár/érték arány: 10 (Kicsit drágább az átlagnál, de közel a dupláját kapjuk érte, a minőség pedig kifogástalan.)
Összesen: 47

Király Cukrászda

Ha valaki igazi retró élményre vágyik, akkor okvetlenül keresse fel egyszer a Király Cukrászdát. A Zsolnai úton, a Bányatótól nem messze, a város majdnem utolsó házában évtizedek óta működik a családi cukrászat, ahol igazán csendes és hangulatos kerthelyiségben lehet elnyalni akár egy klasszikus csokivaníliát. A berendezés is a retró életérzést adja vissza, néhány Fehérvár AV 19 ereklyével megtámogatva. A pultban álló lányok nagyon kedvesek, mosolygósak és végtelenül türelemmel kezelik az indokolatlanul hosszú ideig tébláboló vásárlókat is. A gombóc ára itt 200 forint, súlya pedig 4 deka. Az igazi oldschool kombinációk mellett ki lehet próbálni máshol egyáltalán nem kapható különlegességeket is. Így tettünk mi is.

Kezdésnek azonban a sárkánygümölcsben kicsit csalódtunk. A meghatározhatatlan ízű fagyi nem volt rossz, de igazán jónak sem mondanánk. A rizses csokit csak egyetlen dolog különböztette meg a mezítlábas csokoládétól: az, hogy volt benne rizs. Ettől függetlenül mindkét fagyi finom volt, legközelebb is vásárolnánk belőlük. Nem úgy a kék szőlőből, ami egy furán savanyú, nyomokban szőlőízt is tartalmazó, ám kétségtelenül könnyű gyümölcsfagyi. Ennél kicsit markánsabb szőlőre számítottunk. A hely specialitásának ottjártunkkor a Rákóczi túróst ajánlották, nem is csalódtunk benne. Egy az egyben visszaköszön benne a sütemény íze, de mégsem túlzóan édes, hanem pont jó,ráadásul nemcsak nevében, hanem magában a fagyiban is tényleg túró van. Kiemelkedően ez volt az öt itt kóstoltból a legjobb fagylalt.

Rákóczi túrós, kék szőlő, rizses csoki, sárkánygyümölcs és csokoládé - Király
Külső: 7 (Szép színvilágú, gusztusos fagyi, de nem a külseje fogja eladni.)
Állag: 8 (Az egyik legjobb állagú fagyi az összes tesztelt hely közül.)
Íz: 7 (Kicsit jobban húzta felfelé a Rákóczi túrós az átlagos, mint a kék szőlő lefelé.)
Specialitás: 8 (A Rákóczi túróst ne hagyd ki, ha itt jársz.)
Ár/érték arány: 8 (Mérsékelt áron kapsz minőségi fagyit, retró élménnyel kiegészítve.) 
Összesen: 38

Nekünk sorrendben ez a tíz székesfehérvári fagyi ízlett legjobban a teszt során:

  1. Pisztácia Szicíliából (Fragola Fehérvár)
  2. Vörösboros málna (Damniczki Cukrászda)
  3. Tökmagos málna (Kapualj Fagyizó)
  4. Kókusz (Damniczki Cukrászda)
  5. Sárgabarack light (Krém Cukrászda és Kávézó)
  6. Rákóczi túrós (Király Cukrászda)
  7. Sao Tomé csokoládé (Fragola Fehérvár)
  8. Gesztenye (Damniczki Cukrászda)
  9. Csokoládé (Damniczki Cukrászda)
  10. Csoki (Krém Cukrászda és Kávézó)

(A fagyikat 2018. június 11-én és 12-én kóstoltuk.)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek