5 évnél régebbi cikk

Divatshow backstage, avagy minden, ami a színfalak mögött zajlik
Fehérvár Médiacentrum fotója
Alba Plaza
Divatshow backstage, avagy minden, ami a színfalak mögött zajlik

Mindig is érdekelt, hogyan zajlik egy divatshow, és szerettél volna belátni a kulisszák mögé? Akkor most megmutatom!

A mai írásomban megmutatom mindazt, amit eddig garantáltan nem láttál, és bepillantást nyerhetsz a show-t megelőző hatalmas szervezési és előkészítő munkába. Jöjjön a puszta valóság néhány izgalmas pillanata.

1. Álomból valóság

Minden szezonban igyekszünk megfelelni az adott szezon divat aktualitásainak, a szín, a hangulat, az anyagok és a dekoráció vonatkozásában is. Már a téli időszaktól kezdve folyamatosan inspirálódunk. Figyelemmel kísérjük a hazai és a nemzetközi trendeket, valamint azt, hogy milyen elemek bevonásával dolgoznak mások.

Amikor a például a 2017-es show-t szerveztük, az akkori tavasz/nyár egyik legmeghatározóbb irányzatát, a romantikát választottuk ki, és igyekeztünk e köré felfűzni mindent, illetve úgy is fogalmazhatnék, hogy ez lett az alapja mindennek. Ennek köszönhetően borult virágba a színpad, lepték el a vibráló színek a kifutót, valamint készült színes és látványos smink és romantikus hajfonat női modelljeinknek.

2. A modell casting, avagy ki léphet fel a kifutóra

A lányok többsége egészen kicsi kora óta álmodik arról, hogy egyszer ő is a rivaldafényben, kamerák kereszttüzében végigsétál egy kifutón. Nos, ez sajnos viszonylag keveseknek adatik meg. A lányok esetében elengedhetetlenül fontos a legalább 170 cm-es magasság és a vékony, de formás testalkat. Mi a magunk részéről nem szeretjük a betegesen vékony alkatot, ezért a kiválasztás során is ez egy nagyon fontos kritérium. A fiúk esetében a sportos testalkat és a kellő vagányság a legfontosabb elvárás.

Véleményem szerint a hitelesség érdekében a klasszikus bemutatókkal szemben nekünk olyan fiatalokat kell felvonultatnunk, akik a fenti kritériumokon túl megfelelnek a vásárlók legfőbb elvárásának, vagyis tudnak azonosulni velük. Ezért mi nem klasszikus fashion modelleket keresünk, hanem csinos és vagány fiúkat és lányokat. Akik nyomon követik a Plaza bemutatóit, jól tudják, hogy szerencsére nagyon profi, állandó csapattal dolgozom együtt, bár ekkor pont egy új fiút és egy régi/új lányt köszönthettünk a csapatban.

3. Outfitek összeállítása és a ruhapróbák

Előzetes regisztráció során dőlt el, hogy mely üzletek vesznek részt a bemutatón, illetve az is, hogy ki-hány kollekcióval szerepel majd. Aztán elindult a komoly egyeztetések sora, illetve az outfitek összeállítása, majd a kiegészítő és lábbeli „vadászat”.

Volt olyan üzlet, ahol a szigorú arculati előírásoknak megfelelve központilag állítottak össze mindent, de a legtöbb helyen komoly munkám volt ezzel is, így akadt bolt, ahol több órába telt, míg végre összeállt minden. Majd csak ezt követően láthattam, hogyan is néz ki felvéve mindaz, amit elképzeltem, de ekkor még többnyire kiegészítők és lábbelik nélkül.

Azt gondolom, hogy ehhez a részhez kell a legnagyobb képzelőerő, hisz lelki szemeim előtt láthatom csak azt, hogy mutat ez teljes pompájában majd a színpadon. Sok próba, rengeteg töprengés, aztán néhány álmatlan éjszaka, és lassan, de biztosan minden összeállt.

4. Zene, amin sok minden áll vagy bukik

Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy minden üzlethez és minden kollekcióhoz más és más muzsika passzol. Nos, ennek kiválasztása is komoly munkát igényel. Hiszen fontos, hogy aktuális slágerek, illetve olyan igazán nagy és mindenki által ismert klasszikusok is legyenek a repertoárban, amiket mindannyian ismerünk, illetve azonnal dúdolunk. Ezt követően készülnek a koreográfiák és kezdődnek a zenés próbák.

És, hogy miért kell egy profi bemutatóhoz lemezlovas? Azért, mert a sok gyakorlás ellenére is bármikor megtörténhet az, hogy valaki néhány másodperccel tovább pózol a kamerának, aminek az lehet következménye, hogy a zene esetleg véget ér. Nos ezt, és sok egyéb leselkedő bakit is hivatott kiküszöbölni egy DJ, de az ő feladata egy-egy számot kicsit felpörgetni, vagy az unalmas részeket egyszerűen lekeverni.

5. A várva várt bemutató napja

Ilyenkor és az ezt megelőző napon a stáb szinte folyamatosan dolgozik. Elvégezzük az utolsó simításokat, mindent leellenőrzünk, és természetesen technikát építünk, majd hajnalig zajlik a zenés főpróba.

A sminkek és a hajak az előzetesen megbeszélt irányvonalak alapján, sorrendben készülnek el, míg mi lázasan összeállítjuk a ruhák, cipők és a kiegészítők egész hadát. Minden modell névre szólóan megkapja az összes outfitet sorrendben pontosan úgy, ahogyan azt a színpadon kell viselniük.

A bemutató előtti utolsó fél óra már csak a legszűkebb stáb van jelen a backstage-ben. Megkezdődik az utolsó eligazítás, a koreográfiák és az apró finomságok elismétlése, hogy a színpadon már minden tökéletes legyen. Nagyon fontos az alapos és precíz előkészítés, hiszen az öltözésre, vetkőzésre csupán néhány perc áll rendelkezésre, ennyi idő van arra, hogy elérjük a tökéletes színpadi megjelenést.

Az átöltözés alatt pedig a színpadon látványos tánc vagy színvonalas ének produkció szórakoztatják a nagyérdeműt. Mi pedig cseréljük a kollekciót, és ebben ilyenkor az én nagyon profi kollégáim vannak a segítségemre. Ők azok, akik minden munkafolyamat avatott ismerői, így a hibázás lehetősége az ő közreműködésükkel a minimálisra csökkenthető.

Amint az öltözés megtörtént, jöhet a címke, cipzár és zseb ellenőrzés, hogy az összeállítás tényleg makulátlan legyen, majd következnek az ékszerek, a kiegészítők, a lábbelik, és végül irány a rivaldafény. És ez megy körről körre, mindaddig, míg az összes outfit sorra nem kerül.

Ez az időszak elképesztő koncentrációt igényel, hiszen több tucat ruha, lábbeli és kiegészítő közül kell pillanatok alatt feladni a modellekre azt, amit előzőleg megálmodtunk. Szerencsére a rutinnak és az igen komoly előkészítő munkának köszönhetően, ez eddig még minden esetben sikerült. Sőt, olyan is előfordult már, hogy ott a helyszínen, stresszhelyzetben akár még jobban is fel tudunk díszíteni egy-egy öltözetet, mint ahogyan azzal előzőleg kalkuláltunk.

Az utolsó tour végeztével számunkra nem ér véget a munka, sőt! Ilyenkor minden terméket alaposan le kell ellenőrizni, hogy nincs-e sérülés, piszkolódás, majd üzletenként csoportosítani, vállfázni, esetleg hajtogatni és zacskózni mindent, legvégül pedig visszajuttatni őket oda, ahonnan érkeztek.

+1. Néhány nem elhanyagolható kérdés

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy fülbevalót hogyan mutatunk be az eseményen a higiéniai előírások betartása mellett?
Nos, ebben az esetben csak hozott anyaggal, azaz saját termékekkel dolgozunk, mivel az üzletekben sem lehet felpróbálni ezeket az ékszereket.

Többször megkapom azt a kérdést is, hogy a lábbelik talpára hogyan vigyázunk? 
Nos, a cipő az a termék, amit tényleg csak a kezdés előtti utolsó pillanatokban húznak fel a modellek, ráadásul a színpadot minden esetben puha védőréteggel vonjuk be a lábbelik megóvása érdekében. A bemutatót követően pedig speciális anyaggal áttöröljük a cipőket kívül-belül. Így lehet garantálni azt, hogy maximum annyit használjuk őket, mint a cipőboltban egy-egy próba során.

Ami a legtöbb embert izgatja az az, hogy mi a helyzet a fehérnemű bemutatókkal?
Ilyenkor szintén ugyanúgy járunk el, mint ahogyan egy ilyen jellegű üzletben a próbák zajlanak. Fehérneműt csak a saját fehérneműjükre felvéve viselnek a modellek, ez alól csupán a melltartó a kivétel. A zoknik és harisnyák esetében a bemutatón hordott termékek minden esetben leselejtezésre kerülnek.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek