5 évnél régebbi cikk

Szülői értekezlet digitálisan?
Fehérvár Médiacentrum fotójaSzülői értekezlet digitálisan?

Nos, akárhogy is szépítjük, annak ellenére, hogy még nincs itt a hűvös, szeles, csapadékos ősz, sőt, még bőven lehet strandolós idő is, itt a szeptember. Sajnos az igazat megvallva ez engem sokkal jobban frusztrál, mint a gyermekeimet. Leginkább azért, mert mától újra elkezdődik a suli és az ovi!

A gyerkőc ebből persze jó esetben csak annyit vesz észre, hogy végre találkozik az iskolás barátaival. Míg mi, szülők eléggé rábírunk erre görcsölni. Van egy csomó vásárolni való, elintézendő, bekészítendő, melyek nem is kevés pénzbe kerülnek. De engem leginkább az frusztrál, hogy az iskolakezdés kötelező velejárója a szülői értekezlet. Egy gyerek esetén még csak-csak, no, de több gyermeknél - pláne, ha még különórákra is járunk -, azért az már nem piskóta.

Összeszámoltam, szülői az oviban, a suliban, a zenesuliban, a zeneoviban, és még a külön sport edzések kezdésekor is lesz egy. Ez összesen öt szülői értekezlet, ahol sorra jegyzetelni, írni, figyelni szükséges, ha nem akarom, hogy a gyerkőc úgy menjen a foglalkozásokra, hogy valamit nem visz magával, amit mondtak. Ezt korábban úgy oldottuk meg, hogy egy spirálfüzetet vagy mostanság egy határidőnaplót rendszeresítettünk, amibe mindent beleírtunk. Az összes szülőin hallott, elmondott, bejelentett dolgot ebbe írtuk. Vagy én, vagy Lincsi, annak függvényében kinek volt éppen ideje, lehetősége megjelenni az adott napon az intézményben.

De tavaly ezt befejeztem! Leszámoltam az analóg szülői értekezletekkel. Egészen egyszerűen azért, mert nyűg volt a jegyzetek keresgélése, kutatása, és ráadásul ritka az az eset, amikor apa-anya együtt jelenik meg ugyanazon az értekezleten és mindketten mindent hallanak és még rögzítenek is. Mert azt azért már a kevésbé rutinos szülők is tudják, hogy amit anya tud, az bőven kevés, ha éppen apának kell a napi rutint intézni. Ugyanakkor a mai rohanó világunkban, amikor már a munkahelyen is mindent elektronikusan intézünk és adminisztrálunk, miért ne lehetne digitalizálni a szülői értekezlet információit is?

A jegyzetelős alkalmazások egyik legfőbb tulajdonsága, hogy a létrehozott bejegyzéseket megoszthatjuk több felhasználóval. Így például, amit anya lejegyzetelt, azt pár kattintással már apa is láthatja és olvashatja. Az információ nem vész el. Persze akad még ezeken túl is ügyes funkció, így például lehet tematizálni a jegyzeteket, sőt nem csak okostelefonról, tabletről, de asztali számítógépről is elérhető könnyedén.

Na, ezt én úgy oldom meg, hogy tavaly óta már nem határidőnaplót, hanem csak egy jól felvértezett okostelefont (esetleg tabletet) viszek magammal és abba jegyzetelek mindent, amit hallok és fontosnak tartom, hogy később is visszakereshető legyen. Jó, nem mondom azért a szülőin elég különcnek szoktam tűnni, hogy míg az óvónéni beszél, én folyamatosan csak a telefonomat nyomkodom, de a szülőtársak szerencsére már ismernek, és nem tartanak bunkónak - csak egy kicsit kockábbnak -, mint egy átlagember.

És ez nekünk nagyon bejött több szempontból is. Egyrészt mert a jegyzetelésre használt alkalmazásokból pár kattintással simán megoszthatom a fontos információkat anyával, másrészt pedig az így készült feljegyzéseket bármikor, bárhonnan elérhetem, nem kell, hogy mindig kéznél legyen a jegyzetfüzet vagy napló. Egy-egy jobb jegyzetelős app, mint például, amit mi használunk, az Evernote vagy a Wunderlist egy sor olyan hasznos funkcióval bírnak, melyet ilyen esetekben nagyon kényelmesen lehet használni.

Ezek az online jegyzetelők nagyon ügyesen segítenek rendszerezni a jegyzeteket, külön tematikába rendezve, akár gyerkőcönként is. Sőt, akár még emlékeztetőket is tudunk kérni egy adott határidőhöz köthetően. Így például, ha péntekre úszó cuccost kell összekészíteni a suliba, akkor előző délután kaphatok egy jelzést az Evernoteból, hogy ezt ne felejtsem el. És igen, most sokan mondhatják, hogy de hát szülő ilyet nem felejt el. Erre meg csak annyi az észrevételem, hogy jó annak, aki még soha, semmit sem felejtett el. Nekünk sokat segít a rendszerezésben az egymással online megosztható jegyzet. Így, amit egyikőnk tud és lejegyzett, azt a másik fél is automatikusan látja és olvashatja, sőt még szerkesztheti is.

A rettentően sok év közbeni eseményre, az ilyen-olyan sulis rendezvények naptári dátumhoz kötésére pedig a legjobb megoldásunk a Google Naptár. Már a szülőin ebbe írom bele a farsangot, a kirándulást, az évzárót, meg az összes dátumhoz kötött eseményt, melyet így szintén pár kattintással meg tudunk osztani egymással. Sőt, a Google tud a naptárjából előre kért emlékeztetőket is küldeni, így nem merül feledésbe, hogy a Mihály napi vásár mikor is lesz az oviban.

A Google rendszere talán a legkézenfekvőbb megoldás az összes közül. A Naptár segítségével az összes iskolai, ovis eseményt azonnal online rögzíthetjük, úgy, hogy azt a másik partner is azonnal látja. A beállítások lehetősége szinte korlátlan, használata egyszerű, a Gmail felületéről elérhető, illetve okostelefonra letölthető.

Az idei évre amúgy újítást is terveztem már. Az elmúlt hónapokban megújult a Gmail felülete és a számítógépes levelező felületén kényelmesen elérhető már a Naptár mellett a Tasks és a Keep nevű szintén jegyzetelésre kitalált alkalmazás. Ezeknek létezik okostelefonos alkalmazásuk is, így bőven lehetnek az Evernote vagy a Wunderlist konkurenciái. Ha ez beválik, akkor egy platformon tudom az összes jegyzetet, időpontot és dátumot úgy kezelni, hogy egymással kényelmesen meg tudjuk osztani az online jegyzeteket. Sőt, ezekben arra is van lehetőség, hogy a suli, ovi üzenőfalaira kiakasztott különböző kiírásokat egy egyszerű kattintással fotózva becsatoljam az éppen aktuális jegyzetem mellé.

Szerintem ez a jövő. Az már csak hab lenne a tortán, ha egyszer eljutnánk odáig, hogy a maratoni, nem ritkán 3 órás szülőiket is át lehetne terelni online felületre. Nem lenne nagy kihívás, mert ahogy a fentiek alapján lehet online is jegyzetelni, úgy lehetne a szülői értekezletek fontos tartalmát is online a szülők rendelkezésére bocsátani, már jó előre, és a szülőin már tényleg csak az lenne a feladat, hogy a nevelők és a szülők megismerjék egymást.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek