5 évnél régebbi cikk

Így kezeld egyszerűen a telefonos névjegyzékedet!
·TechKocka·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotójaÍgy kezeld egyszerűen a telefonos névjegyzékedet!
·TechKocka·Utolsó frissítés: undefined

Mióta a gyártók képesek arra, hogy szinte félévente frissítsék telefonos kínálatukat, azóta mintha mi, felhasználók is gyakrabban cserélnénk készüléket. Na, nem mintha eddig ez oly ritkán fordult volna elő. Az új mobil beszerzése persze magával vonzza a névjegyzékkel való ügyeskedést is. De hogyan tudjuk megtartani telefonszámainkat szerviz nélkül? Mutatjuk.

Az utóbbi időben egyre több ügyfél és ismerős kéri tőlem, hogy segítsek már neki a régi telefonjából kivarázsolni a névjegyzékét. Nyilván az ok prózai, már akkor is gondba kerülhetünk, ha csak a készülékünket szervizbe kell adjuk. Azt már nem is mondom, hogy telefon nélkül nincs élet. Azonban van itt egy sokkal nagyobb gond is: az okostelefonok használata elkényelmesített minket. Tegye a szívére a kezét az, aki mondjuk tudja legalább egy ismerőse, vagy csak a munkatársa, esetleg a felesége, férje számát telefon segítsége nélkül, csak úgy séróból. Na, ugye?

A fentebb vázolt probléma persze korábban is létezett, de a különböző készülékgyártók mind különböző megoldást preferáltak. Voltak gyártók, amelyek saját maguk fejlesztettek különféle számítógépre telepítendő kiegészítő alkalmazásokat, majd a telefont a számítógéphez kapcsolódva lehetett a telefonszámokat szinkronizálni.

Aztán voltak gyártók, akik már azzal próbálkoztak, hogy ezeket a kiegészítő programokat valamilyen saját klónozó alkalmazás formájában magára az okostelefonra telepítették. Ezek persze mind működtek, de nem igazából voltak felhasználóbarátak. Egy-egy ilyen otthoni próbálkozásnak nagyon gyakran lett szerviz a vége. De ennek most vége, mert van már erre is egy igazából egyszerű megoldás.

És akkor nem is szaporítom tovább a szót magyarázkodással, hanem mondom az egyik legjobb megoldást a problémára.

Névjegyzék a felhőben

 Egyszerű a kezelése, amit a telefonos névjegyzékbe beírunk telefonszám, azt akár azonnal a számítógéphez ülve is szerkeszthetjük. Sokkal kényelmesebb és egyszerűbb, mint a telefonon. A Google felhő alapú rendszere adja a sokoldalú felhasználhatóságát, és ha éppen nem vagyunk online, akkor is működik.

A megoldást a Google hozta el a felhasználóknak, közel egy éve. Ez pedig nem más, mint az okostelefonokra külön telepíthető Google Névjegyek alkalmazás. Végre valaki, aki rárepült a piaci résre, amely szakadékként tátongott szinte az összes telefonhasználó előtt. A Google által tavaly bevezetett, nyugodtan mondhatom, hiánypótló alkalmazást először a saját Pixel készülékén mutatta be. De aztán hamar megjelent a Play Áruházban, és napjainkban már bármely legalább Android 5.0 rendszerű készülékre telepíthető.

A megoldás forradalmi. Ugyan telefonos névjegyzéket kezelő alkalmazás minden gyártó készülékén van, de azok jellemzően csak annyit kínálnak opcióként, hogy a SIM-kártyán található kontaktjainkat oda-vissza másolhatjuk a készülékről készülékre. Ennyi. Ez nem túl sok, szemben a Google felhő alapú névjegyzékével.

Amiben a Google Névjegyzék elhozza a megváltást az az, hogy telepítést követően a már meglévő gyári névjegyzék kezelő mellett megjelenik, mint választható opció, és felkínálja, hogy a telefonon található összes kapcsolatunkat a Gmail-fiókunkkal összekapcsolja és szinkronizálja. A felhőbe! És itt a lényeg.

Innentől kezdve a telefonos és a gmailes kapcsolatainkat egy felületen tudjuk kezelni, nem csak a telefonon. Ahogy tudunk levelezni a számítógépen, böngészőből, úgy tudjuk a kapcsolatainkat is rettentő kényelmesen szerkeszteni, kezelni, a duplikációkat kiszűrve egyszerűsíteni a Google Névjegyek (Címtár) oldalán keresztül.

Innentől kezdve nincs elveszett telefonszám. Ráérős időnkben akár számítógépről is tudjuk szerkesztgetni a kapcsolatainkat. Ha szervizbe adjuk a készüléket, akkor sincs gond. És a pláne az egészben, hogy új készülék vásárlása esetén is csak annyi a dolgunk, hogy telepítjük a Google Névjegyzéket az új készülékre is, a többit a Google szinkronizálja, és már telefonálhatunk is.

A dolog rém egyszerűen hangzik, és igazából az is. Már csak azt nem értem, hogy a sok sallangként előre telepített, igen gyakran haszontalan, semmit nem érő programok helyett miért nem ezt telepítik előre a gyártók az új készülékekre? Sokkal több nyugodtabb ügyfél lenne, és talán a telefonnepperek szolgáltatási piaca is szűkülne kicsit.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek