5 évnél régebbi cikk

Bevezetés a biztonságos netbankolás alapjaiba
Fehérvár Médiacentrum fotójaBevezetés a biztonságos netbankolás alapjaiba

Arról sokszor, sokan szót ejtettek már, hogy mennyire fontos az interneten is a biztonság. A különböző netes közösségi oldalak, de akár csak a levelezésünk belépési lehetőségeit is óvatosan kell kezelnünk, és erről már itt a Kocka blogban is többször beszéltünk. Azonban a netbankolás is legalább annyi veszélyt hordozhat magában - már ha nem figyelünk kellőképpen és nem vagyunk körültekintőek.

A téma azért is érdekes, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Giro Zrt. tavaly novemberi bejelentése szerint idén július 1-től hazánkban is elindul az azonnali banki átutalások korszaka. A lehetőség alapjaiban fogja megváltoztatni nem csak a magánszektor pénzküldési szokásait. A július 1 utáni utalások a kattintást követő 5 másodperc alatt teljesülnek, ami azért nem rossz. Főleg ahhoz képest, hogy a jelenlegi több órás (kb. 4 óra) átutalási periódust váltja az új rendszer.

Szakemberek szerint az új rendszer nagyon sok lehetőséget hordoz magában, mellyel most (ha csak olvassuk) sem igazában vagyunk még tisztában, milyen szinten is változtathatja meg életünk pénzügyi szokásait. Egyes optimista jóslatok szerint nemhogy a készpénz mozgás csökkenése lesz majd megfigyelhető, de a bankkártyás vásárlások jelentős része is az azonnali utalások felé terelődik majd.

Ez nyilván csak úgy kivitelezhető, hogy az eddig is kedvelt online bankolás fog még inkább előtérbe helyeződni: sokkal többet fogunk odaülni a számítógép elé, vagy elővenni az okostelefonunkat, és azon keresztül bankolni. Azonban azt napjainkban is láthatjuk, hogy ennek időről időre vannak azért veszélyei. Persze pénzügyi biztonságunkért a pénzintézetek mindent megtesznek. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy netbankolni abszolút nem veszélyes, de azért vannak azok az általános érvényű jó tanácsok, melyekkel nekünk, átlag felhasználóknak azért tisztában kell lennünk, hogy ne tegyük ki magunkat felesleges veszélyeknek.

Ne bankolj nyílt Wi-Fi hálózaton, hotspoton!

Napjainkban egyre népszerűbbek az ingyenes hotspotok. Találkozhatunk ilyennel a városok kiemeltebb, turisták által is gyakran látogatott helyein, de egyre több áruházban, plázában is működnek ilyenek. Legnagyobb előnyük, hogy gyakorlatilag mindenki számára elérhetők. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy biztonság szempontjából rendkívül sok veszélyt jelent a használatuk. A legtöbb ilyen nyílt Wi-Fi semmilyen, vagy igencsak gyenge titkosítást használ, melyet ráadásul még ki is plakátolnak a kávézó bejáratára, így a rosszindulatú hackerek könnyedén ellophatják az óvatlan felhasználók belépési adatait.

A fentiek miatt ne netbankoljunk nyílt hálózaton keresztül! Ha mindenképp szükséges, akkor inkább a telefonunk mobilnetjét használjuk. Ha éppen nem is az okostelefonon bankolnánk, hanem notebookon, akkor inkább osszuk meg telefonunk mobilnetjét - persze titkosítva - a notebookunkkal.

Fontos a https:// előtag az internetes oldalaknál!

A https:// előtag egy weboldal esetében egy olyan biztonsági tanúsítvány használatát hivatott jelenteni, mely használatával a weboldal titkosított csatornán küldi az adatokat a számítógépünk és a távoli szerver között. Ennek használatával a felhasználók által megadott adatok olyan mértékben vannak titkosítva, hogy azokat csak nagyon bonyolult módon lehet visszafejteni. A legtöbb hazai és külföldi pénzintézet a honlapján előszeretettel használja ezt a biztonsági tanúsítványt. Ha azonban olyan oldalra tévedünk, ahol ezt az előtagot nem látjuk, akkor ott ne adjunk meg semmilyen érzékeny adatot sem!

A https:// előtag, melyet a böngészőnk címsorában láthatunk a honlap címe előtt. Ha nem ez, hanem csak a sima http:// szerepel itt, akkor legyünk óvatosak, mert a honlapon keresztül küldött adatainkat könnyen feltörhetik. Erre egyébként a böngészők legtöbbje már felhívja a felhasználók figyelmét. Jobb az ilyen weboldalak elkerülése.

Ne mentsd el a bejelentkezési adataidat!

A webböngészők egyik kényelmi funkciója, hogy felkínálják a bejelentkezési adataink elmentését, hogy a következő alkalommal már ne kelljen azokat begépelnünk. Ez rendkívül gyors és kényelmes funkció, de cseppet sem veszélytelen. A böngészőkben így eltárolt adatokhoz hackerek nagyon könnyen hozzáférhetnek, még akkor is, ha a https:// működik. Éppen ezért ne használjuk a böngésző által felajánlott funkciót, ami képes arra, hogy megjegyezze az online bankoláshoz szükséges belépési adatainkat is. Ha a böngésző mégis automatikusan eltárolja ezeket, akkor a böngésző beállításainál ezt az opciót kapcsoljuk ki.

Vírusirtót minden eszközre!

Tudom, elcsépelt dolog a vírusirtó, és már a Windowsnak is van beépített, alap funkciós antivírus programja. De annak ellenére is, hogy a vírusirtó sem feltétlen véd minden ellen, nagyon is javallt, hogy amennyiben sokat netbankolunk, legyen a gépünkön legalább egy megbízható antivírus, lehetőség szerint internetes védelmi funkcióval - bár nem minden vírusirtónak vannak ilyen opciói. Az ingyenesen használhatóknak biztos, hogy nincs. Ezek az Internet Security opcióval is bíró védelmi rendszerek képesek beépülni a böngészőbe, és már a honlapok megnyitásánál jeleznek, ha potenciális biztonsági fenyegetést éreznek.

Egy-egy ilyen antivírus nem is akkora összeg, hogy ne lehetne kigazdálkodni az árát. Ráadásul az ára messze nem akkora, hogy az általa kapott védelem ne érné meg a beruházást. Nálunk az Excomban a legtöbben az ESET (NOD32) internetes rendszerét keresik, melynek ára 17.200,- Ft egy évre, de különböző kedvezményekkel (diák, tanár, nyugdíjas, EÜ, non-profit) féláron is beszerezhető.

Okostelefonon használjuk a bank alkalmazását!

Sokan nem tudják, de a bankok által elérhetővé tett mobilalkalmazások, melyeket letölthetünk az AppStore-ból vagy a Play Áruházból, lényegesen biztonságosabb bankolást tesznek lehetővé, mintha azt a pénzintézet honlapján keresztül tennénk meg. Érdemes számlavezető bankunk honlapján körülnézni, hogy van-e bankunknak ilyen alkalmazása. Szinte tuti, hogy van, és a bank honlapjáról egyszerűen elérhetjük azt. Persze az alkalmazáshoz érkező frissítéseket is érdemes rendszeresen telepíteni.

Lassan nincs már olyan bank, melynek ne lenne okostelefonra letölthető alkalmazása. Ezek használata telefonon, tableten sokkal praktikusabb és biztonságosabb, mint a böngészőben megnyitott honlap. Ráadásul egy sor olyan plusz funkcióval is gazdagabbak lehetünk, melyek böngészőből nem elérhetők. Ilyen például az NFC (Near Field Communication) fizetés, az ujjlenyomatos azonosítás, hogy csak a legpraktikusabbakat említsük.

Biztonságos jelszó!

Ne felejtsük el, hogy nem csak a Facebookhoz, Gmailhez, Skypehoz, Wi-Fi-hez és a hasonló online felületekhez, hanem a netbankoláshoz is nagyon fontos a több szempontból is erős jelszó. A komoly, biztonságos jelszó lehet, hogy több odafigyelést igényel tőlünk, de ez nagyban megnehezíti annak feltörését, kitalálását. Ezért aztán lehetőség szerint jelszavunk tartalmazzon kis- és nagybetűket, számokat, különleges karaktereket, és semmilyen szempontból ne legyen hozzánk köthető.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek