5 évnél régebbi cikk

Világbajnokságon jártak a fehérvári légtornászok – ezüstéremmel tértek haza!
Világbajnokságon jártak a fehérvári légtornászok – ezüstéremmel tértek haza!

Prágában rendezték meg a Légtornász Világbajnokságot, melyen a fehérvári Hajnal Mozgástér táncosai képviselték Magyarországot. Molnár Hajnalka tanítványai, Baricza Anna és Baricza Zsófia olyan kiváló teljesítményt nyújtottak, hogy a testvérpár mindkét tagja ezüstérmes lett!

Anna karikán, a 14-17 éves korcsoportban remekelt, Zsófia pedig silk eszközön, szintén ugyanabban a korcsoportban mutatta be kimagasló tudását. A lányok a Hajnal Mozgástér Cirkuszművészeti Központ növendékei, ahol évek óta Molnár Hajnalka irányítása alatt fejlődnek.

A Kedves Olvasó valószínűleg most felkapta fejét e szóra, hogy „cirkuszművészet”. Igen, a légtorna is ide tartozik több más sportággal együtt, úgymint: akrobatika, légtánc, tűztánc, tűzszínház, tűzzsonglőr… A Hajnal Mozgástér Légtorna Tűztánc Társulatot immár hat éve alapította Molnár Hajnalka, aki 17 évvel ezelőtt kóstolt bele a zsonglőrködésbe, majd a Ciróka Bábszínházban az előadóművészetet is megtanulta.

Aztán Agárdra költözött, s tűztánc előadásai mellett elkezdte a zsonglőrködést is tanítani. Megalapította a PirKompánia Tűzszínházi Társulatot, melynek tagjai a mai napig is fellépnek az ország számos pontján (igaz, már egybeolvadva a Társulattal), hogy szórakoztassák a közönséget. Produkciójuk látható volt – többek között - a TűzArt Fesztiválon, bemutatkoztak a Vörösmarty Színházban a Down Szindróma Világnapján, s a Gárdonyi Géza Emlékévben a Tűzkerék című előadásuk is nagy sikert aratott.

 „A cirkuszpedagógiai munkásságom a zsonglőrködés mellett mindig új utak felé ösztönzött, mert fontosnak tartom a tanítás mellett saját fejlődésemet is, így kezdődött a tűz után a levegő szenvedélye.” – emlékezett vissza Hajnalka – „Tűz és légtáncosként - szóló előadásaim mellett - új feladatba kezdtem, ami nem is annyira más, hiszen a cirkusz művészti körbe tartozik, s ekkor hoztam létre a Hajnal Mozgástér Légtorna Tűztánc Társulatot. A társulat koreográfiája, előadásmódja a tűz és légtánc tekintetében a mozgásművészet akrobatikus és kortárstánc sajátos technikáinak alkalmazásával válik egyedivé.”

A légtánc, légtorna ág 2013-ban indult útjára székesfehérvári központtal. Számos verseny, előadás, fémjelzi a társulat munkásságát, a rangidős tagok elmondhatják magukról, hogy az országban az elsők között lehettek, akik a légtorna, légtánc tudományát elsajátíthatták.

Az első évben csak tíz tanítvány járt az órákra, jelenleg pedig 70-80 gyerek tanul légtornát, táncot, akrobatikát. Köztük vannak kicsik (néhányan csupán 5-6 évesek) és nagyok (17-18 évesek), sőt egy-egy időszakban felnőttek is kapcsolódnak a csoporthoz, akik különböző indíttatásból érkeznek. Voltak például, akik a magasságtól való félelmeiket szerették volna ily’ módon legyőzni.

 „2018 decemberében az általunk szervezett légtornász versenyen 40 év fölötti versenyző is volt.” – mesélte Hajnalka – „Ez a műfaj azt gondolom, hogy nincs korhoz kötve. Az, hogy ki milyen szintre szeretne és tud eljutni, természetesen egyénenként változó. Ami viszont mindenkinél egységes, az a mozgásszabadság, testünk koordinált irányítása, izomtónusunk fejlesztése, kihívások teljesítése és a sportos művészi életmód. A közhiedelemben ez alapvetően egy nőknek titulált sportág, ami nem teljesen helytálló, hiszen nemzetközi szinten nagyon sok a férfi előadóművész. Társulatunkban is találhatók fiú növendékek. Páros számoknál külön előnyt jelent a férfierő!”

A csoportban tanulnak kezdők, haladók, és van egy 6-8 fős „fellépős” társulat, amely a legjobbakból, a legelhivatottabbakból áll. Ők rendszeresen járnak rendezvényekre, előadásokra.

Nagy-Tóth Tamara hammock eszközön, verseny közben:

Felléptek többek között  a 2014-es a 2015-ös Down Világnapon a Vörösmarty Színházban, 2015-ben a Richter Flórián Cirkusz Győri előadásában, az Agárdi Hal-Vad –Bor és Pálinka fesztiválon, a Vörösmarty Színház János Vitéz című előadásán, a 2016-os Emlékhelyek Napján Székesfehérváron, a Lúdas Matyi 2017-es előadásán a Vörösmarty Színházban, 2018-ban a Speciális Művészeti Fesztiválon, a fehérvári Királyi Napokon. Ezen kívül az Alba Fehérvár kosárlabda csapat mérkőzéseinek a szüneteiben is éve óta bemutatják tudásukat.

A Speciális Művészeti Fesztivál ízelítője:

Ebben a csapatban elsősorban azok kapnak szerepet, akik 3-4-5 éve edzenek, de persze vannak olyan tehetséges fiatalok, akiknek a csapatba kerüléséhez nem kell ennyi idő. A jelenlegi tagok:

  • Baricza Anna (17), Baricza Zsófia (14) – Ők a „rangidősek”, akik a kezdetek óta a társulatnál edzenek. Tavaly minden országos versenyen nyertek, amelyiken csak elindultak (Fertőd, Budapest, saját versenyek…) - hammock és tissue eszközön. Mindemellett a decemberi prágai légtornász világbajnokságról mindketten ezüst éremmel tértek haza. Zsófia egyébként a szeptemberi Európa-bajnokságról is elhozott egy bronzérmet.

 

  • Bencze Zsófia (9), Herédi Hanna (13), Major Alexa (11), Major Antónia (14), Nádasi Dorottya (10), Szuna Vanda (11) - Ők 3-5 éve csatlakoztak, s azóta is folyamatosan fellépnek, versenyeznek. Mindannyian több országos versenyen szereztek arany, ezüst és bronz érmeket hammock eszközön.
  • Izsai Zsófia (8), Csizmadia Liza (13), Kétszeri Dóra (17), Borbás Orsolya (17), Nagy Adrienn (13), Mészáros Anita (13), Tornyai Emma (11), Finta Luca (11) - Ők 1-3 éve tanulják a fortélyokat. Országos versenyeken szereztek érmes helyezéseket, ezen kívül kisebb rendezvények állandó szereplői. Közülük Izsai Zsófia és Herédi Hanna a 2018-as Európa-bajnokságon tissue eszközön 5. helyezést ért el.

 Tissue? Silk? Hammock? Ezek ugyan milyen eszközök? – merülhet fel a kérdés, ezekre választ majd a folytatásban adok!

Borítókép: Hajnal Mozgástér
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek