Clear sky16 °C
2020. április 6. hétfő Vilmos, Bíborka
Menü

Adj örökbe egy hangszert! - régi zenei eszközöket gyűjt a Tálos Edit Alapítvány

Adj örökbe egy hangszert! - régi zenei eszközöket gyűjt a Tálos Edit Alapítvány
Bármilyen felajánlást szeretettel fogadnak! (Fotó: Pinterest)

A Tálos Edit Alapítvány olyan használaton kívüli, padláson porosodó, esetleg sérült, rossz állapotú gitárokat, vonós, fa- és rézfúvós hangszereket keres, amelyeket a lehetőségekhez mérten felújítana, majd ezt követően hátrányos helyzetű gyerekek zenei oktatásának elősegítésére osztana ki.

Az Adj örökbe egy hangszert! jótékony kezdeményezést egy fehérvári család felajánlásával indította útjára a Tálos Edit Alapítvány. A család úgy gondolta, hogy a nagymama egykori negyedes hegedűjét, amely eddig a padláson hevert, nem hagyják elporladni. A kissé megkopott, itt-ott felújításra szoruló hangszerrel és azzal a kérdéssel keresték fel Bergerné Szőnyi Annát (a vele készült interjúnkat itt olvashatjátok), hogy vajon használhatóvá tehető-e még a zenei eszköz, mert ha igen, szívesen felajánlják.

A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára (aki a fehérvári alapítvány kuratóriumi elnöke is egyben) örömmel fogadta a felajánlást. Az alapítványon keresztül egy győri mester újra megerősítette a hangszer testét, hogy egy pici gyermekkéz zenével tölthesse meg annak lelkét.

A Facebookon közzétett felhívásra aztán szépen meg is érkeztek az első felajánlások. Bergerné Szőnyi Anna beszámolója szerint olyan zeneszerszámokat is kaptak, amelyeket a zeneovis foglalkozásokon tudnak hasznosítani, míg a kis hegedű - némi javítást követően - értőbb kezekben szólalhat meg.

Akinek tehát van olyan régi, használaton kívüli, padláson porosodó, esetleg sérült, rossz állapotú gitárja, vonós vagy éppen fa- és rézfúvós hangszere, amelynek felajánlásával szívesen támogatná hátrányos helyzetű gyermekek zenei oktatását, annak várják jelentkezését.

További információkért kattintsatok a Tálos Edit Alapítvány hivatalos oldalára.

(Forrás: ÖKK)

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • A második világháború óta nem csökkent ennyire a szén-dioxid kibocsátás
    A második világháború óta nem csökkent ennyire a szén-dioxid kibocsátás
  • Vasárnap szállítja el a szemetet húsvét hétfő helyett a Depónia!
    Vasárnap szállítja el a szemetet húsvét hétfő helyett a Depónia!
  • Áramszünet lesz a Király soron - elektromoshálózat-felújítás miatt szünetel a szolgáltatás
    Áramszünet lesz a Király soron - elektromoshálózat-felújítás miatt szünetel a szolgáltatás
  • Virágos Székesfehérvár – május elején értesítenek mindenkit a virágok átvételéről
    Virágos Székesfehérvár – május elején értesítenek mindenkit a virágok átvételéről
  • Oktatóvideók érettségizőknek
    Oktatóvideók érettségizőknek
  • Tetőzés közelében jár a járvány Nyugat-Európában.
    Tetőzés közelében jár a járvány Nyugat-Európában.
  • Folyamatosan gyártja a fertőtlenítőszereket a MOL.
    Folyamatosan gyártja a fertőtlenítőszereket a MOL.
  • Budapesten nagy a kockázata annak, hogy berobban a járvány
    Budapesten nagy a kockázata annak, hogy berobban a járvány

Eseménynaptár

  • Rosszabbra fordult Boris Johnson állapota, kórházba került
    Rosszabbra fordult Boris Johnson állapota, kórházba került
  • Mozdulatlan legendák - Youtube-on a város történelme táncban elmesélve
    Mozdulatlan legendák - Youtube-on a város történelme táncban elmesélve
  • Minden nap lesz szentmise-közvetítés a Nagyhéten
    Minden nap lesz szentmise-közvetítés a Nagyhéten
  • Tudnivalók az idei általános iskolai beiratkozásról
    Tudnivalók az idei általános iskolai beiratkozásról