5 évnél régebbi cikk

A Zöld könyv lett a legjobb film, fehérvári közreműködője is lehetett volna a VFX Oscarnak
A Zöld könyv lett a legjobb film, fehérvári közreműködője is lehetett volna a VFX Oscarnak

Azt hitted, hogy idén nem volt magyar az Oscar-jelöltek között? Tévedés! Tőke Imre tagja volt a Bosszúállók: Végtelen háború vizuális effektjeiért felelős csapatnak. Ráadásul a most Új-Zélandon élő és a WETA Digitalnál dolgozó filmes Székesfehérvárról származik.

Egészen addig a pillanatig a Legjobb vizuális effektek kategória favoritjának a Bosszúállók: Végtelen háború számított, amíg Paul Rudd ki nem mondta, hogy a holdraszállás történetét feldolgozó Az első ember nyert. Így nem született meg az első székesfehérvári Oscar-díj sem, pedig minden esély megvolt arra, hogy Tőke Imre ha nem is egyéniben, de legalább csapatban szobrot nyerjen. Röviddel a díjkiosztó után így értékelte az eredményt:

– Csalódott vagy, hogy nem nyertétek meg az Oscart?
– Tavaly csalódott voltam, szerintem a Majmok bolygója jobban megérdemelte volna a díjat, mint az akkori győztes, a Szárnyas fejvadász 2049. Idén nem igazán vagyok letörve. Örülök, hogy 2018-ban is olyan filmen dolgozhattam, ami eljutott az Oscar-jelölésig.

– Miben volt jobb - ha jobb volt egyáltalán - Az első ember a ti munkátoknál?
– Még nem láttam Az első embert, de pár napon belül pótolni fogom. Ahogy hallottam, megérdemelten volt a jelöltek között. Viszont büszkeséggel tölt el az is, hogy idén annak a csapatnak a tagja lehettem, akik megnyerték a legjobb vizuális effekt kategóriában a VES-díjat (Visual Effects Society) a Bosszúállókkal. Ennek a díjnak nincs olyan nagy médiavisszhangja, de számomra felér egy Oscarral.

Tőke Imre 33 éves, élete első 18 évét töltötte Székesfehérváron. A Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskolában érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karának hallgatója volt, amit egy év múlva abbahagyott. Fehérváron elvégzett egy OKJ-s tanfolyamot (orvos elektronikai technikus), majd 2011-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem PMMK mérnökinformatikus karán. 2012-ben alkalmazta a filmgyártással foglalkozó budapesti Vertigo Digital, ahonnan három évvel később az MPC (Moving Pictures Company) montreáli stúdiójához szerződött. Másfél évet dolgozott Kanadában, majd 2016 szeptemberében az új-zélandi WETA Digital munkatársa lett, ahol azóta is FX TD (Effects Technical Director) pozícióban dolgozik. A blogjában található portfóliója szerint eddig többek között olyan hollywoodi blockbustereken dolgozott, mint például A majmok bolygója - Háború, Az útvesztő: Halálkúra vagy a Ragadozó városok.

Tőke Imrével néhány hete készítettünk interjút, amit itt lehet elolvasni:

A Bosszúállók: Végtelen háború a tavalyi év legsikeresebb filmje volt, december 31-ig átlépte a 2 milliárd dolláros bevételt, ezzel valamivel több mint 700 millió dollárt vert a második legtöbb pénzt termelő Fekete Párducra a Box Office Mojo adatai alapján. Ezzel minden idők negyedik legtöbb bevételt hozó filmje lett az Avatar, a Titanic és a Star Wars: Az ébredő erő után.

A film itthon is sikeres volt: 3,173,176 dollárt költöttünk rá a mozipénztáraknál. Ez sem volt elég azonban az első helyhez, a Bohém rapszódia ugyanis még ennél is jobban ment és szűk 10,000 dollárral többet kaszált (3,181,482 dollár) 2018-ban Magyarországon. A szuperhősös mozit imádták a nézők és a kritikusok is: a legnagyobb filmes közösség, az IMDb oldalán 8,5 ponton áll, a Rotten Tomatoes pedig 85 százalékosra értékelte. Nálunk pedig még ennél is jobban teljesített. Kritikánkban a lehetséges 10 pontból 9-et adtunk a harmadik Bosszúállók-filmre, és úgy jellemeztük, hogy ez a "legjobb szuperhősfilm ever". Teljes írásunk sok videóval itt:

A legfontosabb kategóriákban több meglepetés is született. A legjobb filmnek járó díjat a Zöld könyv - Útmutató az élethez kapta, melyet korábban csak a második esélyesnek tartottak a toronymagas favorit Roma mögött. Glenn Close hetedik Oscar-jelölését sem tudta díjra váltani, a legjobb női főszereplő Olivia Colman lett A kedvencben nyújtott alakításáért. Ez a film volt egyébként az este legnagyobb csalódása is egyben: Colman Oscarjáig úgy tűnt, hogy tíz jelöléséből végül egyet sem fog behúzni.

Nem volt meglepetés ellenben a legjobb férfi főszereplő és a legjobb rendező kategóriájában: előbbit Rami Malek kapta Freddie Mercury megformálásáért (Bohém rapszódia), utóbbit pedig a Roma rendezője, a mexikói Alfonso Cuarón. A mellékszereplőknél is a papírforma érvényesült: Regina King az If Beale Street Could Talk-ban (magyar cím még nincs és hazai bemutatót sem terveznek, tükörfordításban: Ha a Beale utca beszélni tudna), Mahershala Ali pedig a Zöld könyvben nyújtott alakításáért kapta meg a díjat. Az este nagy nyertese a Bohém rapszódia lett négy Oscarral, három-három szobrot kapott a Roma, a Zöld könyv és némi meglepetésre a Fekete Párduc is. Érthetetlen módon Andy Vajna kimaradt az elmúlt egy évben elhunyt hollywoodi filmesekről készített összeállításból. 

A 91. Oscar-gálán legjobbnak választott filmet február 21-én mutatták be Magyarországon. A Zöld könyv - Útmutató az élethez szinkronizált előzetese:

Borítókép: Rolling Stone
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek