5 évnél régebbi cikk

Megújul a Pelikán Udvar kapuja
Fehérvár Médiacentrum fotója
vorosmartyszinhaz.hu
Megújul a Pelikán Udvar kapuja

A Pelikán Udvar kapujának és bejárójának teljes felújításával állítanak emléket a kétszáz éves székesfehérvári színjátszásnak, a közadakozásból elvégzendő munkálatokkal tavasszal végeznek.

A díszes fakapu már készül, mint ahogy az a három szobor is, amelyek a bejáró mennyezetén elhelyezendő hintában kapnak helyet. A három emberalak a színházban egykor színészként megforduló Petőfi Sándort, Déryné Széppataki Rózát és a több színdarabjának ősbemutatóját a városba elhozó Kisfaludy Károlyt mintázza.

A bejáró bal oldalára a Paradicsomot ábrázoló freskót festenek, a jobb oldalon két falfülkét alakítanak ki, ezekben a támogatók nevei, illetve a helyszín fontosságát kiemelő írás lesz olvasható.

Révész László a felújítást és a gyűjtést magára vállaló ARTeatrum Alapítvány alapítója elmondta, hogy 2012 óta támogatják a színházat, de legújabb projektjük, a Pelikán Udvar kapujának felújítása az egyik legkiemelkedőbb vállalásuk. Időszerűnek nevezte a munkát, mert a Vörösmarty Színház kamaraszínháza megérdemli a méltóbb környezetet.

Ráczné Kálmán Anikó a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola igazgatója százezer forintnyi adományt adott át a színházigazgatónak. Jelezte: a tantestület, a diákság és a szülői közösség fontosnak tartja a színházat, ezért nem volt kérdés, hogy az intézmény jótékonysági báljának bevételéből ezt a kezdeményezést is támogassák. 

"Fehérvár az országban másodikként, a korban egyedülálló módon felvállalta a magyar nyelvű színjátszás ügyét, s ehhez közadakozásból színészeket szerződtettek." - hangsúlyozta Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója. - "A Pelikán bejáratának rendbetétele nemcsak fehérvári ügy, a magyar nyelvű színjátszás ügye is."

Az igazgató szerint ezért Székesfehérvárnak komoly jelentősége van a magyar színháztörténetben, az egykori Pelikán Vendégfogadó ma is álló épülete pedig színháztörténeti ereklye. Utóbbi nem kapja meg azt az odafigyelést, amit megérdemelne, ezt pótolják most a mai színházpártolókat megszólítva.

Szikora János elmondta, hogy sokan csatlakoztak tavalyi felhívásukhoz, jelenleg 206 pártolója van az ügynek, akik 3-5-10 ezer forintos pártolójegyek megvételével támogatták a kezdeményezést.

A székesfehérvári, magyar nyelvű színjátszás 1818-ban indult el. Ekkor polgári közadakozásból öt évre szerződtettek színészeket, akik fizetést, lakhatást kaptak a Pelikán Vendégfogadóban. A fogadó nagytermének átalakításával színi előadásokat tartottak rendszeresen, ez volt a város első kőszínháza hosszú évtizedekig.

Az ódon falak között lépett fel színészként Laborfalvi Róza, Déryné Széppataki Róza, Jászai Mari és Petőfi Sándor is. Kisfaludy Károly pedig fiatal íróként számos darabjának ősbemutatóját tartotta a városban.

(Forrás: MTI)

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek