4 évnél régebbi cikk

Nekifutunk a Balatonnak!
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kiss László
Nekifutunk a Balatonnak!

Május 11-én, szombaton kora reggel kezdődik a XIII. Ultrabalaton, a magyar tengert kerülő, hangulatában semmi mással össze nem hasonlítható nagy futóesemény. A tizenháromezer induló között ott lesznek a Fehérvár Médiacentrum váltójának tagjai is!

Tiszteljük a szent őrülteket, akik egyéniben vágnak neki a 221 kilométeres tókerülésnek, de hiszünk a futás csapatépítő közösségi erejében. Így aztán a Fehérvár Médiacentrum tízfős csapata benevezett az Ultrabalatonra – pedig nem volt egyszerű: a hatalmas népszerűségnek örvendő eseményre az online nevezés megnyitását követően huszonkét perc alatt telt be az indulói létszám! Pedig nem kevesen, tizenháromezren fognak futni szombaton és vasárnap a Balaton körül.

Csapatunkban van korábbi élsportoló, és olyan is, aki ilyen tömeges eseményen még nem vett részt. Közös, hogy ma mindannyian hobbifutók vagyunk, akik nagyon komolyan veszik, hogy teljesíteni kell a naponta vállalt távokat. Igaz, ez egy kicsit nagyobb táv lesz a megszokottnál. De ez is növeli az elszántságot! Csapatkapitányunk a Fehérvár Televízió híradós arca, egyben lapunk sportszerkesztője, Kaiser Tamás, aki már tudja, mire vállalkozunk.

Éppen hétfőn pakolgattam a futócuccaimat, és a kezembe kerültek a korábbi ultrabalatonos pólóim, összesen három. Mindhez rengeteg szép élmény köt, valamennyi Ultrabalaton beleégett valamiért az emlékezetembe. Somos Zolival átéltem mindhármat, és az utolsó kettőn Regős Dóri is ott volt, így ők pontosan tudják, hogy miről beszélek, hogy miről szól az a nagyjából húsz-huszonnégy óra. Nagyon várom a mostanit, és nemcsak azért, mert újabb érzelmi hullámvasútra ülhetek fel, amiből hetekig „megél” utána az ember, hanem azért is, mert ezúttal médiacentrumos csapattal vágunk neki a Balaton-körnek. Persze az Ultrabalaton egy olyan csapatnak, mint a miénk, nem klasszikus verseny: a mi csapatunk tagjai saját magukat fogják legyőzni!” – mondja Kaiser Tamás.

A balatonfüredi rajt után a csodás Balaton-felvidék dombjait is le kell küzdeni a táv elején, aztán jön tóparti, éjszakai, hajnali futás is, mire – nagyjából egy nap alatt – célba érünk, ismét Füreden. A váltóban mindenki felkészültségének megfelelő távot vállalt, legalább kétszer valamennyien fogunk futni.

A Fehérvár Televízió vezetője, Regős Dóra „hazai pályán” mozog majd, hiszen Almádiban lakik: „2015-ben éppen az Ultrabalaton hétvégéjén érkeztünk Szegedről teleknézőbe. Emlékszem, három napot töltöttünk a városban, és csoda volt számomra, hogy jártunkban-keltünkben, reggel, délben, este rajtszámos futókkal lehetett találkozni. Nekem, akinek a futás az élete, varázslatos volt ezt látni. Az viszont, hogy egyszer én is a résztvevők között legyek, csak álomnak tűnt. Aztán két év múlva csoda történt: ott állhattam a rajtnál!”

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek