4 évnél régebbi cikk

A Lánczosban minden diáknak saját bögréje lehet, a büfés pedig fejből tudja, hogy melyik kié
Fehérvár Médiacentrum fotója
Horváth Reni
A Lánczosban minden diáknak saját bögréje lehet, a büfés pedig fejből tudja, hogy melyik kié

Van batmanes, unikornisos és puputevés bögre is a polcon. A Lánczos Kornél Gimnáziumban ugyanis minden gyerek (és tanár is) a sajátját használhatja. A büfé vezetője szerint ötszáznál is több bögre fordult meg a kezei között a hagyomány kezdete óta.

Az egész valamikor húsz éve, Nagy Szabina bögréjével kezdődött. A Lánczos Kornél Gimnázium egykori diákja volt az első, aki bevitte a saját bögréjét az iskolai büfébe, hogy abba kapja majd onnantól kezdve a teáját. Horváth Ibolya - vagyis ahogy az iskolában mindenki ismeri, Ibi - még ennyi idő után is nagyjából emlékszik az elsőre. 

– Talán valamilyen Disney-figura volt a bögrén – gondolkozott el a büfé vezetője. – Ez még akkor történt, amikor az iskola nem a jelenlegi helyén működött, hanem a művelődési központban. A dolog gyorsan elterjedt a gyerekek között, és mára hagyomány lett belőle, az elsősök már a bögrével érkeznek az iskolába. Mivel évente nagyjából hatvan ballagónk van, közülük a felének biztosan van saját bögréje, így az elmúlt évek alatt több mint ötszáz bögre fordult meg a kezeim között.

Az iskolai bögrék sztoriját még a hétvégén kapták fel a Facebookon. A gimnázium igazgatója azt is elárulta, kitől indult a poszt. 

– Múlt pénteken egy Európai Unióról szóló előadás volt a rádióstúdióban – tudtuk meg Kovács Gergelytől. – Az előadónak tetszett meg nagyon a büfénk, ő fotózta le a bögréket, majd osztotta meg a Facebookon a képet. Eddig érdekes módon ez senkinek nem tűnt fel. Korábban egyébként próbálkoztunk mi is műanyag poharakkal, de nagyon sok volt a szemét. Aztán vásároltunk üvegpoharakat, amikre viszont nem vigyáztak annyira a diákok. És valahogy ezzel egyidőben kezdték el behozni a saját bögréiket a gyerekek. Mára több száz gyűlt össze.

A büfé három polca közül a könnyen elérhető alsó kettőn a rendszeres használatban lévők sorakoznak, míg felül azok, amiket már nem, vagy ritkábban kell megtölteni. Innen kerülnek bedobozolva egy évre a raktárba azok, amiket a végzősök nem visznek magukkal. Ha azonban egy év múlva sem jelentkezik érte az egykori tulajdonos, akkor a padlásra kerülnek a használaton kívüli példányok.

Ibi 60-70 százalékban tudja, hogy melyik bögre kihez tartozik. Sokszor előfordul az is, hogy bár a diákok neve az első félévben még nem megy neki fejből, de az igen, hogy az illető melyik bögrét használja. Kíváncsiságból mi is leteszteltük, és háromból háromszor még az osztály is ment a büfé vezetőjének, pedig több száz bögre sorakozik a polcokon. Amikkel azért néha baleset is történik, bár nem sok. Ibi bevallása szerint talán tizenöt bögre törhetett el az elmúlt évek alatt. Pedig lassan két évtizedről beszélünk. 

Azokat a bögréket jegyzi meg leginkább, amihez valamilyen személyes történet is fűződik.

– Kiss Dávid, aki ma már a Fehérvári Titánok vezetőedzője például nekem adta az első hokiütőjét – idézett fel Ibi egy történetet. – Később az ütő mellé hazavittem a bögréjét is. Van jó pár a kertben, szeretem nézegetni őket. 

A Lánczos bögréiről a Fehérvár Televízió hétfői híradójában is volt szó: 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek