4 évnél régebbi cikk

Kutyák is segítik a dunai hajóbaleset áldozatainak keresését
Kutyák is segítik a dunai hajóbaleset áldozatainak keresését

A kilenc nappal ezelőtt történt dunai hajóbaleset áldozatainak felkutatásában több önkéntes mentőcsapat is részt vesz, köztük három, elhunyt személyek felkutatására kiképzett kutya és vezetőjük. A mentőalakulatok pénteken délelőtt érkeztek meg Dunaújvárosba.

A kilenc éves, Smile névre hallgató tacskó megjárta már Ecuadort is, ahol két társával együtt tizenhárom ember életét mentette meg. Most azt várják tőle, hogy megtalálja a vízben a hajóbaleset áldozatait.

"A vízi keresésnél a kutyák a testről leváló gáz molekulákat jelölik és érzékelik, természetesen itt rá kell számolni a víz sodrását, nagyságát és sebességét, ezzel elég jól be lehet határolni a test feltalálási helyét"- tudtuk meg Smile gazdájától, Turi Lászlótól, az Életjelmentő Csoport parancsnokától.

A katasztrófavédelem a Duna teljes hosszán végzi a keresést. A speciális alakulatok ezúttal Dunaújvárosnál szálltak vízre.

"Az önkénteseket, illetve azokat a szervezeteket hívtuk ide, akik direkt speciálisan a vízfelszínről vagy a vízbe esett áldozatok felkutatására szakosodtak. Nekik több éves tapasztalatuk van ebben, és technikai támogatással képesek felgyorsítani a keresést a légi felderítéssel, a vízfelszíni, vízi csónakos vízimentő szervezetek támogatásával történő együttműködésben"- nyilatkozta Jackovics Péter, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság veszélyhelyzet-kezelési főosztályvezetője.

Három dél-koreai mentőcsapat is együtt dolgozik a magyar hatóságokkal, ezen kívül hivatásos tűzoltók és katonák segítik a munkát. A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött egy szállodahajóval. A fedélzeten harmincöten utaztak: harminchárom dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek