Rocketman: a popsztárság felé vezető út tényleg vodkával, kokainnal és depresszióval van kikövezve
Rocketman: a popsztárság felé vezető út tényleg vodkával, kokainnal és depresszióval van kikövezve
Rocketman: a popsztárság felé vezető út tényleg vodkával, kokainnal és depresszióval van kikövezveA Paramount Pictures mindent megtett az elmúlt fél évben, hogy a lehető legjobban összemossa a Rocketmant a Bohém rapszódiával (Bohemian Rhapsody): az első előzetest közvetlenül a Queen-film előtt mutatták be a mozik, mindkét filmet Dexter Fletcher rendezte, ráadásul ugyanúgy a hetvenes, nyolcvanas évek világsztárjainak életrajzi ihletésű mozijairól van szó. Tulajdonképpen sikerrel is járt a stúdió, és valószínűleg sokan épp azért nézik meg az Elton John életéről szóló biopicet, mert egyfajta folytatást várnak a Queen és Freddie Mercury sztorijához képest, ha nem is történetben, de hangulatban mindenképpen. Ez a prekoncepció körülbelül a Rocketman huszadik másodpercében dől meg: nyomokban sem lehet felfedezni a Bohém rapszódiát, helyette viszont kapunk két óra érzelmi hullámvasutat rengeteg jó zenével, na és persze jön a popsztárrá válás minden szokásos kelléke: szex, drog, alkohol és depresszió.
A Rocketman musical, mert...
Ugyan kicsit nehézkesen indul Sir Elton Hercules John, született Reginald 'Reggie' Kenneth Dwight életrajzi filmje, és talán tovább is húzzák a kelleténél a gyerekkori részt, majd a kezdeti nehézségeket, de ha az első fél órát valahogy kibírja a néző (úgyis kb. addig tart a popcorn vagy a nachos), utána tényleg lebilincselő másfél óra következik. A történet bár kronológiai sorrendben halad, de a közben musicalszerűen felbukkanó közös éneklések esetén a dalokat nagyvonalúan kezeli: simán jön már a kezdetek kezdetén egy 2001-es szám (I Want Love), ha éppen a dramaturgia úgy kívánja. Ezek a részek azok egyébként, amikor óhatatlanul is mindenkinek eszébe jut a Mamma Mia!, netán a Grease - lásd a cikk kiemelt képe vagy ebben a filmklipben:
A főszereplőt Taron Egerton alakítja, aki a többségnek Tökiként lehet ismerős a Kingsman 1-2-ből, de ő volt a legutóbbi, elég vérszegényre sikerült Robin Hood-feldolgozás címszereplője is, és a szintén keserédes életrajzi ihletésű Eddie, a sasban is láthattuk főszerepelni. Utóbbi azért fontos, mert itt ismerhették meg egymást a Rocketman rendezőjével. Dexter Fletcherrel és Elton Johnnal közösen végül arra jutottak, hogy nem a tökéletes imitálás lesz a lényeg, nem is kell minden porcikájában tökéletesen hasonlítania az énekesre, bőven elég, ha a Rocketman-életérzést hozza Egerton. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a fiatal színész minden számot saját maga énekelt fel, és azóta az is előfordult már, hogy Elton Johnnal énekeltek duettet.
Idén februárban például az énekes-zongorista Oscar-partiján adták elő közösen a Tiny Dancert. A videó elején jól látható, hogy Egerton mennyire meghatódott, hogy egy színpadon állhat Elton Johnnal, és amikor a zenész zongorázni kezd (0:08-nál), elég nehezen tudja csak könnyeit elfojtani. Utána pedig jön a dal, és kiderül, hogy Taron Egertonnak miért is hagyták, hogy a film összes dalát felénekelje. Libabőr.
Ezek alapján biztosnak tűnik, hogy a Rocketman lesz az egyik legnagyobb esélyese a jövő évi Oscar-díjkiosztón a zenei kategóriáknak, és egyáltalán nem lenne meglepő, ha az Elton Johnt alakító Taron Egerton is favoritnak számítana a férfi főszereplők között.
A Rocketman fantasy, mert...
Dexter Fletcher nagyjából egy évvel ezelőttig leginkább egy közepesen ismert B-színész volt, aztán valahogyan őt kérték fel, hogy fejezze be (vagy inkább mentse meg?) a pedofilvádakkal illetett, ezért kirúgott Bryan Singer után a Queen-filmet. Az eredeti rendező utáni beugrás elég jól sikerült, konkrétan a tavalyi év egyik legnagyobb kasszasikerét foltozta össze Fletcher, aki ennek ellenére nem szerepel a Bohém rapszódia stáblistáján. Mivel itt még nagyjából kapott alapanyagból dolgozott, kevésbé tudta megmutatni, mire is képes igazán, ezzel szemben a Rocketmanben szárnyalhatott. A szó legszorosabb értelmében.
Életrajzi film talán még soha nem volt annyira valószerűtlen, mint a Rocketman. A rendező és a forgatókönyvíró (Lee Hall) bátran merik akár a legmeredekebb dolgokat is egy flitteres, színpompás, rózsaszín szívecske alakú szemüvegen keresztül megmutatni. Így láthatunk a homoszexualitását már viszonylag korán felismerő és felvállaló énekestől reménytelen szerelmet szerzőtársa, a szövegíró Bernie Taupin irányába, majd később a vásznon is szinte minden részletében beteljesülőt a menedzser, John Reid felé. De ugyanilyen könnyedén haladunk át azon a Los Angeles-i házibulin, ahol Elton John begyógyszerezve, bevodkázva dönt úgy, hogy a parti kiváló alkalom arra, hogy a medencéjébe ugorva vessen véget az életének. Öngyilkossági kísérlet talán még soha nem volt annyira lenyűgöző és fantáziadús a moziban, mint az a bizonyos pár perc a Rocketmanben. Természetesen zenével, énekelve, a víz alatt.
És hát a jelmezekről okvetlenül váltsunk pár szót. A hírek szerint 200 ezer pár szemüvege van Elton Johnnak. Ezek közül ha nem is mindet, de nagyjából 50 extravagáns darabot felvonultat a film is. Ezeknél már csak a zenész ruhái feltűnőbbek: talán a legjellemzőbb az a narancsszínű szárnyas-szarvas-flitteres ördögkosztüm (lásd megint csak a cikk kiemelt képén), amiben a film első jeleneteiben fanfárok közepette robban be egy anonim alkoholisták klubjába. Ez a klub és az ottani visszaemlékezés ad keretet tulajdonképpen az egész mozinak, melyben látunk felbukkani arany színű szárnyas cipőtől kezdve, csillogó komplett baseball mezt és hasonlóan giccses texasi tehenész-olajmágnás szettet is. Az első néhány hasonlóan bizarr öltözék még furcsán hat, aztán már várja a néző, hogy mi jöhet még.
A Rocketman biopic, mert...
Nem akartak semmit elrejteni, ami fontos állomás a zeneszerző életében. A készítők - és leginkább Elton John, aki producálta a filmet - bevállaltak mindent, csak egy kicsit valószerűtlen, könnyed szűrőn keresztül. Feltehetően nem volt olyan egyszerű szembesülni Eltonnak a másságával, ahogy a Rocketmanben ezt nagyjából 10 másodperc alatt lerendezik, de az sem lehetett olyan könnyű, amikor a már említett medencés kerti partin eljutott az öngyilkosság gondolatáig. Láthatjuk a zongorista önpusztító énjét is: komoly mennyiségű töményet is képes csupán pár másodperc alatt elpusztítani. Az alkoholizmus csúcspontja az, amikor egy villásreggelis jelenetnél röviddel az ébredés után akkora vodkadzsúzt kever magának, hogy a néző szégyelli el magát az adagtól.
És ha már függőségek: nincs olyan kokaincsík a filmben, amit Elton kihagyna, ahogy szexfüggőségét vagy bulímiáját is bátran megosztja a nézővel, de kiderül az is, hogy kóros vásárlásmániában szenved. Utóbbitól eltekintve egyébként Elton John 28 éve tisztának vallja magát, vagyis eljött az a pont a popsztár életében, amikor a fellépésekhez számára mindenképpen szükséges maníroktól eltekintve minden káros szenvedélyét elengedte.
A történet talán legfájdalmasabb része mégsem ez, hanem az, ahogyan apja szinte tudomást sem vesz róla, anyja pedig csak egy csilingelő pénztárgépként tekint kezdetektől meg nem értett fiára. Érezhető, hogy talán erről mesél legnehezebben Elton, vagyis a kis Reggie, ezeknél a jelenteknél ha nem is döccen a film, de mindenképpen visszavesz a glamourból. Kivétel ez alól az a néhány perc, amikor az egyik legismertebb slágere születik. A Your Songot ezek szerint egy lepattant, topis fürdőköpenyben rámolta össze a család nappalijában.
A Rocketman nagyon szerethető, mert...
Mindent összevetve a legfontosabbat tudja, amit egy kétórás mozinak tudnia kell: szórakoztat. Lehengerlő a zenéje, de hát ez nagyjából papírforma volt. Az már kevésbé, hogy olyan mélységben tudja egy-egy mondattal vagy helyzettel magával rántani a közönséget, amiben a hasonlót átélők könnyen magukra ismerhetnek, ilyen például az időnként felbukkanó apja és kettejük viszonya. A látványvilágról sokszor eszünkbe juthat akár Baz Luhrmann Moulin Rouge-a is, mert legalább akkora a színkavalkád és a pompa. Mindezek mellett az első fél órát leszámítva úgy repülünk át a százhúsz percen, hogy a végén a nézők többsége a székhez szögezve nézi teljesen végig a stáblistát. Egyébként érdemes is.
Akinek bejött a Rocketman vagy a Bohém rapszódia, örülhet: a hírek szerint már készül egy-egy hasonló film Boy George-ról, David Bowie-ról, Celine Dionról és Madonnáról is. Vagyis a nyolcvanas, kilencvenes évek popsztárjai (vagy örököseik) úgy néz ki, hogy elérkezettnek látták az időt, hogy egy nagyot szakítsanak a mozikban is. Ha az eddigi szintet tartják az előkészületben lévő filmek is, akkor nem bánjuk.
