4 évnél régebbi cikk

Hogyan kezeljük az évek során felgyülemlett online-jelszavainkat?
Fehérvár Médiacentrum fotójaHogyan kezeljük az évek során felgyülemlett online-jelszavainkat?

Egy hosszú, fárasztó, forró napon szembesültem azzal, hogy mennyire is függünk az online világban létező jelszavainktól. Történt ugyanis, hogy értesítést kaptam az ügyfélkapumra, melyet éppen akkor, fontos lett volna azonnal megnéznem. Persze hirtelen nem jutott eszembe a helyes megoldás.

De ez nem jött össze, mert a sok, fejemben zsongó jelszó közül pont azt rántottam elő, ami nem oda passzolt, ahova én gondoltam. Ez volt az a pont, amikor az éppen a határon járó fejfájásom túllépte az ingerküszöbömet. Nos, igen. A dilemma, amikor azon kezdtem el agyalni, hogy először a piruláért menjek vagy inkább a jegyzeteimet kezdjem el túrni a helyes jelszóért.

Végül is a tabletta után a jegyzeteket túrva megtaláltam a hiányzó jelszót. De akkor és ott tudatosult bennem, hogy ez így nem mehet tovább. Kell, hogy legyen megoldás arra a digitális kihívásra, hogy a szükséges rengeteg jelszót kezelni tudjam. Persze úgy, hogy ne azonos jelszót használjak minden felületen, és úgy, hogy ne is jegyzettömbben tároljam a fontos és persze kritikus jelszavakat. (Arról már korábban is írtam, hogy egy biztonságos jelszó mennyire tud fontos lenni.)

Hová is vezetne, ha a jelszavakat dr. Alzheimertől rettegve kiírnám az asztalra, vagy a monitorra, esetleg egyenesen a homlokomra?

Minderre akkor döbbentem rá, amikor elkezdtem összeszedni, hogy mennyi jelszóval élek együtt. Nos, kattintottam és megnéztem mennyi jelszavam van tárolva a böngészőben, ami tegyük hozzá messze nem a legideálisabb megoldás. Persze azért balga nem vagyok, a legfontosabb hozzáférések jelszavait sosem mentem a böngészőbe, de még így is közel száz, kevésbé érzékeny jelszó van a böngészőmben tárolva. Döbbenet, nem is gondoltam volna! De akkor hogyan tovább?

Tudom, most sokan gondolják, hogy elég egy-két erősebb jelszó és azt variálják a sok bejelentkezési felület között. De ez abszolút nem jó! Sőt, egyenesen veszélyes! Mint ahogy a böngésző által felajánlott jelszavak tárolása is veszélyes. Akárcsak a Chrome vagy a Mozilla, de említhetném bármely böngészőt, a jelszavak tárolása szempontjából ugyanazzal a kihívással küzdenek.

Mégpedig azzal, hogy rettentően könnyű ezeket a tárolt jelszavakat kivarázsolni a böngészőből. Egy ügyesebb hacker, ha bejutott a gépünkbe (tegyük hozzá, már ehhez sem kell feltétlenül 100 feletti IQ) simán lenyúlhatja az összes, kényelmi szempontból letárolt jelszavunkat.

A megoldás: jelszókezelő alkalmazást minden gépre!

A lehető legjobb megoldás, ha jelszavaink biztonságát megfelelően biztonságos, erre a célra fejlesztett alkalmazásra bízzuk.

Az egyik, ha nem a lehető legjobb megoldás az, ha a bejelentkezési adatokat (felhasználónév / jelszó) speciálisan erre a feladatra kitalált alkalmazásra bízzuk. Ezek lennének a jelszókezelő alkalmazások. Ezek használata során elég egy, az alkalmazás használatához használt, úgynevezett mester jelszót megadnunk és megjegyeznünk.

Ezután az alkalmazás tárolja az online világban használatos összes olyan jelszavunkat, melyet rábízunk. Ez a megoldás azon túl, hogy legalább olyan kényelmes, mint a böngészőben történő tárolás, még rettentően biztonságos is. Egyrészt, mert a mesterjelszó létrehozásában segít, mely így egy igen nehezen visszafejthető, erős jelszó lesz, bár mi magunk is adhatunk meg jelszót, de akkor az tényleg legyen erős. Másrészt a rábízott jelszavakat erős titkosítás mellett őrzi.

A legtöbb ilyen alkalmazás olyan kényelmi funkciókkal is bír, mely segítségével a böngészőbe kényelmesen integrálható. Így használata kényelmes, azonban rettentően biztonságos. Az így kezelt jelszavakat a böngészés során sem lehet kifürkészni. Valamint ezek az alkalmazások abban is segítenek, hogy ne Excel táblázatban kelljen kezelnünk az összes online felületre történő bejelentkezés adatait.

Én - több ilyen jelszókezelő közül - a LastPass nevűt applikációt ajánlom. Akárcsak a konkurens alkalmazások tekintetében ebből is van fizetős és van otthoni használatra is elegendő ingyenes verzió is. De említhetném még a Dashlane nevű programot vagy a RoboForm nevű alkalmazást is. Profiknak, csoportos jelszavakat kezelőknek pedig ott van a KeePasswordSafe.

Használatuk közel azonos. A rájuk bízott felhasználói profilokhoz tartozó jelszavakat biztonságosan megőrzik. Kényelmesen és főleg biztonságosan integrálhatók a böngészőbe is, sőt, a tárolt jelszavakat segítségükkel könnyű rendszerezni, kezelni. Akár több számítógépen is használható ugyanaz az adatbázis, így a munkahelyi gépünkön, vagy a notebookunkon is használhatjuk az asztali gépen mentett jelszavainkat.

Különbségek inkább csak a kényelmi funkciók tekintetében adódnak, de azokat érdemes szubjektíven megnézni és úgy választani nekünk szimpatikusat. A lényeg, hogy kezeljük megbízhatóan és bizalmasan, no, meg kényelmesen a jelszavainkat!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek