Cloudy19 °C
2019. szeptember 23. hétfő Tekla
Menü

Megkerestük és kipróbáltuk a furcsa nevű fehérvári fagyikat

Megkerestük és kipróbáltuk a furcsa nevű fehérvári fagyikat
Banánrágó fagyi Székesfehérváron (Fotó: Horváth Reni)

Az Unikornis, nem unikornisból készül, a Hisztériában nincs egy csipetnyi nyafogás sem, a Banánrágó viszont cseppet sem meglepő módon banános és rágóízű is egyben. Furcsa nevű fagyikat kerestünk Székesfehérváron, szerencsére találtunk is hetet. Mindegyiket megkóstoltuk.

A csoki-vanília-puncs szentháromságon túl is van élet, sőt, ott kezdődik csak igazán. Aki ma a fagylaltozók között életben szeretne maradni, de leginkább ki akar tűnni a tömegből, valami extrával kell megnyernie a vásárlókat. Rengeteg üzlet próbálkozik különleges ízekkel, és ugyan nem Fehérváron, de a világban már létezik fokhagymás, szalonnás, polipos, lóhúsból készült fagyi is, de talán mindegyiknél bizarrabb az, amelyiknek anyatej az alapanyaga. Persze nem muszáj minél extrémebb hozzávalókkal kísérletezni, a kifogástalan marketinghez és az ebből fakadó termékértékesítés jelentős növekedéséhez elég akár egy jól megválasztott név is.

Furcsa nevű fagyikból pedig Székesfehérváron sincs hiány. A legtöbb fagyizóban a klasszikus ízek mellett legalább egy specialitás megtalálható, ami vagy ízével, vagy pedig elnevezésével ragadja meg a vásárlók figyelmét. Az íz a legtöbb esetben elsőre kitalálhatatlan (továbbolvasás nélkül valószínűleg kevesen tippelnék meg helyesen, hogy milyen lehet az Unikornis fagyi), míg a színvilág többnyire a feltűnő és a rikító közötti skálán helyezkedik el. Éppen ezért a Székesfehérváron is kapható különleges elnevezésű fagylaltok többségének elsődleges célcsoportja a gyerekek, rajtuk keresztül a szülők, vagyis még inkább az ő pénztárcájuk. Ez azonban egyáltalán nem zárja ki, hogy a sokszor előzetesen elképzelhetetlen ízvilágú fagyiköltemények egy bizonyos életkor felett élvezhetőek lennének.

Volt egy szabad délelőttünk, körbejártuk a várost, és kipróbáltunk minden olyan fagyit, amiről előzetesen elképzelni sem tudtuk, hogy a neve alapján mit várhatunk. Azaz ezek a város - jelenleg - legkülönlegesebb nevű fagyijai:

Hisztéria fagylalt - Süti Cake Cukrászműhely

A Süti Cake Cukrászműhely a Deák Ferenc utcai házak között egy sarokban bújik meg, nagyjából szemben a megyei rendőrkapitányság sárga épületével. Egy testvérpár igazi love projectjéről van szó, ez amúgy a sütik kóstolása után azonnal le is esik mindenkinek. Alapvetően fagyikban nem utaznak, de nyáron nyilván sokan keresik, így a parányi vásárlótérben rögvest balra fogadja ilyenkor a fagyispult a vendégeket. A nagy klasszikusok mellett az egyik tégelyből a Hisztéria nevű fagyit gombócolják, ami ránézésre valami vanília alapú, eperöntetes dolog lehet. Nem csalódunk. Elsőre leginkább a sajttorta-fagylaltokhoz hasonlít a Hisztéria, melyet fehércsokiból és tejcsokiból készítenek epres variegatóval (egyfajta öntet), az egész tetején pedig ropogós golyók fokozzák az élményt. Ja, igen, és a név: a fagylalt nem helyben készül, hanem a tápiószecsői Hisztéria Fagylalt Nagykereskedelem a beszállítójuk, akiknek ez az egyik, ráadásul a cégükről elnevezett specialitása.

Szakértői vélemény: Nem ez lesz a kedvenc fagyim, de elmegy.
Nekik ajánljuk: Azoknak, akik szeretik a tejes alapú, mégis könnyed, sajttortához hasonló, édes, de nem túl gejl fagyikat. 
A Hisztéria fagyi a Süti Cake Cukrászműhely különlegessége (Fotó: Horváth Reni)
A Hisztéria fagyi a Süti Cake Cukrászműhely különlegessége (Fotó: Horváth Reni)

Banánrágó fagyi - L.V. Infinity Kft.

Az L.V. Infinity Kft. a székesfehérvári fagylaltozók bozótharcosa. Az Opten nyilvános adatbázisa szerint a Piac tér 2. alá bejegyzett cégnek alig van nyoma az interneten, vagyis nincs honlapjuk, Facebookot és egyéb közösségi médiumokat sem nagyon használnak, de még egy igazán jól csengő, könnyen megjegyezhető neve sincs az amúgy leginkább pékségként funkcionáló helynek. "Elmegyek és nyalok egy jó citrom-puncsot az L. V. Infinity Kft.-nél!" - valljuk be, elég életszerűtlen ez a mondat. Ezért többnyire mindenki csak úgy emlegeti őket, hogy az a pékség, ami a Liszt Ferenc utca pláza felőli végében található, és nyáron van előttük egy nagy fagyispult is, hatalmas napernyőkkel. A fagyispultban pedig sok más egyedi kreálmány mellett ott figyel egy vidám sárga fickó: egy minionnal népszerűsítik a Banánrágó névre keresztelt fagylaltot. A két színben pompázó fagyi amúgy nem több és nem kevesebb, mint amit neve is állít: a kék rész rágó, a sárgás pedig banán, a kettő házasságából születik az amúgy meglepően üde, nyárias gasztronómiai költemény. A cikk kiemelt képén is láthatjátok, hogy tölcsérben is elég szexi a tejes alapú, inkább krémes, mint jeges fagyi, ami mindenféle szórásokkal ízlés szerint tovább extrázható.

Szakértői vélemény: Tetszett, hogy nem egy agyoncukrozott íz uralkodik, hanem a végén inkább fanyar és savanykás.
Nekik ajánljuk: Azoknak, akik szereti a banánt és/vagy a rágót.
A Banánrágó fagyi sárga és kék, mint a minionok (Fotó: Horváth Reni)
A Banánrágó fagyi sárga és kék, mint a minionok (Fotó: Horváth Reni)

Katalánkrém fagylalt - Perfetta Gelateria

A három éve a Budai út elején bezárt egykori Viniczai helyén előbb Lionel Fagyizó néven nyitott cukrászda, néhány hónapja azonban már a Perfetta Gelateria felirat áll a bejárati fotocellás ajtó felett. A fagyis választék széles, de elsőre megragadja a figyelmet a felső sor közepén terpeszkedő katalánkrém nevű tégely. A személyzet bár roppant készséges és mosolygós, lényegi információval nem tud szolgálni a terméket illetően, így a Wikipediáról derül ki, hogy a katalán krém (crema catalana) egy tipikus katalán desszert, amit leginkább a crème brûlée-hez lehet hasonlítani: tojássárgájából készül, a tetejét pedig karamellizált cukorral fedik be. Talán ez a magyarázata, hogy az első kanálka után azonnal a madártej jut az ember eszébe, hogy aztán később valami émelyítő édes íz vegye át a helyét. Hiába vannak benne citromos, ropogós darabkák, ezek már nem tudják elnyomni a különösen nyári hőségben nehézkes, talán túlzóan cukros ízvilágot. Bár a fagyi jól indul, utólag borzasztó tömény, éppen ezért legyen a kezünk ügyében valami folyadék, amivel szükség esetén azonnal szomjat olthatunk.

Szakértői vélemény: Iszonyatosan gejl, két kanállal bőven elég volt belőle.
Nekik ajánljuk: Azoknak, akik odáig meg vissza vannak a túlzóan édes ízért. 
Katalánkrém fagyi a Perfetta Gelateriában (Fotó: Horváth Reni)
Katalánkrém fagyi a Perfetta Gelateriában (Fotó: Horváth Reni)

Unikornis fagyi - Kapualj Fagyizó

Meglepő módon a Kapualj Fagyizó Unikornis nevű fagylaltja nem unikornisból készül, de még csak nyomokban sem tartalmaz egyszarvút. A fagyizóban úgy gondolták, hogy ha már meg kell határozni az unikornis ízét, akkor az leginkább olyasmi lehet, mint a vattacukoré. És valószínűleg nem tévedtek! A meghökkentően rózsaszín fagyi a tégelyben ijesztően giccsesnek tűnik, legalábbis mi még nem találkoztunk ennyire felcicomázott tartállyal. Mutatjuk: 

Első benyomás a Kapualj Unikornis fagylaltjáról (Fotó: Horváth Reni)
Első benyomás a Kapualj Unikornis fagylaltjáról (Fotó: Horváth Reni)

A kezdeti sokk folytatódik: a fagyihoz külön unikornisos papírpoharat is lehet vásárolni, így lesz teljes az Unikornis-élmény. Ami egyébként minden várakozást felülmúlt: egyáltalán nem gejl, messze nem olyan édes, mint amit a körítés alapján vártunk. Az íze tényleg a vattacukorhoz hasonlít, némi puncs benyomással. Az elegy kellemes, bár tagadhatatlanul édes, de cseppet sem túlzó. A tejes alap épp megfelelő arányban egyensúlyozza ki az édes ízt, emiatt akár több gombóc elfogyasztása esetén sem fogjuk úgy érezni, hogy cukormérgezést kaptunk. 

Szakértői vélemény: Nem tudom, hogy az unikornisnak vattacukor íze van-e, eszerint a fagyi szerint igen.
Nekik ajánljuk: Gyerekeknek és gyerekkor-ízt kereső felnőtteknek.
A Kapulaj Fagyizó Unikornis fagyiját unikornisos papírkehelybe is kérhetjük (Fotó: Horváth Reni)
A Kapulaj Fagyizó Unikornis fagyiját unikornisos papírkehelybe is kérhetjük (Fotó: Horváth Reni)

Jégvarázs fagyi - Fagyivarázs Cukrászda és Kávézó

A Jégvarázs olyan, mint a Star Wars: bármit el lehet adni vele. Ezt a trendet lovagolja meg roppant ügyesen a Budai út-Gáz utca sarkán az egyik tízemeletes aljában található Fagyivarázs Cukrászda és Kávézó. Bár náluk is kapható Unikornis ízesítésű fagylalt (szerintük rágógumi íze lehet a mesebeli egyszarvúnak), mi mégis az utóbbi idők legsikeresebb animációs filmjéről elnevezett öblítőkék fagyira voltunk kíváncsiak. Ezt - és bármely másik fagyit is - kérhetjük akár színes tölcsérbe is, különféle szórásokkal fokozhatjuk az élményt, ráadásul még jégvarázsos ostyával is tuningolhatjuk a gombócainkat. Íze is van a Jégvarázsnak: itt ez a fagyi lett vattacukoros. Ezt amúgy ha előzetesen nem tudjuk, nehezen azonosítottuk volna be: valami kellemesen édes, hideg dolog, amit nyári hőségben el lehet nyalogatni. Egy idő után a szintén itt vásárolt, rózsaszín Unikornis és a kék Jégvarázs között már nehéz felfedezni a különbséget, habár előbbi a kezdetekben elég komoly hasonlóságot mutatott a Turbo-rágóval.

Szakértői vélemény: A gyerekeknek biztosan bejön: szép a színe és kék lesz tőle a nyelvük. Inkább rágó ízű, mint vattacukor. 
Nekik ajánljuk: Azoknak, akik látták és szeretik a rajzfilmet. Vagy a vattacukrot. Esetleg a rágót.
A Fagyivarázs Cukrászda Jégvarázs fagyijához mesefigurás ostyát is kérhetünk (Fotó: Horváth Reni)
A Fagyivarázs Cukrászda Jégvarázs fagyijához mesefigurás ostyát is kérhetünk (Fotó: Horváth Reni)

Sárgarépa petrezselyemmel fagylalt - Damniczki Cukrász Manufaktúra

Ami a gyerekeknek az Unikornis, a Jégvarázs vagy a Banánrágó, az a felnőtteknek a Damniczki Cukrászda bármely fagyizója. Itt a hagyományos ízek mellett mindig akad valami különleges is, tavaly például volt Sóska fagyi, ezúttal viszont a Sárgarépa petrezselyemmel fantázianevű csodát szúrtuk ki magunknak. A fagylalt textúrája a megszokott Damniczki-minőség, azaz nem habos, nem túl krémes, rengeteg természetes alapanyagot tartalmazó sorbet, és amit a tartályra passzintott cetli vállal, azt a fagylalt maradéktalanul nyújtja is: olyan mintha egy borsó és zsírszigetek nélküli lefagyasztott borsólevest nyalogatnánk. Elég furcsa érzés, amikor az édeskés sárgarépa után egy jéghideg petrezselyem kerül az ember fogai közé, de egyszer mindent ki kell próbálni. Ahogy a személyzettől megtudjuk: nem ez a legnépszerűbb fagyijuk, inkább csak amolyan érdekességként tartják, a vásárlók - ahogy ők fogalmaztak - elcsipegetik. Kívánjuk, hogy ennél rosszabb sárgarépafagylalttal senkit ne hozzon össze az élet. 

Szakértői vélemény: Tök jó különlegesség, és pozitív, hogy ilyeneket lehet találni fagyipultokban. 
Nekik ajánljuk: Az örök kíváncsiaknak, a kísérletezőknek és az ínyenceknek.
A Damniczki Cukrász Manufaktúra Sárgarépa petrezselyemmel fagyija (Fotó: Horváth Reni)
A Damniczki Cukrász Manufaktúra Sárgarépa petrezselyemmel fagyija (Fotó: Horváth Reni)

Rágógumi fagyi - Krém Cukrászda és Kávézó

A színe alapján semmi olyat nem tartalmaz a Krém Cukrászda és Kávézó Rágógumi fagyija, aminek valaha is oxigénre volt szüksége az életben maradáshoz. Ehhez képest a személyzet információi szerint nagyon is figyelnek az alapanyagokra, és a hupikék ételfesték is nyugodtan fogyasztható. A hivatalosan tutti frutti ízű fagylaltot a biztonság kedvéért színes cukordarabokkal díszítik, ebből is gazdagon jut a gombócokba. A fagyi alapvetően gyerekeknek készül, az anyukák ehhez képest agyvérzést kapnak tőle, de a termék hihetetlenül népszerű: naponta egy tartállyal biztosan elfogy a strand melletti cukrászdában. A Rágógumi amúgy meglepően kellemes csalódás: tejes alapú, külseje ellenére egyáltalán nem gejl fagyi, melynek íze meghatározhatatlan, eszünkbe jut a görögdinnye is, de maradjunk a tutti fruttinál, jelentsen ez bármit. Összességében sokkal könnyedebb, mint amit a név és a megjelenés alapján előzetesen tippelnénk, kifejezetten kellemes és pozitív élmény volt.

Szakértői vélemény: Meglepően finom, és egyáltalán nem azt a rágógumi ízt hozza, amit előzetesen vártam. 
Nekik ajánljuk: Azoknak, akiket a fagyi mellett az is szórakoztat, hogy baromi kék lesz a nyelvük.
Rágógumi fagyi a Krém Cukrászdától (Fotó: Horváth Reni)
Rágógumi fagyi a Krém Cukrászdától (Fotó: Horváth Reni)
Te is futottál már bele különleges nevű fagyi(k)ba Székesfehérváron? Írd meg az élményt egy kommentben!

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár