Fair27 °C
2019. augusztus 18. vasárnap Ilona
Menü

Így bővítik a fehérvári uszodát

Így bővítik a fehérvári uszodát
Az uszoda épületét 1989-ben adták át, azóta kinőtte a város, így bővítésre és korszerűsítésre is szükség van a közeljövőben (Fotó: Bácskai Gergely)

A polgármester legutóbbi Facebook-fogadóóráján merült fel a kérdés, hogy megújul-e az uszoda, és ha igen, milyen fejlesztések várhatók. A válaszból kiderült, hogy folyamatban van az uszoda bővítésének tervezése, melynek részeként egy teljesen megújult szauna- és wellnessrészleg kerül majd kialakításra. S bár a végleges tervek még nem készültek el, a koncepcióról megkérdeztük Bozai Istvánt, az uszodát és a strandot üzemeltető Városgondnokság vezetőjét.

A Fehérvári Vízilabda Egyesület TAO-s támogatásra pályázott, melynek értéke százötvenmilió forint. Ennyire van szükség az uszoda bővítésének és korszerűsítésének tervezői szakaszához. A pályázati önrészt az önkormányzat biztosította, a teljes összeg nyár végére gyűlik majd össze, ekkor lehet aláírni a tervezési szerződést.

Nemcsak felújítás történik, hanem kibővítjük a mostani épületet.” – tudtuk meg Bozai Istvántól. Székesfehérvár városgondnoka szerint az 1989-ben elkészült uszodára igencsak ráfér a felújítás, sőt ennél még sürgetőbb feladat a strand nagymedencéje gépészetének korszerűsítése. Idén a strand nyitása is azért csúszott egy hetet, mert a medence 1982-ben lerakott vízforgatórendszerét rendbe kellett tenni. Ennek végleges megoldása is a jövő feladata, s bár jelenleg működik a rendszer, a medence használható, szeptemberben folytatni fogják a feltárást, és orvosolják a felmerülő problémákat. „Ez a medence sátoros medenceként már nem fog tudni sokáig üzemelni, ezért jó, hogy ősszel elkezdődik az uszoda kibővítésének és felújításának tervezése.” – mondta Bozai István.

A mostanihoz hasonló nagymedence és egy kisebb tanmedence is szerepel a bővítési tervekben (Fotó: Bácskai Gergely)
A mostanihoz hasonló nagymedence és egy kisebb tanmedence is szerepel a bővítési tervekben (Fotó: Bácskai Gergely)

Megduplázódik az uszoda

A terület adott, hiszen a strand teherbejáratán beljebb haladva látható nagy füves tér alkalmas arra, hogy L alakban a mostani uszoda épülete új szárnnyal bővüljön. A jelenleg ott álló trafóházak elbontásra kerülnek illetve beépülnek az itt létesítendő új nagymedence alá: „Ide egy nagyobb tanmedencét szeretnénk építeni, egy huszonötször ötven méteres, tízsávos medencét, mellé pedig a mostani kicsi tanmedencéhez hasonló medencét tervezünk. Ha a strand ősztől nyárig sátorral fedett nagymedencéjét is beleszámítjuk, akkor a fejlesztésnek köszönhetően több mint kétszer nagyobb vízfelület áll majd látogatóink rendelkezésére.” – részletezte a városgondnok.

Az újonnan létesülő nagymedence a sátoros medencénél nagyobb felületű lesz, ráadásul egész évben zavartalanul üzemel majd, hiszen a kibővített uszodaépületben kap helyet.

Nagyobb és szebb lesz a szauna

A szauna szintén 1989-ben lett kialakítva, azóta csak állagmegóvás, karbantartás, kisebb fejlesztések történtek – megérett a cserére. A jelenlegi helyén öltözőket fognak kialakítani.

A szauna az új szárnyban kap majd helyet, valahol az épület szélén, ahová odasüt a nap, és szempont az is, hogy a szaunából egy kis kert vagy terasz nyíljon, ahová ki lehet menni, ha valaki a szabadban szeretne pihenni. A wellness-jelleget erősíti, hogy pezsgőmedence is lesz, a mostaninál tehát jóval komfortosabb és korszerűbb szaunavilágot alakítanak ki ötszáz-hatszáz négyzetméteren.

Ha ősszel megindul az uszoda felújításának és bővítésének tervezése és nyárra meglesznek az engedélyes tervek, a következő néhány évben megtörténhet a kivitelezés is.” – mondta Bozai István. A közel hétmilliárdos beruházási költséget TAO-támogatásból illetve állami finanszírozásból szeretnék előteremteni. – „Nem kis volumenű fejlesztésről van szó, azonban ha ez megvalósul, a következő húsz-harminc évre megoldja a fehérvári vizes sportok és az úszni vágyók gondjait.”

Telt ház van

A délelőttöt és a kora délutánt a tanév során az iskolai úszásórák foglalják el, utána pedig az intenzív sportélet nyer teret magának. Itt edz szinte mindenki, aki vizes sportágat űz: az úszók, a vízilabdások, az öttusázók, a triatlonosok, a szinkronúszók, de van aquafitnesz is. Ennek eredményeképpen hétköznap szinte sportuszodaként működik a létesítmény, csak két-három úszósáv marad a nagyközönségnek: „Most sajnos csak itt-ott megtűrve tudunk helyet adni az úszni érkező vendégeknek, de jobb lenne, ha állandó helyet tudnánk biztosítani, nagyobb területen, ezzel egy sokkal kiegyensúlyozottabb uszodahasználatot érnénk el.” – magyarázza Bozai István.

A városi strand minden generáció szórakozási igényeinek megfelel, de itt is várható még fejlesztés (Fotó: Bácskai Gergely)
A városi strand minden generáció szórakozási igényeinek megfelel, de itt is várható még fejlesztés (Fotó: Bácskai Gergely)

Négykor már megtelik?

A megújult városi strandot tavaly adták át, az élménymedencék, a csúszdák, a kényelmes napozóágyak és más szolgáltatások népszerűsége azóta is töretlen. „Már a megnyitó hetén szombaton délután négykor ki kellett tenni a megtelt táblát, ugyanis ezernégyszáz fő az a határ, amikor még biztonságosan lehet üzemeltetni a strandot.

A víz ugyanis veszélyes üzem, ezért nagyszámú személyzet vigyáz a vendégek épségére: vízimentők, csúszdafelügyelők, biztonsági őrök figyelnek és segítenek, ha szükség van rá.

Ezért nagyon nem mindegy, hogy mennyi ember van a strandon!” – mondja a városgondnok. A strandolók eloszlása sem kiegyensúlyozott, hiszen a legtöbben az élményfürdőt és a csúszdát választják, a versenymedencét kevesebben veszik igénybe.

Lesz még fejlesztés a strandon is

Míg az uszoda nagy veszteséget termel – az üzemeltetési költségnek csupán mintegy negyedét fedezi a jegybevétel – addig a strand több tízmilliós nyereséget hoz: „Az uszoda és a strand alapvetően jóléti beruházása a városnak, így nem a profit a cél, de tény, hogy a nyereséget további fejlesztésekre lehet fordítani.”

Terv az is, hogy ha az uszodabővítés megvalósul, a strand nagymedencéjét is élménymedencévé alakítják. Az elképzelés egy hullámmedence, tengerpart jellegű kiülővel, ezzel még inkább eloszlana a strandolók száma, miközben még több élményelem szolgálná a fehérváriak pihenését.
Az uszoda épületét a a strand nagymedencéje melletti zöldterületen tudják növelni, megkétszerezve ezzel a most rendelkezésre álló vízfelületet (Fotó: Ternák Ferenc)
Az uszoda épületét a a strand nagymedencéje melletti zöldterületen tudják növelni, megkétszerezve ezzel a most rendelkezésre álló vízfelületet (Fotó: Ternák Ferenc)

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár