4 évnél régebbi cikk

Életfogytiglant kapott a férjét gyógyszerekkel mérgező asszony
Életfogytiglant kapott a férjét gyógyszerekkel mérgező asszony

Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyház büntetésre ítélte a bíróság azt az asszonyt, aki tavaly tavasszal hónapokig mérgezte gyógyszerekkel férjét, mígnem a férfi keringése összeomlott, és nyár elején meghalt. Az ítélettel szemben a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így az nem jogerős.

A vádlott volt edzőjének kicsit zavaros tanú meghallgatásával, és a bűncselekmény helyszínére érkező ügyeletes orvos visszaemlékezésével folytatódott annak a szabadbattyáni nőnek a pere, aki a vád szerint több hónapon keresztül gyógyszerekkel mérgezte férjét, mert az nem akart elválni tőle, azután se, hogy a nő megmondta neki, szeretője van.

A nő többféle gyógyszert: főként vérnyomás csökkentőket és altatót adott hónapokon keresztül férjének, azt mondta neki, a bogyók csak vitaminok, amitől jobban lesz majd a férfi. A nő végül tavaly nyár elején nagy mennyiségű szív- és érrendszerre ható gyógyszert, valamint kálium tablettát adott be az akkor már kába férjének, majd magára hagyta őt. A férfi keringése végül összeomlott, megállt a szíve és meghalt. Később boncolásakor a gyomrában 75 tablettát találtak.

Az ügyészség a bizonyítási eljárást megalapozottnak találta, mi több az előre kitervelt gyilkosság bűntette mellé nyereségvágyból elkövetett emberölés minősítést is kért az ügyész. A védelem szerint azonban a vádakat nem bizonyították megfelelően az eljárás során. Álláspontjuk szerint a nő nem ölte meg a férjét, sok kérdés pedig nyitva maradt az ügyben.

A törvényszék az asszonyt életfogytig tartó fegyház büntetésre ítélte, a nő legkorábban 25 év múlva szabadulhat, és 10 évre pedig a közügyektől is eltiltották.  

Továbbá súlyosbító tényezőként értékelte a bíróság, hogy az asszony többször is megpróbálta megölni a férfit. Az ítélettel szemben a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést, az ügyész a jognyilatkozata megtételére 3 napot tartott fenn, így az ítélet nem jogerős.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek