Partly cloudy24 °C
2019. augusztus 21. szerda Sámuel
Menü

A valaha készült legjobb hálószövős mozit láttam - Pókember: Idegenben kritika

A valaha készült legjobb hálószövős mozit láttam - Pókember: Idegenben kritika
Pókember idegenben is odateszi magát (Fotó: geektyrant.com)

A héten debütált Marvel idei filmes felhozatalának utolsó üdvöskéje, a Pókember: Idegenben, amely igencsak stílusos zárta le a harmadik fázis látványban és fordulatokban bővelkedő eseményeit. Azon túl, hogy persze Póki - szokás szerint - szétrúgja az elementáris erővel ostorozó rosszarcokat, a film cselekményével párhuzamosan mi is vakáción érezzük magunkat, amely cseppet sem jön rosszul a Bosszúállók: Végjáték megpróbáltatásai után. Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Pókember: Idegenben! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Külcsín

Pókember mindig is a kedvenc gyerekkori figuráim közé tartozott, így izgatottan ültem be a moziba, amikor 2002-ben bemutatták a első Pókember-filmet, amely során olyan szemkápráztató jeleneteknek voltam a szemtanúja, hogy nem győztem kapkodni az államat. Sam Raimi olyan szuperhősös filmet tett le az asztalra, amely után minden rajongó és kritikus elégedetten csettintett. Póki népszerűbb volt, mint valaha.

A nagy sikerre való tekintettel 2004-ben érkezett is a folytatás, amely a stílusos (nem) Pókember 2. címet kapta, és akkora lapáttal tett rá az első etap népszerűségére, hogy öröm volt nézni. Nekem konkrétan azóta Dr. Octopus (szigorúan Alfred Molina megformálásában) a kedven hálószövős gonosztevőm.

Mivel Raimi trilógiában gondolkozott (persze nyitva hagyva a sztorit folytatásnak), így mindenki tűkön ülve várta a befejező részt, hogy olyan magaslatokba repítse a szériát, amelyet lehetetlen lesz megugrani. A harmadik Póki-kaland aztán repült (de ki tudja, hol állt meg, és kit, hogyan talált meg), majd olyan mélységbe került, amelyből már nem volt kiút: akkora kaszát kapott, hogy a fal adta a másikat.

Persze Pókember nélkül nincs élet, így cirka öt év után érkezett is a reboot, amely annyira nem nyerte el a nézők tetszését, hogy már a második epizódnál lecsapták kedvenc ízeltlábú cimboránkat. Ezután cicaharc következett a megfilmesítési jogokért, amelyből a anyavállalat, a Marvel jött ki győztesen, így Póki második újjászületése után, első körben az Amerika Kapitány: Polgárháború legepikusabb csatájában mutatta meg magát. De még hogy?! Első, de sokadik pillantásra is megállapíthatom, hogy Tom Holland telitalálat a Hálószövő megformálására.

Bemutatkozó filmjét, a Hazatérést mindenki elégedetten nyugtázta, majd a Bosszúállókban (a Végjáték kritikáját itt olvashatjátok) való feltűnés olyan löketet adott a karakternek, amelynek köszönhetően Pókember ismételten sokak kedvenc szuperhőse lett.

Egyáltalán nem volt kérdés, hogy elkészül második szólóakciója, így a Rugdalózós megkapta a Marvel filmes univerzum harmadik fázisának záró akkordját, amely - maradjunk annyiban - nem a leghálásabb feladat. Persze a sokadjára újragondolt Póki ezt az akadályt is hibátlanul vette, így a valaha készült leggrandiózusabb Pókember-filmnek lehettem a szem- és fültanúja.

Sztori

Miután a Bosszúállók: Végjáték után minden a helyére került, sajnos búcsút kellett vegyünk a Marvel filmes univerzum legnagyszerűbb karakterétől, Tony Starktól, alias Vasembertől (Robert Downey Jr.), aki akkora űrt hagyott maga után, amelyet sanszos, hogy nem nagyon fog senki betölteni. Igen ám, de valakinek az emberiséget is védeni kell, így jön képbe Peter Parker, a barátságos és közkedvelt Pókember (Tom Holland), akinek Mr. Stark nem csak szuperhőskoma, hanem a mentora, apja helyett apja is volt, távozásával pedig Parker nem nagyon találja helyét az új világban.

Éppen ezért kapóra jön neki a sulis nyaralás, amely során a nebulók körbeutazzák egész Európát. Póki úgy dönt, hogy neki is jár a vakáció, így csapot-papot otthagyva belevág élete egyik legnyugisabb kalandjába. Persze nem minden alakul úgy, ahogy elsőre elképzelte, a Bosszúállók atyja, Nick Fury (Samuel L. Jackson) így is betalálja: ha már Parker úgy is az EU-ban lófrál, akkor szedje ráncba a turistaparadicsomokban tomboló elementáris figurákat.

A merész akcióhoz Peter társat is kap, nem más siet a segítségére, mint a képregényekből és rajzfilmsorozatokból jól ismert Quentin Beck/Misztérió (Jake Gyllenhaal), akinek azt sem szabad elhinni, amit kérdez.

Karakterek

Az a baj, vagyis nem baj, csak a kritika szempontjából problémás, hogy egyszerűen nem találtam semmi kivetnivalót sem a karakterekben, sem pedig a színészi játékokban. Ahogy már megfogalmaztam, Tom Hollandnél tökéletesebb Pókembert keresve sem találhattak volna. Olyan kisugárzása van, amelynek köszönhetően szerintem nincs élő ember a Földön, aki ne akarna vele spanolni.

Persze Peter Parker még nem állt készen, hogy egyedül vigyen el a hátán egy mozit, így Vasember helyett újabb mentor után nézett, aki nem lett más, mint a rejtélyes és trükkökkel operáló Quentin Beck, alias Misztérió. Az újabb szuperhőst Jake Gyllenhaal kelti életre, és a mozit látva ennél a karakternél sem jut eszembe jobb színész, aki eljátszhatta volna. Mondjuk Jake Gyllenhaal kit nem tud jól megformálni?

Aki kicsit furának hatott, az Pater Parker szíve választottja, MJ volt, aki amilyen izgalmasnak és érdekesnek hatott cinikus humorával a Hazatérésben, most olyan érdektelen lett - szerelmi szál ide vagy oda -, hogy komolyan visszasírtam az első Pókember-mozik idegesítő és folyamatosan rinyáló Mary Jane Watsonját (Kirsten Dunst). Zendaya mindent megtett, hogy a lehető legjobb formájában láthassuk, ám ez sajnos nem rajta múlt, hanem az írókon. Na, majd legközelebb.

Összegzés

A Pókember: Idegenben a legtökéletesebb élmény, amelyet a  Bosszúállók: Végjáték megrázó eseményei után kaphattunk. Nem az össznépi szuperhősös moziból kíván megélni, és nem is szeretné túlszárnyalni azt, hanem lájtos levezetést láthattok a nagy csatározás után, amely egyben előrevetíti, hogy mi vár ránk a Marvel filmes univerzumának negyedik fázisában.

A karakterek (a régiek és újak egyaránt) teljesen rendben vannak (Tom Holland istenkirály, és talán csak a Zendaya által megformált MJ volt nekem kicsit kakukktojás), az akciójelenetek is kellemesen szórakoztatóak, és a sztori is olyan laza, hogy még hosszú órákig tudtam volna nézni - azok ám a jó mozik, amelyekről egyáltalán nincs kedvetek kijönni.

A Pókember: Idegenben a nyár egyik legüdítőbb élménye, amely egyszerre európai körutazás és szuperhősös kémsztori, így ha tehetitek - rajongástól függetlenül -, azonnal üljetek be rá, ugyanis biztos vagyok benne, hogy nem fogjátok megbánni. Aztán csak győzzük kivárni a következő pókemberes élményt... vagy bármilyen marveles őrületet.

10/8 - Tökéletes lezárás a Marvel filmes univerzumának harmadik fázisához

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • Még most is igényelhető a bölcsődei támogatás
    Még most is igényelhető a bölcsődei támogatás
  • Lesz elegendő gáz télire
    Lesz elegendő gáz télire
  • Nem eladó Grönland - lemondta dániai látogatását Donald Trump
    Nem eladó Grönland - lemondta dániai látogatását Donald Trump
  • Hosszú hétvége - tízen haltak meg az utakon
    Hosszú hétvége - tízen haltak meg az utakon