Partly cloudy19 °C
2019. október 16. szerda Gál
Menü

Forgalommal szemben haladt Fehérvárnál, majd a felüljárón fordult meg egy autós

Csodálatos manővert hajtott végre szombaton egy Veszprém felől Székesfehérvár irányába haladó sofőr az elkerülőn. A csodálatos az egészben persze az, hogy ebből nem lett komolyabb baj, pedig minden adott volt a tragédiához: forgalommal szemben haladt, majd a felüljárón döntött úgy, hogy megfordul a suzukis, miközben három másik autó is a közelében volt.

Nem könnyű szavakat találni arra a néhány másodperces videóra, amit még szombaton rögzített egy autós a székesfehérvári elkerülő Veszprém felé haladó szakaszán. A műsor a kezdetben nyugalmas film 15. másodpercében indul, ekkor a semmiből feltűnik egy, a forgalommal szemben haladó piros Suzuki Ignis. A helyzetet lehet fokozni: a sofőr miután észleli, hogy valami nem stimmel, úgy dönt, hogy megfordul a gyorsforgalmi úton. Teszi mindezt úgy, hogy a felüljárón éppen két autó halad felé és egy harmadik a felhajtó sávból tart az elkerülő útra - a manőver befejezése után a suzukis tökön-babon keresztül hajtva éppen elé keveredik. A végén legalább szabályosan teszi ki jobbra az irányjelzőt és próbál besorolni újra Veszprém felé, mintha mi sem történt volna.

A videó ennél sokkal látványosabb, itt lehet megnézni:

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét embere

  • Megjelentek a Magyar Multi Program új pályázati felhívásai
    Megjelentek a Magyar Multi Program új pályázati felhívásai
  • Lezárták a nyomozást a Hableány ügyében
    Lezárták a nyomozást a Hableány ügyében
  • Haladékot kaphatnának a diákok a nyelvvizsga megszerzésére
    Haladékot kaphatnának a diákok a nyelvvizsga megszerzésére
  • Iskolákban oktatnák az újraélesztést
    Iskolákban oktatnák az újraélesztést
  • Megbírságolták a Coca-Colát a plakátok miatt
    Megbírságolták a Coca-Colát a plakátok miatt
  • Víz Világtalálkozó - Áder: a vízválság mára valósággá vált
    Víz Világtalálkozó - Áder: a vízválság mára valósággá vált
  • Tudtad, hogy az antibiotikum allergiás reakciót is kiválthat?
    Tudtad, hogy az antibiotikum allergiás reakciót is kiválthat?
  • Az újraélesztés tanulható - hetedikes diákoknak indul program jövőre
    Az újraélesztés tanulható - hetedikes diákoknak indul program jövőre

Eseménynaptár

  • Varga Mihály: folytatódhat a magyar gyógyszeripar fejlődése
    Varga Mihály: folytatódhat a magyar gyógyszeripar fejlődése
  • Utazási irodák szövetsége: jó utószezon várható
    Utazási irodák szövetsége: jó utószezon várható
  • Változnak holnap az üzemanyagárak
    Változnak holnap az üzemanyagárak
  • Külseje nem árulta el -  vadmacskakölyköt fogtak be Somogyban
    Külseje nem árulta el - vadmacskakölyköt fogtak be Somogyban