Partly cloudy19 °C
2019. október 19. szombat Nándor
Menü

Lehet-e online párt találni Székesfehérváron?

Lehet-e online párt találni Székesfehérváron?
Az online társkeresés Fehérváron sem egyszerű (Fotó: Pápai Barna)

Szinte mindegy, hogy nőt vagy férfit keresünk, nagyjából azonos eséllyel indulunk az online társkeresésben Fehérváron. A Badoo és a Tinder a legelterjedtebb applikációk a környéken, de még ezeket használva is rengeteg szerencsére lesz szüksége annak, aki a neten szeretné megtalálni élete párját. Aktív székesfehérvári párkeresőket kérdeztünk arról, mit csinálnak jól és rosszul a város szinglijei.

A Stanford Egyetem napokban publikált kutatása szerint ma már leginkább az interneten ismerkedünk: a párok közel 40 százaléka online ismeri meg egymást. Ráadásul szinte mindenki valamelyik társkeresőn keresztül, ugyanis elenyésző azok száma (3,7 százalék), akiket egy harmadik személy hozott össze a neten keresztül, de nem sokkal több azok aránya (6,8 százalék) sem, akik bár ismerték egymást korábban, a neten kapcsolódva bonyolódtak végül egymásba. Az elsöprő többség úgy ismeri meg a csaját/pasiját, hogy korábban azt se tudta, hogy a földön van az illető, vagyis nagy valószínűséggel ez a 89,5 százalék valamelyik webes társkeresőn, vagy egyszerűen társkeresőnek használt közösségi média felületén keresztül jönnek össze.

A net alig pár év alatt lett a társkeresés vezető helyszíne, ezen felül a bárokban, éttermekben ismerkedés tud csak egyáltalán emelkedő tendenciát mutatni. Az összes többi, leginkább klasszikusnak számító párkereső színtér erős hanyatlásban van, így alig ismerjük már meg életünk értelmét egy közös baráti társaságban (20%), ennek közel fele bonyolódik kapcsolatba egy kollégájával (11%), ezekhez képest is csupán csak töredék ismerkedik a családján keresztül (7%), az általános vagy középiskolában (5%), míg a felsőoktatásban vagy a templomban a párok 4-4 százaléka jött össze, a legkisebb esélye (3%) pedig annak van, hogy valaki a szomszédjával köti össze az életét.

Ugyan a felmérés az amerikai felnőtt, heteroszexuális lakosság körében készült, de minden bizonnyal a legfontosabb arányok érvényesek lehetnek Magyarországra, azon belül Székesfehérvárra is. Ahol - a világ többi részéhez hasonlóan - a társkeresés egyszerű, de az ideális jelölt megtalálása már lényegesen bonyolultabb. Nézzük először a matematikát, hiszen ahogy a mondás tartja: a számok az igazság katonái.

Társkeresési matek Fehérváron

A Központi Statisztikai Hivatal 2011-es adatai alapján 53 182 nő és 47 388 férfi él Székesfehérváron. Bár nem a legfrissebb, de vélhetően lényeges eltérés az arányokban nincs a nyolc évvel ezelőttihez képest: a KSH mérése szerint 2011-ben 100 571, 2018-ban 97 382 regisztrált lakosa volt Fehérvárnak. Három fő korcsoportra bontva a város lakossága 13 382 0-14 évesből, 72 620 15-64 év közötti személyből és további 14 568 65 évnél idősebből áll. A társkeresésben, és különösen az online társkeresésen feltehetően a középső csoport a leginkább érintett. Tovább boncolgatva az adatokat kiderül, hogy még részletesebben így áll a város:

  • 10-19 éves: 10 171 fő
  • 20-29 éves: 12 197 fő
  • 30-39 éves: 17 759 fő
  • 40-49 éves: 12 703 fő
  • 50-59 éves: 14 985 fő
  • 60-69 éves: 12 449 fő

Vagyis ha valaki többé-kevésbé a saját korosztályába tartozó társat keres, akkor ideális esetben nagyjából 10-17 ezer közötti potenciális személy feléből (53% nő, 47% férfi) válogathat. De az élet nem ideális eset, így ebből le kell vonni azokat, akik

  • házasságban vagy tartós párkapcsolatban élnek,
  • bár egyedül élnek, de nem keresnek párt,
  • szexuális beállítottságuk különbözik a miénktől,
  • egyik általunk használt internetes társkeresőn sem regisztráltak,
  • ugyan használják az általunk is kiválasztott társkeresőt, de nem szimpatikusak,
  • rosszabb esetben mi nem vagyunk szimpatikusak nekik.

Ezek alapján könnyen megbecsülhető, hogy egy, az online társkeresésben leginkább érintett harmincas, negyvenes vagy ötvenes székesfehérvárinak jóval száz alatt van a szóba jöhető élete párjainak száma. Na de egyáltalán hogyan kezdjünk hozzá? És főleg: melyik platformon?

Melyik online társkeresőn érdemes próbálkozni?

A legnagyobb tömegek a lila (Badoo) és a piros (Tinder) társkereső applikációkon érhetők el, de aki kényelmetlenül érzi magát az ilyen hatalmas tömegben, választhat kevésbé zsúfoltat is. Persze utóbbi esetben erősen kérdéses lesz a gyors siker, inkább tekintsük ezt egy kalandnak, vagy hosszú távú befektetésnek. A merítés nagy, az ígéret mindenhol vonzó, az eredmény már sokkal kevésbé kecsegtető. Kipróbáltunk ötöt a végeláthatatlan mezőnyből, röviden erre számíthat bárki, aki ezeket letölti:

Badoo
Magyarország legkedveltebb társkereső applikációja, de legalábbis ez vezet a kategória letöltéseit (iOS, Android) tekintve. A szolgáltatás ingyenes verziójában nem lehet beállítani túl sok szűrőt, leginkább csak két preferencia lehet szűkíteni a keresést: nem és életkor alapján. Így aztán könnyen elképzelhető, hogy habár Székesfehérvárról keressük életünk párját, mégis szegedi, békéscsabai vagy soproni hasonló cipőben járókkal próbál minket összeboronálni. A lényeg itt is egyszerű: a néhány feltöltött kép, pár alapadat és egy esetleges rövid bemutatkozás után a szimpatikus jelölteket jobbra húzzuk, akit viszont balra, az megy a levesbe. A Badoo 2006-ban indult, jelenleg 418 millió regisztrált felhasználója van. Ezt a szoftvert használja egyébként a legtöbb magyar szingli nő és férfi. 

happn
Vajon hányszor mész el az utcán életed szerelme mellett, mielőtt összejönne az első randi? Ha letöltöd a telefonodra a happn applikációt (iOS, Android), erre akár egészen pontos választ is kaphatsz. A szoftver minden regisztrált felhasználó mozgását rögzíti, és a szűrők (kor, nem stb.) alapján találati listát állít össze, ha két ember útja keresztezi egymást. Akár már az első után lehet egy sziát küldeni a másiknak, de ha éppen ahhoz van kedved, az összes veled összefutó láthatja, ha éppen van pár szabad órád egy közös sétára, kajálásra vagy mozizásra. 

Hater
Utálsz mindenkit, aki elalszik filmnézés közben? Ki nem állhatod a soha nem indexelő sofőröket? Mindig is bosszantottak a koncerteken eléd álló magas fickók? Nem vagy egyedül. Amikor nehezen indul be egy társalgás, elég csak a gyűlölet közös tárgyára kitérni és rögtön túl is vagytok az első randi nehéz pillanatain. És miért ne tudhatnád jó előre, hogy mit utál a kiszemelted? A Hater (iOS, Android) éppen azokat szeretné párba állítani, akik egyforma dolgokat utálnak vagy szeretnek. Csak válaszolj néhány, a fentiekhez hasonló kérdésre és máris egy szűrt mezőnyben kell csak megtalálni a hozzád leginkább passzoló partnert.

Tinder
A GPS-alapú társkeresés alfája és omegája a Tinder (iOS, Android). A lánglogós alkalmazás kezdetben inkább az éppen egy helyen tartózkodó, kölcsönös szimpátián alapuló egyéjszakások partnerkeresője volt. Ebből nőtte ki magát (nem is olyan) lassan a világ talán első számú társkeresőjévé, ahol ma már kifejezetten sértésnek veszi a regisztrált felhasználók többsége, ha valaki csak szexet keres. Pedig, pedighát... A jobbra és balra húzogatás nem saját találmány volt, de hozzájuk köti mindenki leginkább, ahogy a lassan a köznyelvbe is befurakodó matchelés (vagyis kb. egyezés, kölcsönös érdeklődés) kifejezést is. Bár időről időre felbukkan egy kihívó, de aki jobb híján online szeretne párt találni, előbb-utóbb le fogja tölteni a 2012-ben indult, jelenleg 50 millió regisztrált felhasználóval rendelkező applikációt. 

Ezek alapján ha tetszik, ha nem a két legnagyobb kecsegtet a legtöbb sikerrel: a Badoo-n és a Tinderen érdemes leginkább fehérvári vagy környékbeli társra vadászni, egész egyszerűen azért, mert ezek a legelterjedtebbek. Ha tehát megvan a kiválasztott eszköz, már csak az a kérdés, hogyan tudjuk felhívni magunkra a figyelmet a végeláthatatlan embertengerben.

Mit keres egy nő a férfiban és fordítva?

A társkeresés az elmúlt években - de leginkább az utóbbi tíz évben - több milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát: Volumenét tekintve talán a fogyókúrák és ehhez kapcsolódó diéták, mozgásformák, csodaszerek témájához hasonlítható, a megfejtés pedig mindkét esetben elég kézenfekvő. Míg a fogyókúrák esetében egyszerűen kevesebb energiát kell bevinni a szervezetbe, mint amennyit napi szinten elhasználunk, addig a társkeresésben csupán önmagunkat kell adni, és lehetőleg minél több és akítvabb kommunikációt kell folytatni a kiszemelttel. Akinek ez még mindig kevés, annak segítségére lehet a Lovebox.hu infografikája, amiben 1000 fő megkérdezése után derült ki, hogy mi kell a nőknek:

Mi kell / nem kell a nőnek? (Fotó: Lovebox.hu)
Mi kell / nem kell a nőnek? (Fotó: Lovebox.hu)

Természetesen elkészült ennek a párja is:

Mi kell / nem kell a férfinak? (Fotó: Lovebox.hu)
Mi kell / nem kell a férfinak? (Fotó: Lovebox.hu)

Ezek a nagy általánosságok, de ennél sokkal izgalmasabb kérdés, hogy milyenek vagyunk mi, székesfehérváriak az online társkeresésben? Hogyan viselkedünk a különböző randiappokon? Mi működik, és mi az, amit haladéktalanul el kellene felejtenünk? Aktív fehérvári társkeresőkkel beszélgettünk.

Ilyenek a fehérváriak a Badoo-n, Tinderen és a többi randiappon

Aki a legnagyobb randiappok egyikén regisztrált, az alapbeállítások között megadhatja a nem előfizetéses Tinderen, hogy milyen nemű társat, melyik korosztályban, és milyen maximális távolságban (alapbeállítás 80 km) keres. Ehhez képest az ingyenes Badoo csak arra kíváncsi, hogy melyik nem iránt érdeklődünk és lehetőleg milyen korú illetőt keresünk. Ezek után indulhat is a balra vagy jobbra swipe-olás (húzogatás), és kis szerencsével akár már elég gyorsan összejöhet egy-két pár, vagy match. A nehézségek itt kezdődnek: jellemzően mindkét fél a másik első üzenetére vár, ami az esetek nagy részében nem történik meg, ilyenkor néhány nap elteltével elválnak a virtuális utak. Pedig nem érdemes túl sokáig vacillálni, mert - a matekos rész alapján - kevés tökéletesen passzoló partnert fogunk találni, de akár még a legesetlenebb beszélgetés kezdeményezésből is kisülhet idővel egy randi. Onnan pedig már tényleg bármi lehet, legalábbis ez derült ki az aktív fehérvári társkeresőkkel folytatott beszélgetéseinkből.

M egy 30-as éveiben járó fehérvári nő, aki időnként a Tinderen próbálkozik. Számára első körben nem fontos a profiloldalon a szöveg, az esetek többségében el sem olvassa, a kép alapján dönt, hiszen később úgyis megismeri az illetőt. Megfigyelései szerint a férfiak többsége egy semmitmondó "Szia!" beköszönéstől várja a csodát, ezeket az esetek nagy részében válaszra sem méltatja. Ugyanígy kevés eséllyel bonyolódik beszélgetésbe olyanokkal, akik kihívásokkal küszködnek a helyesírást tekintve, de nem az elgépelésekre gondol, az bárkinél előfordul. Lehetőleg mielőbb próbálja tisztázni, hogy a lehetséges randipartnernek van-e házastársa, állandó kapcsolata, és első kérdések között teszi fel azt is, hogy az illető jár-e prostituáltakhoz. Bármelyik kérdésre igen a válasz, azonnal ejti a férfit, hazudni pedig azért nem érdemes, mert minden viszonylag gyorsan kiderül, ha személyesen is elkezdenek találkozgatni. Az első beszélgetés számára sokkal inkább funkcionális, csak a fontos paraméterek tisztázása után bonyolódik mélyebb ismerkedésbe a kiválasztottal. Gyakran előfordul szerinte, hogy olyanokba botlik a randiappon, akikkel már találkozott a való életben is, de nem merték egymást leszólítani. Ilyen esetekben könnyebbség szerinte, hogy az applikáción keresztül teszik meg az első lépést egymás felé.

D, 40-es fehérvári nő elsősorban a Badoo-n próbálkozik, beszélgetésünk idején egy hónapja töltötte le a szoftvert, de nem először. Azonnal a prémium, tehát fizetős verzióval kezdett, itt alapbeállításként 70 kilométeres körzetet adott meg, vagyis eleve nem zárkózik el a Budapest vagy akár a Balaton távolságtól sem. A fővárosból az iránta érdeklődők nagyjából negyede érkezik. M-hez hasonlóan szerinte is a lehetséges randipartnerek kilencven százaléka egy "Hello!"-val vagy hasonlóval kezd, amire ő sem szokott reagálni. Gyorsan tisztázza, hogy inkább a személyes találkozásban hisz, ezért aztán nem is bonyolódik hosszú levelezésekbe. Nem látja értelmét annak, hogy két hónapig cseteljen valakivel, aztán az első személyes találkozó után kiderül, hogy élőben nem működőképes a dolog. Ennek ellenére a szókincs és a helyesírás számára is meghatározó. Tapasztalatai szerint azonban a fehérvári társkereső férfiak elsősorban beszélgetni szeretnének, félénkek, és ha túl gyorsan merül fel a személyes találkozó lehetősége, egyszerűen felszívódnak. Nem szereti a napszemüveges profilképeket, mert rengeteget csal. De ha már van ilyen kép, legalább egy olyan legyen, amin látszik az illető arca, és még egy, amiből nagyjából kivehető a testalkata, alakja és az öltözködése is. Ha számára idegen stílusú ruhákat visel valaki, az is nagy valószínűséggel kizáró tényező. Sok dologban kompromisszumkész, viszont mindenképpen vicces, szórakoztató partnert keres, elképzelhetetlennek tartja, hogy egy merev emberrel élje le az életét. 

40-es éveiben járó fehérvári nő P, aki nem a randiappokon, hanem az Elittárs.hu-n próbálkozik. Úgy gondolta, hogy a Tinder és a Badoo inkább a fiatalok platformja. Beszélgetésünk idején egy hónapja regisztrált, de eddig egyetlen székesfehérvári férfival sem hozta össze a sors. Tapasztalatai szerint a szoftver előnyben részesíti az előfizetőket, amióta ő is ezt a verziót használja, többen találják meg. Véleménye szerint sokan nem igazi fényképet használnak, hazudnak a korukkal kapcsolatban és párkapcsolati állapotukat illetően. Nem érdekli a férfiak fotói között a gyerekével készült közös kép, és az autóval pózolás sem, kifejezetten taszítják a horgászat során készült fotók. Bőven elég 2-3 jó kép, nem kell ennél több. Fontos, hogy a férfi kezdeményezze a beszélgetést, de nem tud mit kezdeni azokkal, akik az első pár szóváltás után azonnal a nemi szervükről küldenek neki fotót, és hasonlót kérnek cserébe. Ha Budapestről hozná össze valakivel a sors, azt vállalhatónak tartja, de ennél nagyobb távolsághoz már nagyon elkeseredettnek kellene lenni. Most úgy gondolja, hogy egy pasiért nem adná fel a fehérvári egzisztenciáját. 

A Tinderen próbálkozik A, 30-as fehérvári nő, mert minden más társkereső megoldásnál gyorsabbnak tartja, és még egy szórakozóhelyre sem kell elmennie. Ő is azok közé tartozik, aki időnként letölti az applikációt, egy darabig próbálkozik, majd törli magát, ha nem jön össze semmi. Azt mondja, hogy a match létrejötte után ha valaki két napig nem ír rá, akkor az már nem is fog, ilyenkor törli a kapcsolatot. Ha gördülékeny a kommunikáció valakivel, akár már aznap hajlandó találkozni az illetővel, amikor párba álltak az appban. Szerinte a fehérvári pasik többsége határozatlan, inkább megkérdezik tőle, hogy mit szeretne, és ennek függvényében válaszolnak. Számára fontos a profilhoz tartozó leírás: ha úgy gondolkozik a férfi az életről, ahogy ő, akkor az sokat nyom a latba. Tapasztalatai szerint írásban könnyebben kommunikálnak a férfiak, sokan a személyes találkozó alkalmával leblokkolnak, és nem tudják azt hozni, amit korábban, akár heteken keresztül is írásban. Ilyenkor megpróbálja ő vezetni a beszélgetést, oldani a hangulatot.

I, 40-es fehérvári nőt egy barátnője beszélte rá a Badoo-ra, de egyáltalán nem gondolta komolyan az online társkeresést kezdetben. Másfél hónapja regisztrált, és szerinte a Badoo inkább barátkereső, ezért aztán nem is gondolja úgy, hogy az applikáción keresztül fogja megtalálni élete szerelmét. Még akkor sem kezdeményezne beszélgetést, ha nagyon tetszene neki az illető, szerinte ez a férfi dolga. Meglepőnek tartja, hogy jóval több huszonéves kattint rá, mint vele egykorú vagy nála idősebb férfiak, köztük vannak olyanok is, akik nem is Fehérváron laknak, csak átutazóban vannak, vagy rövid ideig tartózkodnak a városban vagy környékén. A lazább beszélgetés jobban bejön neki, a túl hivatalos ("Szia. Ha felkeltettem az érdeklődésedet, akkor légy szíves, írj!") levelekre nem is válaszol. A spontán képeket kedveli, a beállított szelfiknek nem sok értelme van szerinte, de egynél mindenképp több fotó legyen a profilon. Hidegrázása van attól, ha egy randinak állásinterjú szaga van. Inkább a laza beszélgetésekben hisz, és ebből szeret összerakni magának egy képet a férfiról. Tapasztalatai szerint rengeteg családos férfi is van a társkeresőn, közülük volt olyan, aki konkrét ajánlatot is tett neki egy szexkapcsolatra. Az átlag fehérvári társkereső férfi szerinte 30-35 év körüli.

És ha már férfiak: B, 30-as fehérvári férfi. Alapvetően nem hisz az online társkeresőkben, de kényelmesebbnek tartja, mint személyesen ismerkedni. A Tinder szerinte felhasználóbarátabb és úgy érzi, hogy alaposabban szűr a szoftver a Badoo-hoz képest. A fehérvári vagy környékbeli nők kedvesek, többségük általában az első üzenetre válaszol is, bár utána gyakran félbeszakad a kommunikáció. Ebből kifolyólag még nem jutott el személyes találkozóig senkivel. A lányokhoz hasonlóan ő is nyitott egy budapesti vagy akár távolabbi kapcsolatra is, nem akadály számára a rendszeres utazás. Volt már kellemetlen helyzete abból, hogy olyan nővel álltak párba az applikációban, akivel egy helyen dolgozik, csak addig fel sem tűntek egymásnak, de rendszeresen botlik bele a Tinderen ismerősökbe is, ilyenkor mindig azonnal balra húz. Szerinte Székesfehérvár túl kicsi az eredményes társkereséshez, és ha a regisztráció utáni 2-3 napban nem talál senkit a közelben, akkor kibővíti a lehetőségeket, vagy törli az appot és néhány hét vagy hónap múlva próbálkozik csak újra.

A huszonévesek közül is sokan online társkeresőn próbálkoznak (Fotó: Pápai Barna)
A huszonévesek közül is sokan online társkeresőn próbálkoznak (Fotó: Pápai Barna)

Vagyis elmondható, hogy a fehérvári online társkeresés egyáltalán nem könnyű, persze hol az? Valóban nagyon alacsony lehet azoknak a száma, akik potenciális partnerként jöhetnek szóba, de még mindig a netes böngészés a leggyorsabb és egyben legnagyobb merítést biztosító megoldása a párkapcsolatra vágyóknak. Csak egy kis türelem, meg rengeteg idő és még több szerencse kell hozzá, hogy azok közül éppen ott legyen valaki a kiválasztott applikáción, akivel akár ásó, kapa, nagyharang is lehet a történet vége. 

Azoknak, akik mindezek után mégis nagyon elkeseredtek volna, tényleg csak a "soha ne add fel!" és a "nagy számok törvénye alapján" elveket tudjuk ajánlani. Így volt ezzel az a Reddit felhasználó is, aki a napokban készített látványos, de még inkább tanulságos adatvizualizációt az elmúlt egy év tinderezéséről. A 23 éves nőnek tizenkét hónap alatt 30 062 lehetséges partnert dobott fel a társkereső app. Ennek valamivel több, mint tíz százaléka (3645) volt szimpatikus neki, a kölcsönösség pedig 2434 emberrel volt meg. Közülük 1187 férfival alakult ki beszélgetés, ami 734 esetben csak egyetlen üzenetváltást jelentett, 453 esetben alakult ki csak ennél hosszabb beszélgetés, de végül csak 5 esetben jutottak el tényleges randevúig, a többi 448 jelölttel soha nem találkozott. Az 5 randiból 3-nak nem lett folytatása, a maradék két személyből az egyikkel többször is találkozott, míg a másik illetővel hosszabb randizás (vagyis vélhetően valamiféle kapcsolat) is kialakult. 

Egy év tinderezés számokban (Fotó: Reddit/alwaysstaysthesame)
Egy év tinderezés számokban (Fotó: Reddit/alwaysstaysthesame)

(Forrás: Disintermediating your friends - Stanford University; KSH, Lovebox.hu)

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár