4 évnél régebbi cikk

Mit érdemes tanulni, ha nem vettek fel főiskolára, egyetemre? Hiány-szakképesítések Fejérben
Fehérvár Médiacentrum fotója
Tóth Gabriella
Mit érdemes tanulni, ha nem vettek fel főiskolára, egyetemre? Hiány-szakképesítések Fejérben

Közel harmincezer fiatalnak nem sikerült idén a felsőoktatási felvételi, ám ha mégis tanulni szeretnének, akár támogatott lehetőségek is rendelkezésükre állnak.

Bár egy elutasítást követően – főként fiatalabb korban – nehéz az újratervezés, ám a pillanatnyilag hátránynak tűnő helyzet akár előnnyé is válhat: jelenleg húsz olyan hiány-szakképesítés érhető el Fejér megyében, amiket OKJ-s rendszerben lehet tanulni.

Ugyan az OKJ 2020-tól megszűnik, helyébe pedig egy teljesen új szakképzési rendszer lép, még idén érdemes kihasználni a lehetőségeket. Azon túl ugyanis, hogy piacképes szakma szerezhető, a szakképesítés többletpontokkal is jár, így megerősített tudással lehet újrafelvételizni a felsőoktatásba.

Milyen OKJ-s képzést válasszunk? Avagy ez az OKJ, nem az az OKJ!

Kétfajta képzés létezik: az egyik a fizetős felnőttképzési OKJ-s tanfolyamok, amelyekkel tele van az internet, és néhány hónapos, féléves, egyéves kurzus után papírt adnak, úgy, hogy akár online is elvégezhetőek. Hamar-gyorsan lehetünk sok tízezerért szakácsok, felszolgálók, mérlegképes könyvelők, de aranykalászos gazdák is.

A másik, az iskolarendszerű OKJ- s képzések, amelyekért nem kell tandíjat fizetni. Ezeket a képzéseket azok a szakgimnáziumok, illetve a szakképző centrumok végzik, amelyek foglalkoznak felnőttoktatással, érettségi után szakmát tanuló emberek képzésével is.

Fejér megyében a Székesfehérvári Szakképzési Centrum, valamint a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tizennyolc tagintézményében van lehetőség ilyen formában a továbbtanulásra. Ezekben az iskolákban azokat a hiány-szakképesítéseket is oktatják, amelyek akár ösztöndíjjal is járhatnak.

Miért jó hiány-szakképesítést választani?

Egyrészt mert a nevében is benne van: hiány van az adott szakterületen szakemberekből, azaz ha menet közben beleszeretünk az új irányba, akkor biztos megélhetést nyújtó tudás lesz a birtokunkban. Mi ez, ha nem megnyugtató stabilitás pályánk kezdetéhez?

Másrészt a hiány-szakképesítések körébe tartozó szakképesítésre felkészítő, államilag támogatott nappali, iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulókat tanulmányi eredményük alapján ösztöndíj illeti meg. Az ösztöndíj mértéke a tanulmányi átlageredmény, illetve szakiskolatípus alapján havonta tíz- és ötvenezer forint közötti összeg lehet.

 

Melyek a Fejérben támogatott hiány-szakképesítések?

A 2019/2020-as tanévben húsz, ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítést határoztak meg Fejér megyében: szociális gondozó és ápoló, villanyszerelő, elektronikai technikus, kőműves, hegesztő, épület- és szerkezetlakatos, gépgyártástechnológiai technikus, festő, mázoló és tapétázó, gépi forgácsoló, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, húsipari termékgyártó, mezőgazdasági gépész, autószerelő, gyakorló ápoló, férfiszabó, női szabó, burkoló, asztalos, gyakorló csecsemő- és gyermekápoló, pék.

Hogy néz ki az iskolarendszerű OKJ-s képzés?

Ahogy a nevében is benne van: nagyjából pont úgy, ahogy azt a közoktatásban eltöltött éveink alatt megszoktuk. Ezek a képzések jobbára kétévesek, nappali, esti vagy levelezős formában végezhetjük el. És nincs lógás: rendszeres órák vannak, vizsgázni is kell, van viszont diákigazolvány, egészségbiztosítás, valamint húsz illetve huszonöt éves kor betöltéséig jár még a tanulók után a családi pótlék vagy az árvaellátás.

Hol választhatok, meddig és hol kell jelentkezni?

A legáttekinthetőbben a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal weboldalán a Szakképzési centrumok fül alatt igazodhatunk ki a képzési formák és lehetőségek között. Itt kereshetünk szakképesítésre, megyére, szakképzési centrumra, de akár tagintézményre is.

Amit még érdemes tudni: a táblázatban az 52-es számmal kezdődő képzéseknél előfeltétel az érettségi, ha pedig a TK-t látunk, akkor az fizetős tanfolyami képzés, így amennyiben csak ez a betűkombináció szerepel a táblázatban, akkor a kurzus csak önköltséges formában érhető el.

A legfontosabb talán a hogyan és a meddig kérdése. A szakgimnáziumokban folyó iskolarendszerű OKJ-s képzésekre nem központilag kell jelentkezni, hanem abban az iskolában vagy képzőközpontban, amelyet kiválasztottunk. Mivel a képzések szeptemberben indulnak, így augusztus 23-ig le kell adnunk a jelentkezési lapunkat.

További ajánlatok:
www.treningstudio.hu

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek