Fair10 °C
2019. november 14. csütörtök Aliz
Menü

Újra nyílt napot tartanak a fehérvári kórházban

Újra nyílt napot tartanak a fehérvári kórházban
Megismerhetik a tiltott zónákat is látogatók (Fotó: Bácskai Gergely)

Ismét nyílt napot szervez a Fejér Megyei Szent György Kórház az általános iskola hetedik és nyolcadik osztályos, valamint a középiskola tizenegyedik és tizenkettedik osztályos tanulói részére november 27-én, szerdán 14 óra és 17.30 között.

Tavaly már nagy sikere volt a kezdeményezésnek, kétszázhúsz diák léphetett be a Patológiai-szövettani laborba, a röntgenbe, a Fizikoterápia-Gyógytornára, a Szülészet-Nőgyógyászatra és a Csecsemő-Gyermekosztályra.

A nyílt nap keretében az érdeklődők idén is bepillanthatnak a kórház életébe, megismerhetik az ápolók és asszisztensek által leggyakrabban használt eszközöket, kézi műszereket. Megtekinthetik a vércukor mérést, az EKG készítést, kiszámíthatják a BMI-jüket. Megmérhetik a vérnyomásukat, pulzusukat, megtanulhatják az újraélesztés lépéseit. 

A nyílt napon a diákok mellett a tanárokat, szülőket is szívesen látják, és minden pályaválasztás előtt álló fiatalt.  Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Előzetes bejelentkezés az apolig@mail.fmkorhaz.hu e-mail címen lehetséges, név, iskola és osztály megjelölésével. További információ a 22/535-500/2574-es telefonszámon kérhető.

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

  • Vörös riasztás - megáradt folyó sodort el három nőt Szlovákiában
    Vörös riasztás - megáradt folyó sodort el három nőt Szlovákiában
  • Vészhelyzet - újabb tetőzést várnak Velencében
    Vészhelyzet - újabb tetőzést várnak Velencében
  • Puskás Aréna - holnap avatják, nem lehet készpénzzel fizetni
    Puskás Aréna - holnap avatják, nem lehet készpénzzel fizetni
  • 50 éves a Tóvárosi Lakásfenntartó Szövetkezet - emléktáblával és kiállítással ünnepeltek
    50 éves a Tóvárosi Lakásfenntartó Szövetkezet - emléktáblával és kiállítással ünnepeltek

A hét sztorija

  • Kigyulladt egy autóbusz Inárcsnál, torlódás az M5-ösön
    Kigyulladt egy autóbusz Inárcsnál, torlódás az M5-ösön
  • Ketten veszélyben - pestises betegeket kezelnek Pekingben
    Ketten veszélyben - pestises betegeket kezelnek Pekingben
  • Vácis Movember - fiatalok futottak a férfiak egészségmegőrzéséért
    Vácis Movember - fiatalok futottak a férfiak egészségmegőrzéséért
  • Már készül - lesz második családvédelmi akcióterv
    Már készül - lesz második családvédelmi akcióterv
  • Világgazdaság - rekordszintű a biztosítási piac aktivitása
    Világgazdaság - rekordszintű a biztosítási piac aktivitása
  • Vörös riasztás - Splitben elöntötte az utcákat a tenger
    Vörös riasztás - Splitben elöntötte az utcákat a tenger
  • Buszbaleset - 12-en meghaltak
    Buszbaleset - 12-en meghaltak
  • Kicserélik - visszahívnak egy köszvénygyógyszert
    Kicserélik - visszahívnak egy köszvénygyógyszert

Eseménynaptár

  • Nagyszülői GYED - megvannak a pontos szabályok
    Nagyszülői GYED - megvannak a pontos szabályok
  • Trianonra emlékezve - konferencia a Városházán, vetélkedő a diákoknak
    Trianonra emlékezve - konferencia a Városházán, vetélkedő a diákoknak
  • Európa Klub - Kiszelly Zoltán lesz a vendég
    Európa Klub - Kiszelly Zoltán lesz a vendég
  • Rajzfilmünnep - ingyenes vetítések a Barátság moziban
    Rajzfilmünnep - ingyenes vetítések a Barátság moziban