Fair12 °C
2020. április 3. péntek Buda, Richárd
Menü

Négy kisbusznyi ajándék érkezett a Fejér megyei állami gondozott gyerekeknek

A kezdeményezés a pusztaszabolcsi tűzoltóktól indult, és sok száz lelkes felnőtt összefogásának eredménye, hogy rengeteg állami gondozott gyermeknek jut karácsonyi ajándék idén is.

A tavaszi időben kicsit nehéz elképzelni, hogy jövő héten már a karácsonyt ünnepeljük. Pedig így lesz, és a karácsony elengedhetetlen része az ajándék, amiből rengeteg érkezett hétfőn a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központba. A gyerekek izgatottan várták, majd még izgatottabban pakolták ki a kocsikból szó szerint kiömlő ajándékokat. Jákli Péter a kezdeményezés szülőatyja, aki októberben hozott létre Facebook-csoportot karácsonyi ajándékozás tűzoltókkal néven. Az akcióhoz közel ezren csatlakoztak, és ők hozták össze az ajándékokat. A gyűjtőmunkát a törzsőrmester koordinálta.

"Ezek a gyermekek konkrét kívánságai. Tehát 788 állami gondozásban élő gyerek van itt Fejér megyében, és a megyei központ igazgatónőjének a segítségével össze lett gyűjtve a gyerekek kívánsága. És ez a kívánság egy listába állt össze. A listát a fb csoporthoz csatlakozott emberek között szétosztottam, és konkrétan a gyerekek kívánságai lettek teljesítve" - mondta el Jákli Péter, a Pusztaszabolcsi Katasztrófavédelmi Őrs tűzoltó törzsőrmestere. 

A csomagok között vannak játékok, ruhaszárító, gördeszka, edények, játékmaci, drón, étkészlet, nagyon sokféle ajándék érkezett a központba. Az ajándékok mellett száraz élelmiszerek és tisztítószerek is kerülnek az otthonokba.

"A gyerekeknek egy része hazamehet időszakos kapcsolattartásra a vér szerinti szüleihez, és ott töltheti az ünnepet. Akik itt maradnak, velük, egy kisebb létszámmal karácsony esti vacsorára készülünk közösen, illetve ilyenkor játék van, egy kis bibliai történetolvasás, nagyon meghitt és ünnepi hangulatban telik az ünnep" - emelte ki Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője.

Az ajándékokat kipakolták, de egy fontos része még hátra van a munkának: el kell vinni a csomagokat azokhoz a gyerkőcökhöz is, akik a megye lakásotthonaiban, gyerekotthonaiban, illetve nevelőszülőknél élnek.

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

  • Honvédelmi témájú, online gyermekrajzpályázatot hirdetett a KEMPP
    Honvédelmi témájú, online gyermekrajzpályázatot hirdetett a KEMPP
  • Tavaszi vitaminsaláta, medvehagyma pesto és online túra
    Tavaszi vitaminsaláta, medvehagyma pesto és online túra
  • Továbbra is csak időpontfoglalással lehet személyesen ügyeket intézni a kormányhivatali ügyfélszolg
    Továbbra is csak időpontfoglalással lehet személyesen ügyeket intézni a kormányhivatali ügyfélszolg
  • Hasznos elfoglaltságot kínál online műhelyében a Fehérvári Kézművesek Egyesülete
    Hasznos elfoglaltságot kínál online műhelyében a Fehérvári Kézművesek Egyesülete

A hét sztorija

  • Zenei válogatások, tanulmányok az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeitől
    Zenei válogatások, tanulmányok az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészeitől
  • Speciális telefonos információs szolgálat indult SM betegeknek
    Speciális telefonos információs szolgálat indult SM betegeknek
  • Európában is tesztelik az új koronavírus elleni oltóanyagot
    Európában is tesztelik az új koronavírus elleni oltóanyagot
  • Megérkezett az EU csomagja, amellyel megvédenék a munkahelyeket
    Megérkezett az EU csomagja, amellyel megvédenék a munkahelyeket
  • Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a NÉBIH
    Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a NÉBIH
  • Tisztítószerekkel és tartós élelmiszerekkel segítenek civilek
    Tisztítószerekkel és tartós élelmiszerekkel segítenek civilek
  • 18 millió forint a MOL Fehérvártól
    18 millió forint a MOL Fehérvártól
  • Katonai vezénylési akcióterv készült a tömeges járvány időszakára
    Katonai vezénylési akcióterv készült a tömeges járvány időszakára

Eseménynaptár

  • Egyre többen használják az elektronikus fizetési lehetőséget
    Egyre többen használják az elektronikus fizetési lehetőséget
  • Tábori kórházakat nyitnak Svédországban
    Tábori kórházakat nyitnak Svédországban
  • Meghalt öt beteg, 623-ra nőtt a fertőzöttek száma
    Meghalt öt beteg, 623-ra nőtt a fertőzöttek száma
  • Elindult az Élőbolygónk.hu internetes oldal új rovata
    Elindult az Élőbolygónk.hu internetes oldal új rovata
  • 623-ra emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma
    623-ra emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma
  • Napsütéses hétvége, éjjeli mínuszokkal
    Napsütéses hétvége, éjjeli mínuszokkal
  • Továbbra sem látogathatók a játszóterek, sportközpontok
    Továbbra sem látogathatók a játszóterek, sportközpontok
  • Kékbe borult a MOL Aréna Sóstó
    Kékbe borult a MOL Aréna Sóstó
  • 240 Észak-Amerikában rekedt magyart hoztak haza
    240 Észak-Amerikában rekedt magyart hoztak haza