Fair10 °C
2020. február 18. kedd Bernadett
Menü

Citromfenyő vagy nordmann? Széles a választék a székesfehérvári karácsonyfapiacon

Luc, ezüst, nordmann és citromfenyő is díszítheti szobánkat karácsonykor. A tökéletes karácsonyfa kiválasztásában több szempontot is figyelembe kell vennünk, amelyben az árusok segítségünkre lehetnek. Tőlük azt is megtudtuk, mely fenyők számítanak a legkelendőbbnek idén.

Bár egyre többen választanak időtálló műfenyőt, ha karácsonyfáról van szó, azért az igazi, illatos fa továbbra is nagy kedvenc. A kínálat pedig egészen széles, nemcsak Székesfehérvár több pontján találkozhatunk fenyőrárusokkal, de rengeteg fajtájú fa közül választhatunk.

"Ismét virágkorát éli a hagyományos lucfenyő. Visszajött a divatba nagyon kevés található belőle. Egy időben nagyon sokat termesztettek belőle, lement nagyon az ára, majd visszajött, divatba is jött. Ennek a legmagasabb a gyanta tartalma, emiatt is nagyon szeretik, közkedvelt fa ma is." - meséli Gál János, őstermelő, aki az Iparcikk Piacon kínálja a fákat.

Mindezek mellett a például a ritkaságnak számító citromfenyő is szerepel az árusok kínálatában, ám nem ez, hanem a hagyományosnak mondható lucfenyő a legdrágább a piacon idén, méterenként akár háromezret is elkérhetnek az árusok.. Ezzel szemben az ezüstfenyő ára öt-hatezer, míg a nordmann ára nyolcezer forint körül alakul.

Idén a hagyományosnak mondható lucfenyőért, méterenként háromezer forintot is elkérhetnek az árusok. Ezzel szemben az ezüstfenyő ára öt-hatezer, míg a nordmann nyolcezer forint körül alakul.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

  • Önismeret a mindennapokban - Tóth Tamás esperes-plébános elmélkedése Kisfaludon
    Önismeret a mindennapokban - Tóth Tamás esperes-plébános elmélkedése Kisfaludon
  • Elmarad - lemondta amerikai koncertjeit Ozzy Osbourne
    Elmarad - lemondta amerikai koncertjeit Ozzy Osbourne
  • Középpontban a klímavédelem - tíz milliárdos felajánlás
    Középpontban a klímavédelem - tíz milliárdos felajánlás
  • Koronavírus - lassul a járvány terjedése, a két magyar karanténban van
    Koronavírus - lassul a járvány terjedése, a két magyar karanténban van

A hét sztorija

  • Tízmilliós nyomravezetői díj - egy feltételezhető gyilkosság gyanúsítottját keresik
    Tízmilliós nyomravezetői díj - egy feltételezhető gyilkosság gyanúsítottját keresik
  • Színek és fények - az Ősfehérvár Alkotóközösség munkáit tekinthetik meg
    Színek és fények - az Ősfehérvár Alkotóközösség munkáit tekinthetik meg
  • Iskolamosdó Felújítási Program - szavazzunk a fehérvári iskolákra!
    Iskolamosdó Felújítási Program - szavazzunk a fehérvári iskolákra!
  • Február 20-ig áramszünet lesz Fehérvár több utcájában
    Február 20-ig áramszünet lesz Fehérvár több utcájában
  • Élőben követhető webkamerán a gemenci fekete gólyák élete
    Élőben követhető webkamerán a gemenci fekete gólyák élete
  • Megjelent a közbeszerzése az uszodabővítés tervezésének
    Megjelent a közbeszerzése az uszodabővítés tervezésének
  • Kampány indult a kapcsolati erőszak ellen
    Kampány indult a kapcsolati erőszak ellen
  • Karanténba kerülnek a tengerjáróról hazatért magyarok
    Karanténba kerülnek a tengerjáróról hazatért magyarok

Eseménynaptár

  • Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere tízmilliárd dollárt ajánl fel klímavédelmi célokra
    Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere tízmilliárd dollárt ajánl fel klímavédelmi célokra
  • Felvételi - Csütörtökig kell hitelesíteni a jelentkezéseket
    Felvételi - Csütörtökig kell hitelesíteni a jelentkezéseket
  • Március 3-ig lehet jelentkezni az idei Fejér Megyei Diáknapokra
    Március 3-ig lehet jelentkezni az idei Fejér Megyei Diáknapokra
  • Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágó - Vidi-Újpest meccs lesz szerdán
    Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágó - Vidi-Újpest meccs lesz szerdán