4 évnél régebbi cikk

Székesfehérvári katona mentett életet az eplényi sípályán
Székesfehérvári katona mentett életet az eplényi sípályán

A fehérvári laktanyában szolgáló hadnagy-testnevelőtiszt a Magyar Honvédség síbajnokságán időmérőként vett részt, amikor ez egyik versenyző rosszul lett.

"Az 55 év feletti kategória futama zajlott, amikor az egyik versenyző célba érve eldőlt" – nyilatkozta a Blikknek Sárfi Tamás, hadnagy, a székesfehérvári az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred testnevelő tisztje. – "Nem gondoltam semmi rosszra, csakhogy a körülötte lévők hiába szólongatták, nem reagált."

A hadnagy, aki a bajbajutott szerencséjére tudta, hogy mit kell tenni ilyenkor, rádión riasztotta a szervezőket, hogy állítsák le a versenyt, illetve mentőt hívatott, majd hozzálátott az újraélesztéshez.

"Az eszméletlen férfi gyengén ugyan, de végre lélegezni kezdett, azonban nem reagált a külső ingerekre" – mesélte a hadnagy a lapnak. – "Egy perccel később ismét leállt a beteg szíve, újra kezdtem a szívmasszázst. Végül a mentő a defibrillátorral, az orvostanhallgató pedig légzéstámogatással segített az újraélesztésben. Amikor visszatért a férfi légzése, keringése, kitisztult a tudata is" 

A 66 éves, cukorbeteg férfit, aki korábban is testnevelő tanár volt, mentőhelikopter vitte a veszprémi kórházba, onnan pedig Budapestre szállították, hogy szívműtétet végezzenek el rajta. Azt kiemelték, hogy korábban semmilyen előjele nem volt a bajnak.

A székesfehérvári katona lélekjelenléte és tudása életet mentett. Ez az eset is mutatja, hogy mennyire fontos, hogy mind többen ismerjék az újraélesztés, vagyis helyesebben az életben tartás technikáját, mert inkább legyen bordatörés, mint halál! 

Borítókép: facebook.com/Intersport Síaréna Eplény
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek