4 évnél régebbi cikk

Miért fontos a gyerekek téli levegőztetése?
Fehérvár Médiacentrum fotója
needpix.com
Miért fontos a gyerekek téli levegőztetése?

Élénkülnek az anyagcsere folyamatok, javul az étvágy, a gyerekek edzettebbekkel lesznek, ellenállóbbak a betegségekkel szemben. És ez még nem az összes érv a kicsik téli szabad levegőn tartózkodása mellett.

Emlékszem, a nyolcvanas években egy Sarló utcai tízemeletesben laktunk. Ablakából épp rá lehetett látni az ottani bölcsőde udvarára, ahol szépen felsorakoztatott kis ágyakban aludtak délutánonként az apró gyerekek. Szerettem nézni ezt az idilli képet, valószínűleg ezért is vettem természetesnek jó huszonöt évvel később, amikor a lányom születésekor a védőnőnk a levegőztetés fontosságára hívta fel a figyelmet.

Kihangsúlyozta, hogy mínusz öt fokig télen is ki lehet - sőt kell -  vinni a babákat a levegőre: a szabadban töltött idő jó hatással van a fejlődésükre. Kiegyensúlyozottabb lesz a lelkiállapotuk, jobban alszanak tőle éjjel. Hozzáteszem - saját tapasztalatból is - nem csak a gyerekek, hanem az anyukák is. Sétáltam tehát rendületlenül a babakocsival, hidegben, hóban is, délelőtt és délután is egy keveset. Gyermekem pedig eközben aludt, mint a bunda. Később, az óvodában is azt tapasztaltam, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a téli hónapokban is kivigyék a gyerekeket a levegőre minden nap. Emiatt már csak azért is hálás vagyok, mert a legtöbben a téli délutánokon mire kiérünk gyermekeinkkel az óvoda/iskola kapuján, gyakorlatilag már be is sötétedik, akkor pedig pici gyerekkel már nem olyan egyszerű nagy csavargásokat csapni.

Egy gyerekorvos figyelmeztetett, amikor a lányom éppen hörghuruttal küzdött, hogy még a betegség esetén sem feltétlenül a legjobb megoldás a meleg szoba, ott csak még nehezebben tisztul ki a váladék a tüdejéből. Lázasan persze ne kóricáljunk a röpködő mínuszok között, de láztalan állapotban a friss levegőn tett séta télen segíti a gyógyulást is.

Katona-Vass Krisztina, a székesfehérvári Százszorszép Bölcsőde vezetőjétől megtudtuk:

a csecsemő és a kisgyerek egészséges fejlődésének a szabad levegőn tartózkodás éppen olyan nélkülözhetetlen feltétele, mint például a megfelelő táplálkozás.

Nem csak a testi fejlődésére hat előnyösen a szabadban tartózkodás, hanem érzelmi állapotára, értelmi fejlődésére is. Általában nagyobb a mozgásterület, a kertben változatosabb a talaj, több a mozgáslehetőség, illetve ennek feltételei jobban megteremthetők.  

"Udvarunk tágas, beépített és mobil mozgásfejlesztő játékokkal van felszerelve, melyeket télen-nyáron egyaránt használhatnak a gyerekek. - fogalmazta meg a pedagógus.  - A napirend helyes megszervezésével lehetőséget nyújtunk arra, hogy a gyermekek minél több időt tölthessenek a szabad levegőn az évszaktól és az időjárástól függően. Ezt a bölcsődénkben kétféle módon valósítjuk meg: egyrészt a levegőn való altatással, másrészt a játszókertben történő szabad játék-, illetve mozgáslehetőség biztosításával.

A szabad levegőn való tartózkodás a fertőzések elleni védelem szempontjából is kedvező hatású. Különösen a felső légutak fertőzése esetén fontos, hogy minél többet tartózkodjanak a friss levegőn a gyermekek."

A szakember hozzátette: a szabad levegőn tartózkodás mélyebb, kiadósabb légzésre késztet, fokozódik a légcsere, javul a keringés, élénkebbé válnak az anyagcsere-folyamatok is, javítja az étvágyat. Nyugtatólag is hat, megkönnyíti az álmos gyermek elalvását. Nyugodt, mély, kiadós alvást tesz lehetővé, ami előfeltétele az idegrendszer regenerálódásának.

Javul a szervezet hőszabályozása, a gyermekek edzettebbé válnak, az edzett gyermekek jobban tudnak alkalmazkodni az időjárás változásaihoz, ellenálló képességük a betegségekkel szemben fokozott, könnyebben birkóznak meg a betegségekkel.

Tiszta, napos időben, száraz hideg esetén a megfelelő ruházat biztosításával a nagyobb a gyermekek számára is rövid időre biztosíthatjuk az udvaron való mozgás, szaladgálás lehetőségét.

A téli időszakban, a szabadban való levegőztetéstől csak akkor tekintsünk el, ha eső, erős havazás, orkánszerű szél, sűrű köd vagy rendkívüli hideg van.
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek