4 évnél régebbi cikk

Amikor a mérleg többet mutat
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kiss László
Amikor a mérleg többet mutat

A magyar lakosság körülbelül harmada túlsúlyos – derült ki az Országos Táplálkozás- és Tápláltsági Vizsgálatból, melynek hátterében az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód áll. A pluszkilók hosszú távon nemcsak egészségügyi problémákhoz vezetnek, hanem csökkentik az önbizalmat és az önbecsülést is.

A szégyen kilói


Egey Tímea pszichológiai mentor lapunknak elmondta, hogy a mai fiatalság- és szépségkultuszban a kövérségnek negatív a társadalmi megítélése: „A közvélekedés miatt a túlsúly szégyenérzetet okozhat, így könnyedén előfordul, hogy a pluszkilókkal küzdő nő vagy férfi egy ördögi körbe kerül. Ilyenkor azért nem sikerülhet a fogyás, mert az illetőnek van egy rossz, berögzült mintája, és a vigaszevésbe menekül. Ugyanakkor arra is van példa, hogy a kilókkal szembeni harc aszkézisba csap át, ami szintén nem jó.”

Ráadásul a médiában és a közösségi oldalakon lévő retusált fotók sokaknál testképzavart okoznak. Az ezzel küzdő nők nehezebben élik meg, hogy az alakjuk a terhesség és a szoptatás során megváltozik.

„Vannak szerencsés alkatú hölgyek, akiken szülés után semmi sem látszik, de akadnak olyanok is, akik csak hosszú küzdelem árán, egy-két év alatt tudnak megszabadulni a pluszkilóktól. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy lehetnek olyan testrészek, amelyek nem lesznek ugyanolyanok! Ez mind nem tesz jót a nő önbecsülésének, különösen akkor, ha kívülről is negatív kritikákat kap, és még a párja is kifejezi a nemtetszését.”


Önbecsülés és reális testkép

A pszichológiai mentor szerint több önbecsülésre és önbizalomra lenne a nőknek szüksége, és legfőképpen meg kellene békélni magukkal. Elfogadni, hogy vannak olyan genetikai adottságaik, amelyeken nem tudnak változtatni.


„A pozitív énkép, a reális testkép nagyon fontos. Sokan kerekebbek, mint egy fitneszmodell, de ettől még egészségesek és a férfiak számára is vonzók, de ha folyamatosan azzal találkoznak, hogy úgy kell kinézniük, mint akik naponta sok órát töltenek az edzőteremben, akkor rosszul érezhetik magukat a bőrükben.”

A szakértő szerint, ha valakinek nehezen megy a fogyás, akkor érdemes a teste mellett a lelkével is foglalkozni és megnézni, milyen pszichológiai okok állnak a sikertelenség mögött. Ezek egy része általában a gyerekkorhoz, a másik része a szexualitáshoz vagy a szeretetszegény környezethez kötődik, de lehet, hogy csak egy nagyon rosszul rögzült mintáról van szó, mint a vigaszcsoki vagy a jutalomfalat. De a "mindent meg kell enni a tányérról" kezdetű nagyszülői, szülői intelem is komoly károkat okozhat, a gyerekkoron túl is.

Egey Tímea hozzátette, hogy a táplálkozástudományban is szemléletváltásra van szükség, hiszen az egymásnak ellentmondó információk, az ügyeletes sztárok és bűnbakok sokakat elbizonytalanítanak: „Egyik évben még az étolajat propagálták, a következőben a vajat, a harmadikban a sertészsírt. És akkor ott áll szegény ember, aki le akarna fogyni, életmódot szeretne váltani vagy csak jól kinézni, és nem tudja, melyiknek higgyen és mit tegyen.”

A pluszkilók optimális esetben nem vezetnek egy házasság felbomlásához, de hosszú távon egészségügyi problémákat okozhatnak. Reiber István lipidológus, obezitológus főorvos szerint az elmúlt évtizedekben Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek és az ehhez köthető halálozások is az európai átlag fölött jelentkeztek, aminek egyik oka az elhízás: „A mozgásszegény életmód, az egészségtelen táplálkozás és az ezek következtében kialakuló cukorbetegség, magas vérnyomás, a vérzsír-értékekben való eltérések – különösen, ha valakinél egyszerre jelentkeznek – idő előtti érkárosodáshoz, akár érkatasztrófához vezethetnek. És akkor még nem beszéltünk azokról a kockázati tényezőkről, mint a dohányzás vagy a túlzott mértékű alkoholfogyasztás.”


Az elhízást az esetek többségében a nem megfelelő idejű és intenzitású mozgás – vagy a mozgás hiánya – és az étel mennyisége okozza: „Súlygyarapodás akkor van, ha valaki rendszeresen több táplálékot visz be, mint amennyire a szervezetének szüksége van. A napi energiaszükséglet mindenkinél más. A magasság, a testtömeg mellett befolyásolja az aktivitás. Elég naponta csak pár száz kilokalóriával többet fogyasztani, már megindul a súlygyarapodás.”

Az elhízás már gyerekkorban elkezdődik, amikor a nagymamától azt hallja az unoka, hogy az az ügyes, aki mindent megeszik a tányérról.

Sok iskolás pocakos, mert csak ül a számítógép előtt vagy nyomkodja a telefonját, emellett rendszeresen gyorséttermekben eszik, előtte-utána nassol, mert ezt diktálja a korszellem. Korábban a gyerekek elmentek a játszótérre vagy a grundra focizni. A 21. században a játék az online térben zajlik.”


Példát kell mutatni!


Sokszor azt mondják, hogy a gének okozzák a gyerek elhízását, holott csak az a probléma, hogy a gyerek és a szülő egy konyhán van. Túlsúlyos lesz a gyerek is, ha a szülők egészségtelen ételeket nagy mennyiségben fogyasztanak. A szülők nagy mértékben befolyásolhatják gyerekeik fejlődését, ha azok normál adagokat fogyasztanak, esznek gyümölcsöket és zöldségeket, és nem utolsósorban élvezik azt, ha leülnek közösen étkezni, nemcsak gyorsan bekapnak valamit.

A főorvos szerint az aktivitásban is ugyanúgy példát kell mutatni: „Ha a szülők eljárnak uszodába, kocogni, kirándulni vagy csak hetente többször nagyokat sétálnak a gyerekkel együtt, akkor nemcsak mozognak, hanem minőségi időt töltenek együtt. A gyerekek egy ilyen mintát nagyobb eséllyel visznek tovább.”

A család mellett az iskola szerepe is legalább olyan fontos. Reiber István szerint hangsúlyozni kell a fiataloknak az egészséges életmód előnyeit, a megelőzés fontosságát. Mindez csak akkor lesz hiteles, ha a pedagógusok maguk is ezt vallják és eszerint is élnek.


Együtt könnyebb változtatni!


Ha valakire felszaladt néhány – vagy jó pár – pluszkiló, és ezektől meg szeretne szabadulni, az hosszú távon csak akkor lesz eredményes, ha teljesen életmódot vált. És nemcsak ő, hanem a közvetlen környezete is.

Ha hozzám jönnek túlsúlyos, elhízott férfiak, annak örülök, ha a feleségük is velük tart. A családok többségében a hölgyek tevékenykednek többet a konyhában. A fogyás akkor indul meg, ha kevesebb energiát viszünk be, mint amennyire szükségünk van. Az étkezést is ennek szellemében kell átalakítani. A zsír és a szénhidrát energiadús tápanyagféleség. A zöldségekben, gyümölcsökben kevesebb az energia, ezért többet lehet belőlük enni, mint egy állati fehérjékben gazdag húsételből.”

Reiber István szerint a minta a mediterrán típusú étkezés lehetne, amely nagy mennyiségben tartalmaz zöldséget, gyümölcsöt, növényi olajokat és hetente többször halat. Köztudott, hogy a teljes kiőrlésű pékáruknak sokkal jobbak az élettani hatásai, mint a hagyományos fehér lisztből készülteknek. Mindez azonban csak akkor hatásos, ha közben odafigyelünk az adagokra, és mértékletesen étkezünk!

 

"Nem ehetek emlőst!"

Váradi Márta története érdekes példája annak, hogy kiló és kiló között is van különbség: akár két ruhaméretet is fogyhatunk anélkül, hogy jelentősen csökkenne a testsúlyunk. Ami a fő: a megfelelő szakemberek segíthetnek, hogy a számunkra egészséges utat megtaláljuk!

Márta esetében ez egy dietetikus és egy edző voltak. A korábbi években Márta végigcsinált egy válást, egy költözést. Komoly munkahelyi stressznek volt kitéve, pánikrohama is volt, miközben meglepő módon jól bírta a rendszeres (heti nyolc-kilenc órányi) edzéseket. 44-esről 40-esre csökkent a ruhamérete, úgy, hogy közben mindössze két kilót fogyott, és nem igazán érezte jól magát a bőrében: „2019 februárjában elmentem az aquafitneszedzőm, Rusznák Reni életmódváltó programjának bemutatójára. Ekkor ismerkedtem meg egy dietetikussal, be is jelentkeztem hozzá azonnal, és szorgalmasan vezetni kezdtem az étkezési naplót. Végül azt írta elő, hogy gluténmentesen kell étkeznem, és nem fogyaszthatok emlőst. Két hétig sírva röhögtem ezen, kiettem az emlőst a hűtőből. Elég komoly indoka van ennek az előírásnak, amibe nem szeretnék belemenni. ”

Márta az életmódváltás előtt és után:
Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Márta semmit nem ehet meg, amiben van tej, így elfelejtheti az édességeket, a nutellát, a fagyit, még a gumicukrot is. A szalonnától, kolbásztól, felvágottaktól, virslitől szintén búcsút kellett vennie: „A nassolást gyakorlatilag elfelejthettem. Nem ehetek cukrot, száraz hüvelyeseket, burgonyát és kukoricát – a gluténmentes termékek nagy része kihúzva. Ezt hívják úgy, hogy a legszigorúbb autoimmun protokoll. Tehát nem azért diétázom, hogy fogyjak, hanem immunerősítés miatt. Eleinte nehéz volt: kerestem a joghurthelyettesítőket, próbáltam kötődni a régi életmódhoz. De rájöttem, hogy nem ragaszkodhatok a régi szokásaimhoz. Két hónapba telt, mire elengedtem mindezt. Mégis zabálok! Eszem zöldségeket, gyümölcsöt, főleg nyersen. Minimum napi fél kilót, ez a legnagyobb változás az étkezési szokásaimban. Eszem tojást, csirkét, pulykát is. Persze sütit is, de módjával, nem érzem magam jól, ha túl sokat eszem. Fogytam tizenöt kilót, és soha nincs kajakómám!”

Márta tavaly októberben tette közzé történetét az edzője közösségi oldalán. Azóta is sikeresen tartja a súlyát, az ünnepek sem okoznak problémát számára: „Amikor együtt vagyok a családommal, úgy főzünk, hogy nekem jó legyen. Sőt édesanyám is fogyott: sok dolgot átvett a diétámból, sokkal jobban érzi magát. Nekem a zsírból izmot varázsmutatványt kellene még végrehajtanom, ez most van folyamatban!”

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek