Clear sky17 °C
2020. április 8. szerda Dénes
Menü

Újabb idióta kihívás: terhességi teszt darabjait eszik meg a fiatalok

A TikTok közösségi felületen olyan internetes kihívás ütötte fel a fejét, amely során a bátor delikvensek darabjaira szedik a terhességi teszteket, majd a lenyelik a bennük található gyógyszerre hasonlító korongot, mondván az bizony egy esemény utáni tabletta. Te jó ég!

Az elmúlt években egyre több olyan videó lepte el az internetet, amely során valamilyen teljesen vállalhatatlan mutatvánnyal próbálkoznak az érettséget és a felelősségtudatot még csak hírből sem ismerő fiatalok, ezzel bizonyítva rátermettségüket az életre. Persze ezeknek a feladatoknak a nagy része életveszélyes, így a balul elsült próbálkozások gyorsan el is apadnak. De minek vágnak bele, ha már eleve tudják, hogy őrültség? Nos, a nézettségért. Komolyan, hová fajul a világ? 

Szomorú, de már 2017-ben is írtunk egy rendkívül veszélyes próbatételről, amely a Hot Water Challenge nevet viseli, és arra buzdította a rettenthetetlen egyéneket, hogy az Ice Bucket Challenge ellentéteként ne jéghideg, hanem tűzforró vízzel öntsék nyakon magukat, mert miért ne?

Azóta persze számos más kihívás is napvilágot látott, amelyek közül a legelvetemültebbek talán a Tide Pod Challenge (NE egyetek mosogatógép tablettát!), a Hot Coil Challenge (NE tegyétek a kezeteket a főzőlapra!) és a rendkívül extrém Condom Snorting Challenge (ezt inkább nem is írom le), nem beszélve a Bird Box Challenge-ről, amely során bekötött szemmel tevékenykednek a vállalkozó kedvű őrültek.

Persze mondanom sem kell, hogy nem azért soroltam ezeket a beteg feladatokat, hogy kipróbáljátok őket, hanem hogy még véletlenül se jusson eszetekbe felülni erre az őrült hullámra!

Nyilván akadnak igencsak kreatív és jópofa challenge-ek is (mint például a Tetris Challenge, amelyből Székesfehérvár is kivette a részét), de nagy általánosságban kijelenthető, hogy minél indokolatlanabb egy kihívás, annál több ember áll bele, hogy megmutassák a nagyvilágnak: ki a fasza gyerek.

Nos, amikor már azt hinnétek, hogy semmivel sem tudnak meglepni, arra az internet népének csak egy válasza van: fogd meg a söröm!

A napokban az eddigieknél még szokatlanabb - bár a mai világban már egyáltalán nem meglepő - hír lepte el a világhálót, miszerint a TikTok nevű, nemrég berobbant közösségi felületen a mindenre elszánt tinik olyan kihívással szórakoztatják egymást és nagyérdeműt, amely során szétkapják az életünkben igencsak hasznos funkciót betöltő terhességi teszteket, majd nemes egyszerűséggel megeszik a benne található apró, kerek bigyót, ugyanis szentül meg vannak győződve arról, hogy az esemény utáni tabletta (angolul: morning-after pill challenge, magyarul: esemény utáni tabletta kihívás). De most komolyan: miért?

Ki a bánatnak jut eszébe, hogy darabjaira szedjen egy terhességi tesztet és megegye a benne található alkatrészek egyikét?

Így néz ki a TikTokon található verzió:

@lil_spolar

What is this? #fyp #foryou #foryoupage #what #pregnancy #test #negative #confused #answerme

♬ Obsessed - Mariah Carey

De a Twitteren is felbukkant egy-egy videó a felfoghatatlan kihívásról:

Szerencsére a felvételeken szereplő terhességi teszt gyártója (Clearblue) gyorsan reagált a megdöbbentő videók láttán:

"We are aware of videos circulating about Clearblue pregnancy tests and the tablet found inside. Clearblue pregnancy tests do not contain Plan B. All our tests contain a small desiccant tablet which is included to absorb moisture and should not be eaten. If accidentally ingested please seek medical advice and for any further questions contact our careline at 1-800-321-3279."

Mindez magyarul:

"Tudomásunkra jutottak azok az interneten keringő videók, amelyek a Clearblue terhességi tesztekről és a bennük található tablettákról szólnak. A Clearblue terhességi tesztek nem tartalmaznak esemény utáni tablettát. Az összes tesztünk tartalmaz egy apró szárító tablettát, amely azért került bele, hogy elnyelje a nedvességet és nem kéne megenni. Ha véletlenül elfogyasztjátok, akkor kérjetek orvosi tanácsot, minden további felmerülő kérdés eseten hívják a sürgősségi telefonszámunkat: 1-800-321-3279."

Szóval a tesztekben található apró korongok nem esemény utáni tabletták, csupán azt a célt szolgálják, hogy minél hatékonyabban működjön a terhesség megerősítésére szolgáló ketyere.

Hasonlóak a cipősdobozokban található szilikát tartalmazó zacskókhoz, önmagukban nem mérgezőek, viszont gyakran összekeverik őket más kémiai anyagokkal, amelyek súlyos egészségügyi problémákat is okozhatnak.

De nem is értem, miért magyarázkodom: ne egyétek meg a terhességi tesztekben található apró korongokat, meg úgy egyáltalán semmit sem, amiről fogalmatok sincs, hogy mi az.

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • A rendőrök kiemelt figyelemmel ellenőrzik a boltok, forgalmas áruházak környékét
    A rendőrök kiemelt figyelemmel ellenőrzik a boltok, forgalmas áruházak környékét
  • Az idősotthonokban a dolgozók 24 órás műszakban is alkalmazhatók, 48 órás pihenőidővel
    Az idősotthonokban a dolgozók 24 órás műszakban is alkalmazhatók, 48 órás pihenőidővel
  • Belső forrásokból akarja finanszírozni a gazdaságvédelmi akciótervet a kormány
    Belső forrásokból akarja finanszírozni a gazdaságvédelmi akciótervet a kormány
  • Online színházi portált tervez a Vörösmart ySzínház a Fehérvár Televízióval közösen
    Online színházi portált tervez a Vörösmart ySzínház a Fehérvár Televízióval közösen
  • Gazdaságvédelem: év végéig felfüggesztik az idegenforgalmi adót, 500 ezer forintos, 0%-os diákhitel, vészhelyzet végéig családi pótlék
    Gazdaságvédelem: év végéig felfüggesztik az idegenforgalmi adót, 500 ezer forintos, 0%-os diákhitel, vészhelyzet vég...
  • Speciális védőeszközökkel ellátott mentőegységek dolgoznak országszerte
    Speciális védőeszközökkel ellátott mentőegységek dolgoznak országszerte
  • Továbbra is folyamatosan fertőtlenítik a vonatokat
    Továbbra is folyamatosan fertőtlenítik a vonatokat
  • Online kutatást indított a Prosperis Alba Kutatóközpont
    Online kutatást indított a Prosperis Alba Kutatóközpont
  • A járvány idején ingyenes a parkolás a közterületeken
    A járvány idején ingyenes a parkolás a közterületeken
  • Módosul Húsvétkor a hulladékszállítás
    Módosul Húsvétkor a hulladékszállítás
  • Ismét lebuktattak két, szájmaszkokkal üzletelő csalót
    Ismét lebuktattak két, szájmaszkokkal üzletelő csalót
  • Több európai országban is látszik már a pozitív fordulat
    Több európai országban is látszik már a pozitív fordulat
  • Az állam, az önkormányzat és a gazdasági szereplők összefogását szorgalmazza Székesfehérvár polgárm
    Az állam, az önkormányzat és a gazdasági szereplők összefogását szorgalmazza Székesfehérvár polgárm