4 évnél régebbi cikk

A fertőtlenítésből ne maradjanak ki az okoseszközök sem!
Fehérvár Médiacentrum fotója
mashable.com
A fertőtlenítésből ne maradjanak ki az okoseszközök sem!

Veszélyhelyzet van. Az én eddigi életemben még nem volt ilyen. Gondolom az olvasók zöme is így van ezzel. Most ismerkedünk a szokatlan és ismeretlen helyzettel, amely sok odafigyelést kíván mindenkitől. Így kezetek mellett fertőtlenítsétek okoskütyüiteket is!

A higiéniás szabályok ismeretét, és azok betartását már hetek óta szajkózza mindenki - tegyük hozzá, jogosan. Ugyanakkor nem nagyon esik szó azokról a mindennapi használati eszközökről, amelyeket ott szorongatunk szinte egész nap a kezünkben.

Azt már láttam több híradásban is, hogy a tömegközlekedési eszközöket, kiváltképpen azok kapaszkodóit is fertőtlenítik. Azonban még nem nagyon hallottam arról, hogy mi a helyzet azokkal a kütyükkel, amelyek az évek alatt hozzánk, sőt, inkább a kezünkhöz nőttek. Gondolok itt az okostelefonokra, tabletekre, notebookokra, billentyűzetekre.

Normál életvitelben is többször hallhattuk, hogy például az egyik leginkább szennyezett munkaeszközünk a billentyűzet. Napi több órán keresztül nyomkodjuk, gyakran minden higiénés megelőzési metódus használata nélkül. Ugyanez igaz a mobiltelefonokra is. Tapogatjuk úton-útfélen. Munkahelyen, tömegközlekedésen, buszmegállóban, utcán, sokan még az illemhelyen is előveszik. Ugyanakkor nem gondolunk arra, hogy ezen munkaeszközök felületéről is simán összegyűjthetünk bármilyen kórokozót, akár a koronavírust is!

Sőt, vannak olyan elrettentő statisztikák, amelyek szerint az okostelefonon, billentyűzetek felületén többször annyi kórokozó található, mint a vécédeszkán. Éppen ezért fontos, hogy ezeket is - akár naponta többször is - tisztítsuk meg. 

Így tisztítsd a mobilodat!

Ahhoz, hogy mobilunkat, billentyűzetünket tisztává varázsoljuk, fertőtlenítsük, nem feltétlen kell hipóba áztatni azokat. Sőt, a különféle vegyi anyagokkal jobb, ha óvatosan bánunk, mert azok akár még kárt is okozhatnak azokban. Egyes maró hatású vegyi anyagok, de még az izopropil alkohol rendszeres használata is mattíthatja a fényes felületeket. A tisztításhoz bőven elegendő lehet az egyszerű, meleg szappanos - vizes letörlés.

A Mashable egy tutorial videót is készített, amelyben pontokba szedve megmutatja, hogyan végezhetjük el a tisztítást akár otthon is. A fertőtlenítő tisztításhoz pont elég egy kevés víz, folyékony szappan, valamint egy mikroszálas törlőkendő:

  1. Tisztítás előtt mindenképp kapcsoljuk ki a készüléket és húzzuk le a töltőről! Konnektorba csatlakoztatott eszközhöz ne nyúljunk vizes kézzel! A kábeles fülest is húzzuk ki!
  2. Egy kis tálban keverjünk össze szappant és vizet!
  3. Áztassunk meg jól a kendőt a szappanos vízben, majd csavarjuk ki a felesleget belőle! Fontos, hogy tocsogó vizes kendővel ne essünk neki a készüléknek, mert abból folyadék juthat a belsejébe.
  4. Törölgessük át vele a mobil felületét, de ügyeljünk rá, hogy semmiképpen ne áztassuk el akkor sem, ha vízálló készülékről van szó!
  5. Tiszta kendővel töröljük szárazra a mobilt!

Ettől a folyamattól nyilván nem lett még orvosi steril a mobilunk, de már sokat tettünk annak érdekében, hogy megelőzzünk egy nem kívánt fertőzést. Ugyanígy járhatunk el notebookunk, billentyűzetünk és más egyéb irodai eszközünk (asztali számológép, vonalzó, toll, tűzőgép, fénymásoló, nyomtató) esetében is!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek