4 évnél régebbi cikk

Koronavírus: megkezdték az első vakcina tesztelését Seattle-ben, hat hét múlva lehet eredmény
Fehérvár Médiacentrum fotója
Unsplash/CDC
Koronavírus: megkezdték az első vakcina tesztelését Seattle-ben, hat hét múlva lehet eredmény

Helyi idő szerint hétfőn délelőtt megkapta az első önkéntes az oltást, ezzel megkezdődött a koronavírus elleni vakcina tesztje az amerikai Seattle-ben. A kísérletek előreláthatólag hat hétig tartanak.

Megkezdték az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett első vakcina tesztelését - jelentette be az amerikai Egészségügyi Intézetek Központja (NIH) hétfőn, írja az MTI.

Közleményében a szervezet tudatta: a klinikai teszteket 45 önkéntes jelentkezőn kezdték meg. Valamennyien 18 és 55 év közötti felnőttek, akik jó egészségnek örvendenek. A kísérletek körülbelül hat hétig tartanak.

Az első páciens hétfőn délelőtt kapta meg az oltást.

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) még vasárnap arról számolt be - német sajtóforrásokra hivatkozva -, hogy amerikai-német rivalizálás tapasztalható a Covid-19 vírus elleni oltások kifejlesztésében. Az NPR a német Die Welt című lapra hivatkozva arról adott hírt, hogy Donald Trump amerikai elnök állítólag komoly anyagi támogatásokkal kecsegtetve próbált meg Amerikába hívni olyan német tudósokat, akik az új típusú koronavírus elleni vakcina kifejlesztésén dolgoznak. Az értesülések szerint a "csábítás" a tíz évvel ezelőtt alapított, tübingeni CureVac nevű biotechnológiai cég munkatársait érintette volna. A német vállalatnak Frankfurtban és a massachusettsi Bostonban is van irodája. A CureVac laboratóriuma egyébként rákbetegség és különböző, ritka betegségek elleni terápiák kifejlesztésével foglalkozik.

A CureVac elnök-vezérigazgatóját, Daniel Menichellát március elején Donald Trump amerikai elnök meg is hívta a Fehér Házba, hogy megvitassa vele "a koronavírus elleni vakcina gyors kifejlesztésének lehetőségeit". Egy héttel ezt követően a CureVac indoklás nélkül bejelentette Menichella távozását a cégtől.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek