4 évnél régebbi cikk

Koronavírus: Negyvenes éveiben járó fertőzött is van súlyos állapotban, számos fehérvári cég segíti a védekezést - 18. nap
Fehérvár Médiacentrum fotója
https://gisanddata.maps.arcgis.com
Koronavírus: Negyvenes éveiben járó fertőzött is van súlyos állapotban, számos fehérvári cég segíti a védekezést - 18. nap

Március 21-ére 103-ra emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma. Fontos intézkedéseket vezettek be Fehérváron a kismamák védelmében, az Operatív Törzs pedig egyelőre nem tervezi kijárási tilalom bevezetését.

 

NST vizsgálatok rendje a járványidőszakban

 A koronavírus-járvány idején mind a fekvőbetegek, mind a kismamák védelmében fontos intézkedést vezettek be: az NST vizsgálatokat – lakhelytől függően – több vidéki helyszínen, a Család- és Nővédelmi Központban, illetve a Hunyadi utcai rendelőintézetben lehet elvégeztetni.

A kórházban ellátott fekvőbetegek, illetve a közvetlenül a gyermekük születése előtt álló kismamák védelmét egyaránt szolgálja az az új rendszer, amelyet a koronavírus-járvány miatt bevezettek. Ez alapján – lakóhely szerinti felosztásban – új helyszíneken végeztethetőek el az NST vizsgálatok.

A székesfehérvári lakhelyű kismamák a Család- és Nővédelmi Központhoz fordulhatnak.

A terhességi protokollban leírt módon a 38. hét betöltésétől hetente, és kizárólag telefonos előjegyzés (tel.: 22/316-154 és 505-167) alapján végzik el a vizsgálatot, amelynek átlagos időtartama kb. 20 perc. Kísérőket nem tudnak fogadni, őket az épületen kívüli várakozásra kérik mindenki biztonsága és egészségvédelme érdekében.

A vidéki kismamák a kórház Hunyadi utcai rendelőintézetének nőgyógyászati szakrendelésén, illetve Bicskén, Enyingen, Móron és Sárbogárdon végeztethetik el az NST vizsgálatot.

A terhespatológia ambulancián csak probléma esetén fogadják a pácienseket – kizárólag az illetékes nőgyógyászati szakrendelésen keresztül történő átirányítással.

Hétfőtől „élesben” üzemel a fehérvári hölgyeket segítő távkonzultációs szolgáltatás is a Család- és Nővédelmi Központban, melynek keretében a rendelési idővel párhuzamosan telefonon adnak orvosaik tájékoztatást és – lehetőség szerinti mértékben – segítséget. Telefonszámok: 06 70 455 9940 (Dr. Nagy László), illetve 06 70 458 6068 (Dr. Auth András) – ők egymást váltva lesznek majd elérhetőek.

 

A közösségi összefogás erejére hívta fel a figyelmet Székesfehérvár polgármestere

 "Vitathatatlan, hogy a koronavírus-járvány soha nem látott kihívások elé állít minket, de szeretném leszögezni, hogy közel tíz éves polgármesterségem alatt soha nem találkoztam ilyen kiterjedt, sokféle és megható közösségi összefogással!" - írta délelőtti posztjában. Mostantól minden héten közzéteszik azoknak a listáját, akik segítséget nyújtottak Székesfehérvárnak ahhoz, hogy felvegye a harcot a koronavírussal. A mai posztban is hosszú lista szerepel már: 

 

Negyvenes éveiben járó súlyos állapotú fertőzött is van

Az Operatív Törzs szombat délután sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva elmondták: egyelőre nincs konkrét terv a kijárási tilalom bevezetésére. Ennek eldöntését nem feltétlenül az esetszám határozza meg. Lakatos Tibor hozzátette: közterületeken az emberek sűrűsége ezt jelenleg nem indokolja. Az operatív törzs számba vette, milyen erőforrások állnak rendelkezésre a későbbi, esetleg szükséges intézkedésekhez. 

Müller Cecília, országos tisztifőorvos hangsúlyozta: az országban mindenütt jelen van a koronavírus, a legsúlyosabb állapotú betegek között van negyvenes éveiben járó is.

Elmondta, hogy újabb tájékoztató kampány indult az idősek védelmében, és mindenkinek arra hívta fel a figyelmét: az otthonlétben próbálják megtalálni azt a foglalatosságot, amiben örömük telik.Szintén újságírói kérdésre válaszolva elmondta: valóban lehet, hogy már sokan túl is vannak a koronavíruson, olyan enyhe tünetekkel, hogy nem is vették észre. Az eddig elhunyt személyek alapbetegségei pedig jellemzően rosszindulatú daganatos, szív- és érrendszeri valamint vérképző szervi megbetegedés voltak.

Eközben Olaszországban minden eddiginél többen, 793-an haltak bele az új típusú koronavírus-járvány okozta betegségbe az elmúlt 24 órában.

 

A készpénz használata biztonságos

 A koronavírus terjedése szempontjából a készpénz használata nem jelent extra kockázatot az egyéb közös használatú tárgyakkal való érintkezéshez képest - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szombaton az MTI-vel. A koronavírus terjedése szempontjából a készpénz használata nem jelent extra kockázatot az egyéb közös használatú tárgyakkal való érintkezéshez képest - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szombaton az MTI-vel.

 

Séta után fertőtlenítsük a kutyákat

A koronavírus-járvány miatt érdemes a kutyasétáltatásból hazaérve áttörölni az állat szőrét fertőtlenítő törlőkendővel, a mancsát pedig szappanos vízzel megmosni - javasolta szombati közleményében a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola.

Az iskola azt írta, ismereteik szerint a kutyák nem kapják el a koronavírust és nem hordozók, ugyanakkor a tisztaságukra most még jobban oda kell figyelni, mert nincs kizárva, hogy bundájukon átvihetik a vírust.

Hozzátették, érdemes arra is figyelni, hogy a gazdák ne simogassák egymás kutyáját.

 

Elmarad a Jégkorong VB

 A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) a koronavírus-járvány miatt törölte a május 8. és 24. között kiírt svájci elit-világbajnokságot. A mostani törlést megelőzően, utoljára 1946-ban maradt el vb, akkor a második világháború miatt a válogatottak még nem álltak készen a tornára.

(2020. március 4-én jelentették be az első két magyarországi koronavírusos beteget, ezért az fmc.hu ettől a naptól számolja a járvány megjelenését az országban.)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek