4 évnél régebbi cikk

Koronavírus: ötven millió forint értékben szerez be maszkokat a fehérvári lakosságnak az önkormányzat - 19. nap
Koronavírus: ötven millió forint értékben szerez be maszkokat a fehérvári lakosságnak az önkormányzat - 19. nap

50 millió forint értékben szereznek be sebészi maszkokat a lakosság számára. Ezek kiosztásának ütemezéséről és módjáról később intézkednek. A maszkok beszerzését a város saját, átcsoportosított forrásaiból és az eddig összegyűlt felajánlásokból fedezi.

131 fertőzöttet igazoltak eddig Magyarországon. Hatan haltak meg, 16-an pedig már gyógyultan távozhattak a kórházból. 

Hét embert ápolnak intenzív osztályon koronavírus-fertőzéssel a Szent László Kórházban - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az operatív törzs ülése utáni vasárnapi online sajtótájékoztatón. Szlávik János beszámolt arról, hogy vasárnap újabb két ember - egy 65 és egy 75 éves nő hunyt el. Azt is elmondta, hogy a halottak átlagéletkora 66, az intenzív osztályon kezelteké 69 év.

Közölte, a betegek között vannak gyermekek, középkorúak és idősek is. Kiemelte: a gyermekeknél ritka a súlyos lefolyás, a halál pedig extrém ritka.
Szlávik János hozzátette: vasárnap további gyógyultakat engedtek ki a kórházból. Köztük vannak 40 és 60 év körüliek is.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta:  nincs gócpont, az ország egész területén egyenletesen eloszlik a betegek száma.Továbbra sem terveznek lezárásokat és kijárási tilalmat, de ha lesznek gócpontok, ahonnan elutaznak az emberek, és megszegik a szabályokat, akkor bevezethetik.

 

Maszk a fehérváriaknak

Székesfehérvár polgármestere március 22-én, vasárnap arról tájékoztatta a lakosságot, hogy az elmúlt napokban az Önkormányzat több ezer ffp2-es, tehát magas biztonságot nyújtó és a vírus belélegzésének kockázatát jelentősen csökkentő maszkot szerzett be illetve beszerzését indította el 20 millió forint értékben. Ezeket a maszkokat orvosaink, ápolóink, mentőseink és az egészségügyi, szociális intézményekben kritikus feladatot ellátók számára osztják ki. Legelőször tehát a vírusnak leginkább kitett és a járvány megfékezésében nélkülözhetetlen munkát végzők biztonságát teremtik meg.

Emellett természetesen minden székesfehérvári szubjektív biztonságérzete is kiemelten fontos az Önkormányzatnak, ezért 50 millió forint értékben szerznek be sebészi maszkokat a lakosság számára. Ezek kiosztásának ütemezéséről és módjáról később intézkednek. A maszkok beszerzését a város saját, átcsoportosított forrásaiból és az eddig összegyűlt felajánlásokból fedezik.

Ezzel együtt Dr. Cser-Palkovics András felhívta a figyelmet arra is, hogy nincs nagyobb védelem, főként az időseknek és a más betegségekkel élőknek, mint az otthon maradás. Tudni kell ugyanis mindannyiunknak: a szakemberek és a Tisztifőorvosi Szolgálat tájékoztatása szerint a sebészi maszk nem nyújt teljeskörű védelmet a vírusok belélegzése ellen, viselésük nem váltja ki a járvány lassításának egyetlen biztos eszközét, az otthon maradást! A sebészi maszk a fertőzés terjedését lassítani tudja azzal, hogy a maszkot viselő, esetlegesen már fertőzött személy ne tudja továbbadni a kórokozót másoknak. A legtöbbet azzal tehetjük a járvány fékezése érdekében, ha betartjuk a hatóságok intézkedéseit, és fegyelmezetten otthon maradunk.

Játékra is hívta a fehérváriakat hivatalos Facebook oldalán dr. Cser-Palkovics András. A Maradj Otthon Fehérvár! kihívás keretében minden héten várja a megadott téma legkreatívabb fotóit, videóit a maradjotthon@szekesfehervar.hu e-mail címre. A legötletesebb anyagok beküldői a veszélyhelyzet elmúltával értékes ajándékokat nyernek majd! Az első hét témája: „Értük maradok otthon!”

Az MTI hírei alapján Spanyolországban több mint 3500 újabb koronavírus-fertőzést igazoltak az elmúlt huszonnégy órában, ezzel az eddig kiszűrt betegek száma meghaladta a 28 500-zat - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.A betegség halálos áldozatainak száma 394-gyel nőtt egy nap alatt, összesen 1720-an veszítették életüket. A gyógyultak száma is növekedett, már 2575-en épültek fel.

Olaszországban a korábbinál kevesebben, de még mindig több mint hatszázan haltak meg az elmúlt 24 órában, s ezzel 5476-ra emelkedett  a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak száma - közölte vasárnap esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén csökkent, de így is 3957 új beteget tartanak számon.

 

(2020. március 4-én jelentették be az első két magyarországi koronavírusos beteget, ezért az fmc.hu ettől a naptól számolja a járvány megjelenését az országban.)

Borítókép: Körtvélyes Tivadar
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek