4 évnél régebbi cikk

Az otthon maradó embereknek táncoltak és énekeltek a mentősök
Fehérvár Médiacentrum fotója
Facebook/Országos Mentőszolgálat
Az otthon maradó embereknek táncoltak és énekeltek a mentősök

A Macarenára táncoltak, majd a Piramistól a Szállj fel magasra című számot énekelték el egy lakótelep közepén a mentősök. Ezzel köszönték meg, hogy a koronavírus-járvány idején egyre többen értik meg: azzal segítenek igazán az egészségügyi dolgozóknak, ha ezekben a hetekben otthon maradnak.

Minden kampányvideónál és sokadik Facebookon megosztott fotónál többet ért az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak szerda esti rögtönzése. A mentősök egy lakótelep közepén parkoltak le pár perce, majd előbb a Macarena jellegzetes táncát adták elő, utána pedig elénekelték a Szállj fel magasra című dalt a Piramistól. Ezzel szerették volna megköszönni az este nyolckor egyre több helyen felhangzó tapsot, amivel a karanténban tartózkodók a kórházi dolgozóknak és mentősöknek fjezik ki hálájukat a járvány ideje alatt.

A fő üzenet pedig itt is az volt, ami a két hete mindenhonnan ömlik, de nem lehet elégszer elmondani: az emberek azzal tehetik a jelenlegi helyzetben a legtöbbet a koronavírus kordában tartásáért, ha otthon maradnak és nem fertőződnek meg. 

A mentősök a pár perces pop-up bulit élőben közvetítették a Facebookon:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek