4 évnél régebbi cikk

Hogyan ne őrülj meg a négy fal között?
Hogyan ne őrülj meg a négy fal között?

Miért kiemelkedően fontos most a mentális egészségünk megőrzése? Mit tegyünk azért, hogy ne őrüljünk meg a négy fal közé bezárva? – erről kérdeztünk egy mentálhigiénés szakértőt.

 „Nagyon fontos, hogy megfelelő életvitelt alakítsunk ki ebben az időszakban (is), mert csak így tudjuk megőrizni lelki és mentális egészségünket!” – hívja fel olvasóink figyelmét Háry Ildikó párkapcsolati tanácsadó.

A mentálhigiénés segítőként és mediátorként is dolgozó fehérvári hölgy kifejtette, hogy a kiegyensúlyozott életmódnak a jelenlegi helyzetben kimondottan hangsúlyos szerepe van.

Ennek összetevői: a munka és szabadidő megfelelő aránya, valamint a rendszeres testmozgás és az optimális táplálkozás.

Ezen kívül szem előtt kell tartani egy másik nagyon fontos pillért is, mely elemei: a biztonságérzet, a kiszámíthatóság, az, hogy legyen jövőképünk, megfogalmazott célunk, s, hogy kialakítsunk egy megfelelő élet- és bioritmust. Normális esetben lényeges szempont még a kortársainkhoz/barátainkhoz való kapcsolódás, a kimozdulás/környezetváltozás és a folyamatos „feltöltődés”.

A szakértő szerint a fent említett kritériumok közül most nagyon keveset tudunk érvényesíteni, ám mégis törekednünk kell arra, hogy egyfajta „átrendeződéssel”, „újratervezéssel”, tudatos szervezéssel megóvjuk meglévő mentális egészségünket.

Mi lehet ebben a segítségünkre?

Amit elsőként említeni kell, az a szoros napirend összeállítása: meg kell találnunk a megfelelő arányt az otthoni, zárt környezetben minden szükséges tevékenységre vonatkozóan.

Akár egy órarendet is összeállíthatunk azért, hogy strukturáljuk a napot, s véletlenül se folyjon szét. Kell a keret! Jelöljünk ki idősávokat a tanulásnak, az étkezésnek, a játéknak, a pihenésnek, a testedzésnek, s a társainkkal való online kapcsolódásnak.

„Fontos, hogy ne boruljon fel a bioritmusunk!” – figyelmeztet Háry Ildikó – „Tartsuk be a napkeltével és napnyugtával történő ébredést és elalvást. Ilyenkor hajlamosak a diákok, s a felnőttek is éjszakába nyúlóan fennmaradni, hiszen nem kell másnap korán kelni. Így viszont nagyon enerválttá válik az ember. A huzamosabb éjszakázás miatt másnap fáradtak leszünk, a napközbeni alvás pedig nem pihentet megfelelően!”

Ha valaki sokat tartózkodik a lakásában (életvitele megváltozik), akkor sokszor több ételt is vesz magához. Ezért nagyon oda kell figyelnünk az étkezésünkre is, ha beszorulunk a négy fal közé: tartózkodjunk a gyorsan felszívódó szénhidrátoktól, a magas szénhidrát-tartalmú ételektől, a cukros, egészségtelen nasiktól. Gondoljunk arra, hogy az otthoni környezetben sokkal kevesebbet mozgunk, így sokkal kevesebb energiára van szükségünk, mint „általában”. Az étel, amit elfogyasztunk, legyen tápanyagban dús, vitaminokban gazdag étel. Tartsuk szem előtt azt is, hogy az immunrendszerünket erősítenünk kell!

Tartózkodjunk az „unalom evéstől”! (Ez főként a gyerekekre jellemző.) A folyamatos nassolás káros lehet: elveszi az étvágyat, labilissá teszi a vércukor-szintet és felesleges súlygyarapodást okoz. Mindemellett fontos a hidratálás, vagyis a megfelelő folyadék-bevitel.

„Ne csak a saját napunkat strukturáljuk, hanem a családok közösen is beszéljék meg a másnapi, vagy akár a heti rendjüket!” – tanácsolja a szakértő – „Fontos a konfliktusok elkerülése érdekében, hogy beosszuk, ki, mikor, s mit szeretne csinálni, milyen eszközt használ, s ki miben tud a másiknak segíteni, milyen elmaradt otthoni dolgokat csinálhat meg együtt a család.”

Alakítsunk ki - ha a lehetőségünk engedi - egy „elvonulós” részt a lakásban, ahol mindenki visszahúzódhat kicsit zenét hallgatni, olvasni, meditálni, elcsendesedni, ha szüksége van rá. Tiszteljük lakótársunk magány-vágyát, ne zavarjuk olyankor!

Aki nyitottnak érzi rá magát, az keressen rá a YouTube csatornán vezetett meditációkra, melyek nagyon hasznosak a stressz levezetésében, az önismeret fejlesztésében. Az Interneten egyébként ötleteket találhatunk otthon végezhető testedzésekre is!

Valamint ne felejtsük el, hogy mindig van mit csinálni a lakásukban/lakásunkon/házunkban/házunkon: ami eddig elmaradt, azt most elvégezhetjük! Ide tartozik a rendrakás, szelektálás, rendszerezés, festés, felújítás…

Biztosan van mindenkinek olyan vágya, amit még nem tudott megvalósítani „idő híján”. Most ezekre is fókuszálhatunk! Elkezdhetünk például nyelveket tanulni, vagy feleleveníteni ezirányú tudásunkat. Ezt megtehetjük online (nagyon sok ingyenes segédprogram áll rendelkezésre az Interneten), vagy akár otthon a családtagjainkkal!

Itt az idő arra is, hogy a fiatalok besegítsenek a konyhai munkákba! Próbáljuk meg bevonni őket a főzésbe, tanítsunk meg nekik egy-két egyszerű fogást! Jó, ha a család beosztást készít arról, hogy melyik nap ki készíti el az ebédet, vacsorát. Ebből játékot is csinálhatunk: pontozhatjuk az ételeket, s a végén kiderül, ki a győztes!

A játékra és a humorra most nagy szüksége van mindenkinek! Vegyük elő a rég elfelejtett társasjátékokat, rendezzünk otthon kreatív kihívásokat, versenyeket. rajzoljunk, színezzünk (a felnőtt színező nagyon megnyugtató és szórakoztató tud lenni), találjunk ki kreatív dolgokat – együtt!

Fontos, hogy amire nem jutott idő eddig a hétköznapi rutinok során, annak teremtsünk most alkalmat, s örüljünk neki, hogy most kicsit lelassulva megtehetjük mindazt, amit eddig nem.

Valószínűleg sokak polcán ott sokasodnak a régen vásárolt, érdekesebbnél érdekesebb könyvek, melyek csak arra várnak, hogy elolvassák őket. Jó ötlet lehet könyvklubot alakítani (akár családon belül, akár szélesebb körben online kapcsolódva egymáshoz). Olvassuk el a kiválasztott művet, és készítsünk kedvcsinálót/könyvbemutatót szóban vagy írásban (pl. PPT segítségével)!

Ugyanígy filmklubbot is „alapíthatunk”: nézzünk meg egy kiválasztott filmet ugyanazon időpontban, majd beszéljük meg, hogy kire hogyan hatott, milyen tanulságokat vonhatunk le belőle.

Ameddig a lehetőségeink engedik, mindenképpen legyünk minél többet a szabadban! Ez természetesen egyszerűbben megoldható a kertes házban élőknek, de az emeletes lakásban lévők is ki tudnak menni az erkélyre, kinyithatják az ablakokat: a lényeg a friss levegő!

Szeretet, kitartás, fegyelem és türelem. Ezek a kifejezések lebegjenek most előttünk!” – tanácsolja Háry Ildikó, aki felajánlja most segítségét az Fmc.hu olvasóinak!

A mentálhigiénés tanácsadó az info@be-mental.hu e-mail címen vagy a https://www.parkapcsolat-be-mental.hu/ingyenes-segitseg-nyujtas/ oldalon várja a kérdéseket párkapcsolati, tinédzser-kori, vagy bármilyen lelki elakadásra vonatkozóan!

Borítókép: pikrepo.com
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek