4 évnél régebbi cikk

A székesfehérvári a közepesen elöregedett járások közé tartozik a koronavírus szempontjából
Fehérvár Médiacentrum fotója
pixabay.com
A székesfehérvári a közepesen elöregedett járások közé tartozik a koronavírus szempontjából

A koronavírus járvány kapcsán szinte minden forrás az idősebb generációkat jelöli meg veszélyeztetett célcsoportként. A KSH adatai alapján megvizsgáltuk, a székesfehérvári járásban mennyi idős ember van kitéve a veszélynek.

A koronavírus-járvány elmúlt időszakának magyarországi adatai alátámasztják a szakértők szavait, amely szerint elsősorban a 65 év felettiekre jelent közvetlen életveszélyt a kórokozó. A védekezés során folyamatosan hívják fel a hivatalos források idősebb honfitársaink figyelmét arra, hogy tegyék meg a megfelelő óvintézkedéseket egészségük védelme érdekében, néhány napja pedig már kimondottan a megelőzést szolgáló rendelkezések is életbe léptek, ilyen volt például az idősávos bevásárlás bevezetése, amely szerint délelőtt 9 és 12 óra között csak és kizárólag a 65 év felettiek látogathatják a kereskedelmi egységeket, de ők a nap folyamán csakis ebben az időszakban.

A koronavírus-járványhoz kapcsolódóan a KSH, vagyis a Központi Statisztikai Hivatal is önálló felületet indított, amely több szemszögből vizsgálja a kialakult egészségügyi válsághelyzetet. Az egyik nézőpont természetesen a kiemelten veszélyeztetett 65 év feletti korosztály, illetve e korcsoport aránya a hazai népességen belül.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleménye az alábbiak szerint összegzi a lakosságot érintő adatait:

"2019. január 1-jén Magyarország népessége 9,8 millió fő volt. A bölcsődék és az óvodák időszakos bezárása 38,6 ezer bölcsődést és 330,5 ezer óvodást, valamint a szüleiket érintette. A nappali közoktatásban 1,1 millió gyermek és fiatal tanul, akik az iskolapad helyett otthonról, digitális távoktatás keretében sajátítják el a tananyagot, csakúgy mint a felsőoktatásban tanuló 285,1 ezer hallgató.

Különösen veszélyeztetettek az idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3%-át képviselik."

A fenti adatok alapján tehát Magyarországon 1,891 millió 65 év felett honfitársunk él. A KSH térképen is bemutatja, egyes területeken mennyien tartoznak a kiemelten veszélyeztetett korosztályba. Ez alapján készítettük el saját számításainkat Székesfehérvár kapcsán.

A KSH járásokra lebontva mutatja be a térképen a hazai helyzetet, így mi is a székesfehérvári járásra vonatkozó adatokat vettük figyelembe. Ezek alapján a járásban ezer lakosból 180 és 199 közé tehető a 65 év felettiek aránya. Ha Székesfehérvár legutóbbi, 2019-es népességi adatait nézzük (ez a tavalyi esztendőben 96 373 fő volt), akkor könnyen kiszámítható, hogy 17 350 és 19 200 közé tehető a jelenleg a városban élő 65 év felettiek száma, ők számítanak a legveszélyeztetettebbeknek a jelenlegi járványban.

A legtöbb idős ember egyébként százalékos arányban az ország déli, délnyugati felében található, ilyen járás például a tőlünk nem messze eső veszprémi is.

A KSH más adatokat is összesített ezek a székesfehérvári járás esetében a következők:

  • Az egy háziorvosra és házi gyermekorvosra jutó lakosok száma 1683 és 1840 főre tehető.
  • A 15–64 éves népesség foglalkoztatási rátája 72-74%, ennek több mint a felét a szolgáltató ág adja.
  • Ezer lakosra nagyjából 53-83 egyéni vállalkozó jut a járásban.
  • Hazánkban az ipari vállalkozások egy lakosra jutó összes termelési értéke az egyik legmagasabb a székesfehérvári járásban
  • Turizmus terén a székesfehérvári járás 100 és 200 ezer között vendégéjszakát könyvelhetett el az elmúlt években, természetesen évi átlagban, ezek bruttó árbevétele 12 és 15 ezer forint között alakult vendégéjszakánként.
  • A lakosokra bontott kereskedelmi forgalom szintén a hazai élmezőnyhöz tartozik a székesfehérvári járásban.

A kereskedelmi és foglalkoztatási adatok egészen biztosan romlottak és romlani is fognak a KSH felmérése szerint, ezek mértékét nyilván a járvány további alakulása fogja befolyásolni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek