4 évnél régebbi cikk

Összefogás az Öreghegyen: a koronavírus idején is segít a Karitász
Fehérvár Médiacentrum fotója
Bíró Bea
Összefogás az Öreghegyen: a koronavírus idején is segít a Karitász

Új vezetője lett az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportjának. A szervezet egyik alapítója, Kádár Sándorné közel 25 év után adta át helyét Bíró Beátának.

Az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportja több, mint húsz éve működik. Alapítói közé tartozik Kádár Sándorné (Gáthy Katalin), aki négy-öt társával együtt úgy gondolta egykoron, hogy segíteniük kell a rászorulókon. Felkutatták a környéket, s ruhákat, élelmiszereket vittek azoknak, akiknek szükségük volt rá. Aztán rájöttek, hogy ha még többen vannak, akkor hatékonyabban tudnak működni. Ezért bevonták az ismerőseiket is a munkába, s lassan húsz főre duzzadt a létszámuk.

Ekkor már nemcsak élelmiszereket osztottak szét, hanem programokat is szerveztek: napközis táborokat, családi délutánokat. Lassan megismerte őket az egész város, hiszen mindenhol segítettek, ahol csak tudtak.

A Csoportot 1997 óta Kádár Sándorné irányította, kinek munkáját 2017-ben Caritate Albae Regiae díjjal köszönte meg Székesfehérvár. Közel 25 éves szolgálat után Katalin most úgy gondolta, hogy ideje átadni a helyét másnak, egy új generáció tagjának. Utódja Bíró Beáta lett.

A kislányomat e plébánián keresztelte meg 2008-ban Gábor atya, s akkor valami nagyon megérintett. Annyira meghitt volt az a pillanat, hogy tudtam, jó helyen vagyok, és szeretnék ehhez a plébániához tartozni!” – emlékezett vissza Beáta, majd elmondta, hogy a keresztelő után gyakrabban gyakorolta a hitét, sűrűbben járt istentiszteletekre.

Aztán jelentkezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem katekéta-lelkipásztori szakára. Itt kellett megfogalmaznia magának, hogy mit szeretne kezdeni a hitével? Úgy érezte, hogy segítő tevékenységgel kell foglalkoznia, ez az útja – ami a Karitászban tud kiteljesedni. Így hát bekapcsolódott a Karitászba, s igyekezett minél hasznosabb tagja lenni a közösségnek. (A szakdolgozatát is a Karitász működéséről írta.)

Gábor atya kérte fel arra, hogy legyen Kádár Sándorné helyettese, amit örömmel vállalt el. Az elmúlt években részt vett több jótékonysági vásár szervezésében, adományosztásokon, az anyaotthon támogatásában, s minden szombaton élelmiszert (pékárut) is oszt a rászorulóknak a plébánián társaival. Sőt, az elmúlt öt évben a nyári szabadságát is mindig jótékony célra használta fel: mindig úgy vett ki egy hetet a munkahelyén, hogy az a katolikus nyári tábor időpontjára essen, ahol önkéntesként dolgozott.

Az Öreghegyi Plébánia Karitász Csoportja eddig két közösségből épült fel. Az egyik a Kádár Sándorné-alapította 25 fős csoport volt, a másikat pedig Bea hozta létre egy évvel ezelőtt – 17 fővel. Az új, fiatal tagokból álló „al-csapat” részt vállalt a korábbi csapat munkájából, ám új feladatokat is elvégzett.

A „régi csoport” tagjai mind 65 év felettiek, akik jelenleg, a koronavírusos helyzetben a veszélyeztetett kategóriába tartoznak. Ezért (is) született az a döntés, hogy Kádár Sándorné átadja a stafétát, hagyják önállóan dolgozni a fiatalokat, „régi csapata” pedig nyugdíjas klubbá alakul.

Az új tagokkal, akik egy éve csatlakoztak, jelenleg videochaten egyeztetjük a programjainkat.” – újságolta lelkesen Bea – „Nagyon sok tervünk van, mindenki nagyon lelkes, s önkéntesen beállt mellém a segítő tevékenységbe. Nagyon büszke vagyok rájuk. Egyik kiemelt célcsoportunk a gyerekek, akiknek élménynapokat fogunk szervezni a jótékonysági vásárok bevételeiből. Nemcsak a nagycsaládosokra gondolunk, hanem a nehéz sorsú, egyedülálló szülőkre is. Ha a vírus helyzet engedi, akkor idén is lesz nyári tábor, Balatoni fürdőzés.”

Terveik között szerepel továbbá egy klub egyedülálló anyáknak, kreatív foglalkozások stb. Jelenleg kb 20 családon segítenek, s az oreghegyikaritasz@gmail.com címre folyamatosan várják az Öreghegyen élő rászorulók jelentkezését.

„Hetek óta küzdünk a koronavírus fertőzés nehézségeivel. A karitatív segítségnyújtás most még fontosabbá válik!” – jelentette ki Bea – „A korábbi években ilyenkor, húsvét közeledtével már az élelmiszercsomagok készítése körül zajlott az életünk. Jelenleg sajnos nem tudjuk a tárgyi adományokat fogadni, illetve továbbítani.

Egyetlen lehetőségünk, hogy a hátrányos helyzetű, rászoruló embertársainkon segítsünk, az a pénzadomány. Kérjük, hogy akinek lehetősége van rá és segíteni szeretne, az Öreghegyi Plébánia bankszámlájára adományozzon.

Bármilyen kis összeg segítség lehet! Pontosan vezetjük, hogy mire fordítjuk az adományt és amikor lehetőségünk lesz rá, beszámolunk a felhasználásáról. A pénzbeli adománnyal azoknak is segíteni szeretnénk, akik esetleg elvesztették a munkahelyüket ebben a krízishelyzetben.”

Az Öreghegyi Plébánia bankszámlaszáma:

Magánszemélyeknek: CIB Bank: 10702105 - 46915803 – 52100008 (A megjegyzéshez oda kell írni: „Karitász”)

Cég általi adományoknak: CIB Bank: 10702105 - 47734005 – 51100005 (A megjegyzéshez oda kell írni: „Karitász”)

„Ha fájlalod, hogy nem tudsz segíteni az egész világ szenvedésén, segíts egyetlen emberen!” (Teréz Anya)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek